Legújabb sorozatunkban a POKET zsebkönyvek ifjúsági kiadásait vesszük górcső alá, hogy kicsit „felöltöztessük” az egyenborítóba csomagolt köteteket. Míg bizonyos kritikák a szövegekhez hajolnak közel, mások pedig a zsebkönyvkiadások (újra)kanonizáló gesztusát emelik ki, a fő kérdés minden esetben az, hogy a – sokszor egyáltalán nem is mai – szövegek tudnak-e még hatni ránk, fiatalokra.


Klasszikusokat feléleszteni mindig nagy feladat és merész vállalás. Viszont vannak művek, amelyekkel igazán nehéz mellényúlni az újranyomásnál, hiszen kultuszuk és évtizedes jelenlétük a kultúrában a siker betonszilárdságú biztosítéka lehet. Janikovszky Éva Égigérő fű című alkotásának zsebkönyvbe álmodásával pedig a POKET a legjobbkor volt a lehető legjobb helyen.

Ha felidézzük a nyolcvanas években szállóigévé váló „Csak az a gyep! Csak az a szép zöld gyep fog nekem hiányozni…” részletet, szinte mindenkiben felsejlik a jó öreg Poldi bácsi képe, ahogy a Paripa utca régi bérházának udvarán minden este pontosan hat óra tíz perckor felsóhajt – ha Janikovszky Éva csodálatos regényéből nem is, de Palásthy György 1979-es, legendás filmjéből biztosan.

Egy ilyen, országszerte jól ismert és szívekbe zárt történetet elővenni pedig – ahogy a bevezetőben is említettem – valóban nagy vállalás. De az éremnek mindig két oldala van: klasszikust, legendás regényt újranyomni tét és különösebb cél nélkül csupán biztonsági játék. Janikovszky neve garancia, a történet híre és málnaédes hangulata pedig meghatározó élmény lehet minden generációnak, így tényleg komoly hiba kell ahhoz, hogy sikertelen legyen az adott kiadvány.

A POKET csapata most egy olyan lehetőséget ragadott meg az Égigérő fű leporolásával, amellyel újra meghatározóvá teheti egy egész generáció számára ezt a nagyszerű alkotást. Annak a generációnak, amelynek már nem cseng olyan ismerősen és szívmelengetően a fentebb kiemelt szállóige.

janikovszky
forrás: jegy.hu

Ezen a ponton hasznos lehet egy kis regénytörténeti magyarázat: Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regénye 1970-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában, melynek feldolgozását Palásthy György rendezésében 1979-ben mutatták be és vált az évszázad egyik legjelentősebb magyar gyermekregény-adaptációjává. A filmet tényleg mindenki ismerte és még évtizedek múlva is sokat játszották a televízióban, ahogy a könyv is jellemzően fellelhető volt az általános iskolák könyvtáraiban.

Ez a rajongás és jelenlét az évezredfordulóig kitartott, amikor is a Móra 2000-ben újra kiadta az átdolgozott és Janikovszky által kibővített regényt, ekkor már Égigérő fű címen. Természetesen ebben a film sikerének is megvolt a szerepe, de pont annyi idő telt el az újrakiadásig, hogy megint sikeresen juttatták széles körben gyermekek kezébe a Paripa utcai történetet.

Most, több mint húsz év elteltével szembesülhetünk viszont azzal, hogy már nem mindenki, csak „szinte mindenki” ismeri a jól csengő szállóigét. A jelenleg óvodás, iskolás és húszhoz közelítő korosztály zömének már nem mond semmit sem Poldi Bácsi, sem Síróbaba, sem az aranykoszorús lószerszámkészítő, sem a szenesember, és még csak a keresztben lyukas szalmaszál sem.

Épp ez az, amitől a POKET ötlete, hogy újra kiadják az őskiadó, Móra hozzájárulásával az Égigérő füvet, nem biztonsági játék, hanem fontos vállalás, aminek oltárán még az amatőr szerkesztési hibák (rossz mondatvégi tagolások és elválasztók szövegben felejtése) is megbocsáthatók. Azért is, mert úgy hiszem, Janikovszky ilyen módú újra felfedezése nem csak egy 1000 példányos nyomást fog megélni, s ezzel az alaposabb ellenőrzés lehetősége meg is teremtődött a kiadó korrektorai, szerkesztői számára a következő körben, de ez már inkább könyvpolitika, mintsem irodalmi vizsgálat…

Janikovszky Éva
Janikovszky Éva és az Égigérő fű átdolgozott kiadása Rébel László illusztrációival. Forrás: mora.hu/kanadaihirlap.com

Az irodalom népszerűsítése és fiatalkori hatáselérése szempontjából az Égigérő fű újrakiadása óriási fogás. Janikovszky nyelve egyszerű, de egyszerűségében a miénk. Sorsközösségünkben, életünkben, a minket körülvevő alakokban, a szavakban a miénk, de a világa és a története mégis olyan, amilyen a miénk csak lehetne.

Mindennek ellenére Janikovszky világa mégsem idealista, csak ebben a közép-európai, öreg bérházban a lakók lelkével és végtelenül természetes emberségével megteremt egy nagyon kellemes és szépségében megható idillt. Megadja azt, amit egy „tanító” gyermekregény adhat, és még konkretizálja is arra az atmoszférára és közösségre, amiben élünk.

Oszkár, a szenesember képében a mások elfogadására és „a külső nem minden” tanításra mutat rá, míg szervezőeleme a jobb adni, mint kapni, és még ezek mellé – pedig ebbe sokaknak a bicskája beletört már – mindenféle erőltetés nélkül odafér teljes természetességében a közép-európai pesszimizmus, panaszkodás kultúrájának szimbolikus megjelenése és bukása az emberi jósággal és boldogsággal szemben.

Ez nem csak gyermeki példázatosság formájában jelenik meg, ami egy felnőtt olvasónak akár már kevés is lehet, hanem felsejlenek a regényben a mindennapi élet olykor rideg és jól azonosítható jegyei is, ezzel pedig megteremt egy, a gyermekszem-idill mögé bújtatott magasfokú valóságészlelést.

Misunak, a történet főszereplőjének mindenkit és mindent összekötő jelleme, a gyermeki, őszinte naivitása annyira hiteles és finoman hangolt, hogy a felnőtt olvasót visszafordíthatatlan nyári papánál-mamánál-rokonoknál-városon nyaralós nosztalgiakalandba ülteti.

A cselekmény olykor megjelenő, játszadozó groteszksége is bőven meghagyja a többletértelmezés lehetőségét, minden tárgy, minden név annyira gyermeki szemszögből van ábrázolva, hogy ez teszi a felnőtt számára is hitelessé: ami gyermeknyelven Pagobaj, azaz rövidítés, azaz Központi Panasz-, Gond- és Bajbejelentő Hivatal, arról a felnőtt pontosan tudja, hogy milyen sok embernek jelenti a mindennapok szürkeségét és pesszimizmusát. Minden csak attól függ, a nyelv melyik végén is állunk.

Azonban ezek a tényezők csak apró részei annak az atmoszférakeltésnek és egyszerűen: szépségnek – merthogy jobb és szakmaibb kifejezést nem lehet találni mindarra a gyönyörre, amit a szöveg beszédmódja, kifejezéstechnikája és történetmesélése megalkot –, amik Janikovszky könyvét 2021-ben is örökérvényűvé és átélhetővé teszik. Így tehát itt az ideje, hogy egy generáció újra felfedezze magának a Paripa utcai titkokat!

Kiemelt kép: f21.hu