Legújabb sorozatunkban a POKET zsebkönyvek ifjúsági kiadványait vesszük górcső alá, hogy kicsit „felöltöztessük” az egyenborítóba csomagolt köteteket. Míg bizonyos kritikák a szövegekhez hajolnak közel, mások pedig a zsebkönyvkiadások (újra)kanonizáló gesztusát emelik ki, a fő kérdés minden esetben az, hogy a – sokszor egyáltalán nem is mai – szövegek tudnak-e még hatni ránk, fiatalokra.


Vajon hogyan kellene feldolgozni egy szerettünk halálát, milyen útjai vannak a gyásznak? Ezzel a kérdéssel felnőttként is nehezen birkózunk meg. Mi a helyzet abban az esetben, hogyha ez az érzékeny téma egy kiskamaszoknak íródott regény középpontjában áll? Az osztrák Rosemarie Eichinger Esznek-e a halottak epertortát? című ifjúsági regénye eredetileg Ausztriában jelent meg 2013-ban. Magyarországon először 2018-ban a Kolibri kiadó gondozásában adták ki, majd a POKET csapata is az ifjúsági sorozatába illesztette a könyvet.

A történet főszereplője Emma, akinek az édesapja sírásóként dolgozik, így számára a halállal kapcsolatos témák egyáltalán nem ijesztőek, hiszen napjai nagy részét a temetőben tölti. Kötődik a sírokhoz, sőt, krónikát is ír az elhunytakról, akik számára ugyanolyanok, mint az életben bárki, „lehetnek kalandorok, kishitűek, gyávák és bajnokok” egyaránt. A könyv másik fontos szereplője Peter, akinek a történet elején meghal az ikertestvére, a hirtelen rátörő gyászt pedig nem tudja feldolgozni, így napjai jelentős részét a temetőben, ikertestvére sírja mellett gubbasztva tölti el.

Emma fontos szerepet tölt be abban, hogy Peter elinduljon a gyász feldolgozásában. Együtt körbejárják a halállal kapcsolatos témákat, ugyanakkor nagyon természetesen beszélnek róluk. Peter elhunyt testvérét is sokszor elképzelik, hogy vajon hogyan reagálna a jelenben a velük megtörtént eseményekre. Peter halállal és a túlvilággal kapcsolatos félelmei pedig fokozatosan feloldódnak a regényben, aminek a tetőpontja az Emmával eltöltött éjszaka a temetőben. Közben kiderül például az is, hogy nem szégyen sírni sem, hiszen a „könny kimossa a lelket”. Emellett a szövegnek az is nagyon fontos üzenete, hogy a gyászt nem kell ugyanúgy feldolgozni, mindenkinek megvan a lehetősége a saját személyiséghez illő módon megtenni – gondolhatunk itt akár a kötetben is gyakran megjelenő mexikói kultúrára is.

Peter gondjai mellett Emma félelmei is felszínre kerülnek. Édesanyja a lány születésekor meghalt, és az anya hiánya felerősödik, amikor Emma édesapja elkezd ismerkedni, és egy mostohaanya kerül kilátásba. A lány kénytelen szembenézni a gyászfeldolgozás hiányával és ebben Peter jó tanácsokkal látja el a hirtelen megjelenő anya kapcsán. A történetben ezáltal kölcsönösen megsegítik egymást a szereplők, hiszen egymás problémáit jobban láthatják kívülről.

gyász
A szöveg eredeti, német nyelvű kiadása (balra) és az első magyar kiadás a Kolibrinél (jobbra).

Emma és Peter jócskán benne van a kamaszkorban, így néha a csípős megjegyzések sem idegenek tőlük. Annak ellenére, hogy a halál áll a kötet középpontjában, a humor is fontos szerepet kap a regényben, ami elsőre abszurdnak tűnhet. Például Emma felteszi azt a kérdést, hogy mennyire várható el a megszemélyesített haláltól, hogy 21. századi körülményekhez alkalmazkodjon: „[a] fekete öltöny a legkevesebb, ami elvárható tőle (…)”.

A viccek segítségével a szorongás nemcsak az Emma és a Peter által megélt szituációkban oldódhat fel, hanem az olvasás közben is. A könyvben hasonlóan abszurd humoros kontextusban jelennek meg például az Emma reggeli hangulatát jellemző mondatok: „Ha a tegnapi nap fekete volt, a mai sötétfekete (…)”. Vagy vajon mi bírhatja rá Emma szerint az elhunytakat arra, hogy délután öt órakor „felkeljenek” a sírokból?  A humoros részek megjelenése erősíti a könyv szórakoztató funkcióját.

A regényben a halál végig jelen van, különböző módon mindig előtérbe kerül, de egyáltalán nem ijesztően vagy félelmetesen. Néhány helyen olyannyira érzékenyen fogalmazta meg az írónő a veszteség érzését, hogy annak megértésében nemcsak a gyerekeknek tud segíteni, hanem akár a felnőtteknek is:

„Ha meghal valaki, akit szeretünk, az nehéz ügy. Kicsit olyan érzés, mint egy feneketlen lyuk. Hiába nyúlkálunk bele, nem érzünk semmi fogódzót (…).”

A regény olvasása közben felfedezhetőek olyan megküzdési lehetőségek, amik egy konkrét trauma kapcsán segíthetik az elengedést. Az egyik ilyen példa erre a saját túlvilág megalkotása, amit Emma a temetőben elhunytakról képzelt el. Ez a gyászfeldolgozást is segítheti, az olvasás közben újabb kérdések merülhetnek fel például arról, hogy vajon milyen lehet a túlvilágon az élet.

A POKET kiadásának mérete is hívogató lehet, hiszen a kivitelezése miatt akár egy zsebbe is beleférhet. A könyv tördelése megkönnyítheti az olvasást, a fejezetek tagolása megfelelően van szerkesztve. A regényt alapvetően mindenképpen 12 éves kor fölött ajánlanám, ugyanakkor a gyerekek érettsége a témát illetőleg egyéni lehet. A közös szülői beszélgetések és az olvasás nyomonkövetése pedig egy konkrét trauma esetén is kiegészítheti a gyászfolyamat részét.

Összességében az Esznek-e a halottak epertortát című könyv úgy vélem, hogy a kiskamaszok és a szülők számára is egy kiváló segítőkönyv lehet. A sokszor a groteszk humort sem nélkülöző történet közös feldolgozása révén pedig talán a halál képzete is kevésbé félelmetesnek látszik majd.

Kiemelt kép: f21.hu