Egyszer volt, hol nem volt…

György Mikó-Baráth 2016. nov. 19. 0 0

Egy messzi-messzi országban, ott ahol még a kurta farkú malac sem, a nagy vizeken is túl, élt feleségével és egy fiával az öreg Hamburger Jenő, egy egykoron nagysorsra hívatott, (s ma már inkább csak itatott) család sarja, kinek büszkesége, s álmodozó fia maradt minden vagyona. Kutyaprém az ajtón, bor az asztalon, egérke a sarokban, hétköznapi látvány ez Hamburgeréknél a hétfatornyos rozoga monstrumban.

Az ifjú Jenci szerette bár a nőket és a kártyát, de esze, mint a borotva, a család megmentésére biz őt szánták.

„Elvégzi az orvosit, ő lesz a doktorok doktora, felcserek bajnoka, s újra dicsőség szál elfeledett házunkra!”

Zengte sokszor a ház ura, s nyugodtan hajtotta eres ábrázatját esténként nyugovóra. Ej, ha tudta volna, hogy fia, az a kajla, magában az orvosi pályát már rég elhajtotta. Álmodozó lélek volt ő, bántani kár is ezért, nem akarta hátán cipelni a Hamburger-ház régi terhét. Jó is, kedves is, szerette apját, s anyját, de álmaiban bejárta a világ minden zegét-zugát. A líceumból egyre inkább elmaradt, sikert az ivóban pókerben arat. Mint később megtudjuk ez a betérő lesz a végzete, de ne szaladjunk még ennyire előre. Kezében flöss volt, nyert is nagyot, de szemével a kocsma falára pillantott.

„Lókupec kerestetik Bécsbe, a várba, olyan ember keressen, ki nem bánja, ha 2-3 hónapig is szalma lesz az ágya! Fizetés minden eladott ló után, fontos, hogy legyél spontán, beszélj deákul vagy németül, és a lovat üld szőröstül! A béredtől nem leszel Mídász, de ha megfelelsz, egy évig nem kell, hogy pénz után mássz! Jelentkezés a csehóban, indulás a jövő hónapban, az első hétfőn 11-kor, pontban!”

-Mit nézel te ebadta?- Kérdezte Jencit barátja Colos, ki nevét méltán érdemelte, hisz alul s felül is oszlopnyi volt mérete.

-Ez nekünk szól drága barátom, vágjunk bele!

– Gyermek, az elméd beteg tán? Apád engem, s téged is összevág. Amúgy is, ha itt hagyod mi lesz vele eztán?

– Hogy mit hoz a jövő nem tudom, de nincs többé itthon maradásom. Cimborám, barátom a vérem voltál évekig, velem tartasz-e egy életig?

– Veled bíz én, a többi csak alád ás, az Úr legyen velünk, senki más!

Telt múlt az idő, s Jenci szíve így lett hevesebben ketyegő, majd remegő. El kell mondania apjának tettét, az iskolából kiiratkozott, a kártya pénze tovább kamatozott, amit be is fektetett, a szomszéd Zitának ajándékot, s magának egy szilaj hátast vett. Eljött az utolsó vacsora, az ősi családi étel került az asztalra. Apja vígan harapott, a gyerek szót kért, és kapott.

-Elmegyek apám, el én, itt hagyom az országot, meghódítom a világot. Első állomásom lesz Bécs, a királyné udvara.

Hang fennakad, szó bennszakad, s nyílik az öreg szája kiáltásra, de felesége közbelép egy szempillantásra.

-Mit mondtál édes egy fiam? Otthagyod az iskolát? Mit készítesz nekünk, Golgotát?

-Ugyan anyám, ne légy ily tragikus, tudod, hogy sosem voltam logikus. Nem vagyok én orvosnak való, nem áll a kezembe se szike, se tű, se fogó. Álmot várok a jelenben, vígan akarok élni az életemben!

Több se kellett, s mint ostorcsapása zengett az öreg minden átka!

-Ez a hála, s köszönet? Elnéztem mindent, mit egy apa elnézhet. Az állandó cicázást, a kártyát, és azt a jó eszedet most arra használod, hogy itt hagysz minket, mint más a mocskát?

-Érts meg apám, nincs itthon maradásom. Az iskola az én hibám volt, belátom. S ha el is végzem, mi lesz velem aztán? Pénz híján se praxis, se rendelő, kuruzsló lehetek, nem megmentő! Annak szántatok tudom és érzem, a magam útját akarom járni, ez lenne a vétkem?

Szinte Jenő torkán akadt a húspogácsa, most már a kezével is ostorához nyúlna, de közbelép a kisírt szemű édesanya.

-Menj hát fiam, ha így látod jónak, nem bánom, de ígérd meg, hogy sokat írsz, és gyermekem utoljára nem most látom!

-Így lesz anyám, bocsásson meg jóapám!

talpas

Jenci még az éjjel a szomszédba robogott, fogott pár követ, s azokkal Zita ablakára dobott.

-Jajj Jenci, tudod, hogy nem mehetek, itthon van apám, s nem is jöhetsz minden nap alám!

-Nem ezért jöttem most édesem, holnap reggel írni kezdem a végzetem! Gyere velem Bécsbe, legyünk házasok, kupec leszek kint, a becsület nem, de a kereset elég sok. Nem ismer minket kinn senki, nem számít a rang, itt az idő, ásó, kapa, nagyharang!

-Ittál megint drága Jenő? Szeretlek, de menni el nem mehetek!

Két hét is beletelt mire a bécsi piacra értek, és sokkal jobb utat reméltek. Jencinek fájt Zita, Colosnak pedig nem volt huszár alkata, többször is feltörte lova. De a munka jól ment, két jóképű dalia, mindketten idegen nyelvek tudója. Így nem kellett pár hét és nemes asszonyok sora volt kíváncsi a két magyar fiúra, s nem csak a lovaikra. Hírük bizony eljutott a Hofburgba, egyszer meg is látogatta őket Mária Antoanetta. Szép szőke haja csak lobogott a szélben, Jenci ki is húzta magát sebtében. Elővette minden báját, hátha leszédíti a királynő koronáját. Az uralkodónő egy emberét küldte oda, majd ezt mondta a zord katona. „A királynő estére a várba hívat, s hozd magaddal a legszebbik lovad!”

-Megfogtad az Isten lábát, felemelheted a királynő szoknyáját!

-Lassan csak barátom, lassan, először csak a lovat, aztán magam is eladjam!

Eljött az este, s igaza lett Colosnak, a ló csak ürügye volt a királynői vonzalomnak. Hat paripa árát adta egyért, de ami fontosabb, éjjelente hetekig kéz a kézben jártak, sokszor együtt is háltak. De e történet túl egyszerű volna, ha ne nyitott volna rájuk a ház ura. Váratlanul hazatért Károly, a király, elvesztette csatáját idegen országban, most ráadásul otthon is a hitvesi ágyban. Amint meglátta felesége és a magyar fiú aktusát, kardot rántott, hogy indítsa a kézitusát.

Raus! Raus! Hangzott a veszett üvöltés. Még szerencse, hogy a királynő készült erre, és a hátsó kijárat volt a terve. Ezt csak a magyar fiú érte el egyedül, ismét árván maradt, szerelem nélkül. Gyorsan megkereste cimboráját, kinek elmesélte a történteket, „el kell hagynunk az országot, ugye tudod te gyermek”? Szíve ismét meghasadt, de jelezte bólintva, barátja jól mondja. Záporesőként csepegtek könnyei, napokig kénytelenek voltak bujdosni, és a megmaradt lovakat magukra hagyni. Egy hajóra mertek csak jegyet venni már, oda is azért, mert szerecsen volt a kapitány. Irány Hamburg ez az új úti cél, a lóbért így haza már nem hordják, nem kell pár hét, míg nevüket falujukban a körözöttek listájára róják.

Ahogy kiszálltak a Hanza városba, Jenci kiadta az ukázt, irány a posta.

-Levelet kell írnom jó anyámnak menten, hogy ne a kisdobostól hallja, rabló lett szíve egyetlen királya.

A levél meg is érkezett Magyarországra, de késve, a faluban már mindenki a két fiú tettét mesélte. Az öreg Hamburger nem bírta a szégyent, házából többet ki se lépett. Közben a kalandorok is új útra léptek, Hamburgban munkát kerestek. De nem kellett ott se kupec, se orvostanonc, pénzük fogyott, mint az égő kanóc. Szomorúan falatoztak a veszteglő hajó kabinjában, mikor arra járt az éhes kapitány, kinek neve Abdulrahman, s megkérdezte, nekem enni adtok tán?

-Mi ez az ismeretlen étek? Hús, zsemle, öntet, ebből én még kérek!

– Ősi családi recept! Szólt Jenci, a neve hamburgerdli.

-Országot-világot bejártam, de ilyen finomat sehol sem faltam. Hamburgnak van egy nagy piaca, áruljátok ott, de jobb lesz, ha inkább nevét megváltoztatjátok!

Reménytől telve kelt útra a két dalia, pénzüket összetéve indultak a piacra. Béreltek egy kis bódét, egy öreg kereskedő üres házát, s várták a hamburgerdli germán csodáját. Szépen alakult is a sütöde, pár hónap, s ez lett a matrózok kedvenc étele. Gondolkodni kezdtek, hogy üzletük bővítsék, de jött a hír, mely a szívükbe hatolt, mint hasíték.

-Mi a baj Jenci?

-Anyám írt, levelét telesírta, apám belehalt a bánatba! Temetése mához lesz egy hétre, ideje lenne hazamennem végre!

-Ha hazamész pandurok sora vár, büntetésed biztos halál! Ha apád még élne, fiának nem ily sorsot remélne! Gyászoljuk meg apádat itt, húzzuk fel a fekete zászlót, s ma éjjel mondjuk el több száz Miatyánkot!

Így tettek hát, s virrasztottak, a boltban egy hétig zárva tartottak. Még éppen a reggeli imát morzsolták, mikor az ajtón dörömböltek, „kinyitni, adóhatóság”! Sütésben, főzésben, lányok szédítésében mindkét legény hibátlan, de ez kevésbé mondható az adózásban. „Több száz ezüstöt követel rajtunk az adókamara!” Még fel sem ocsúdtak a gyásztól, mikor félni kellett az adóhatóságtól.

-Ha ezt kifizetjük, rághatjuk a küszöböt, mitévők legyünk hát, mond meg jóbarát?

-Haza nem mehetünk, maradni se maradhatunk, hát vezessen tovább az utunk, otthon akasztottak, itt adócsalók vagyunk. Pár napja betért hozzám egy brit, evett, s hozott több liter whiskyt. Később hányt purci kutya módjára, de érdekes volt a szava járása. Azt mondta, hogy embereket szállít az Új Világba, melynek neve Amerika, lehetőségek hazája. Holnap indul hajnalban, szálljunk rá fel, kapjuk össze, amink van. Renget ott a matróz, s a farmer, és a főzni nem tudó ember, a hamburgerdli biztos siker!

Évek teltek el a hajóraszállás óta, a legényeknek jól megy sora. S, hogy mi változott? Hamburgerdliből lett hamburger és nemzeti étel, Jenciből és Colosból gazdag ember. A magas barát, talált magának egy „bellissimát”. Itáliai lány lett asszonya, négy kis fiúgyermek ugrál reggelente ágyukba. Házuk egy kacsalábon forgó palota, az országban övé éttermek sora. Pénz, siker, boldogság, ő megtalálta a maga Amerikáját. Kevésbé mondható ez Jenicről, nem tudott szabadulni fájó szívétől. Az üzlet nála is sikeres, de borokat venni sosem volt rest. Ivás közben nosztalgiázott, ilyenkor sűrűn látta viszont Magyarországot.

Egy napon érkezett hozzá barátja, a szokásos havi elszámolásra. Az üres üvegeket széthúzta, hogy táskáját az asztalra lerakja, s egyre komorabb lett ábrázatja.

-What’s wrong, my friend? Mi a baj barátom? Kérdezte Colos, ki az évek alatt, szinte elfelejtette a magyart.

-Nem bírtam már tovább, felkerestem Zitát. Pár hete küldtem neki levelet, eddig nem jött rá felelet. Ma érkezett a posta, benne egy magyar levél, bizonyos Kovács Györgyné, Zitától. Leírta, hogy férjhez ment 5 éve már, most a szíve alatt ikreket vár. Mesélt anyámról, meghalt ő is, tavaly nyáron.

-I’m so sorry barátom!

-Az életem egy kész csőd, hiába a siker, a lányok és a csillogás, szívem évek óta sajog, a fájdalom a lelkem mélyére ás, maga vagyok a bukás!

-Bullshit, miket beszélsz itt! Semmink se volt, és most pénzben fürdünk, a legnagyobb bajban is együttműködtünk. Két magyar barát meghódította a világot, átéltünk minden csodát, mit ember láthatott! Bukást emlegetsz ahelyett, hogy élveznél minden napot, percet?

-Senki sem tudhatja mit jelent valójában, az, hogy bukás, nehéz szó ez, nem vitás. Én megkaptam mindent mire fiatalon vágytam, sikert és hírnevet, de az ember ki lettem, már nem nevet. Elhagytam mindenkit ki szeretett, kalandért és pénzért adtam el a lelkemet. Most itt állok életem derekán, s nem láttam megöregedni se apám se anyám. Kinek mit jelent az élet nem tudom, de azt látom, hogy se szüleim, se hazám, se családom.

 

Categories: IRODALOM