Az irodalom fenegyerekei – Botrányos életű írók, költők – 2. rész

Luca Vizi 2017. aug. 28. 0 1

A költőket, írókat gyakran a kicsapongó életmóddal párosítják: ennek nem más lehet az oka, mint hogy számtalan példát találhatunk, ami ezt igazolja.

Radnóti Miklós

Radnóti Miklós neve meglepő lehet ezen a listán, mégis kiérdemelte a helyét. Gyarmati Fannival való kapcsolata tökéletesnek nevezhető: diákkorukban megismerték és megszerették egymást, 1935-ben összeházasodtak, majd a költő életének végéig szerették egymást. Azonban van egy nagyon apró, nagyon halvány, de mégis említésre méltó folt ezen a lepedőn. Miklós 1941-ben beleszeretett a házas Beck Juditba, aki nem mellesleg Fanni barátnője volt. A két nő kapcsolata a viszony ellenére sem romlott meg, Fanni naplójában ez olvasható: “Ha Miklósnak örömet okoz, örüljön.” A kapcsolat 1942 elején ért véget. Gyarmati Fanni sosem házasodott újra, közös lakásukban élte le életét. 101 évesen hunyt el.

Vajda János

Ha Vajda Jánossal kapcsolatos híreszteléseket keresünk, sok vélt vagy valós információval találkozhatunk. Ez leginkább felesége, Bartos Rozália érdeme, aki Viszontagságos életem egy költővel címen publikálta emlékiratait. Ezeket azonban fenntartással kell kezelnünk, hiszen olyan dolgokat is olvashatunk benne, ami bizonyíthatóan hazugság. Ilyen például a gyermekgyilkosság.


“Vajda tombolt, nekem rohant és összerugdosott… a székre estem, a szék alá a két gyermekem, kizártam az ajtót, kiáltottam orvost, jött az orvos és mondta, nem maradnak életben… hogy hányszor rúgott meg az uram, azt nem tudtam, mikor én lármázni kezdtem, mert a két gyerek a karosszék roncsai alatt feküdtek, az uram elszaladt és nem jött többé vissza.” – írja Rozália.


Nemhogy a gyilkosságra, de még az ikrek születésére sincs bizonyíték. Mindenesetre jellemzik a költőt hirtelen haragú emberként, így az, hogy feleségét verte, igaz is lehet.

Lord George Byron

Az angol romantikus triász tagjának rengeteg szerelmi viszonya volt, mindkét nemből. Több törvénytelen gyermeke volt, de ami a legsokkolóbb, hogy a féltestvérét is teherbe ejtette. 1809-ben elhagyta Angliát, és ahogy levelezéseiből kiderül, utazásának egyik célja homoszexuális kapcsolatok létesítése volt.

Babits Mihály

Alig egy hónappal Ady Endre halála után kereste fel Boncza Berta, ismertebb nevén Csinszka Babits Mihályt. “Félénken és szívdobogva jött, mint egy kisdiák; egy nagy mappa volt a hóna alatt – mert azzal az ürüggyel jött, hogy a rajzait akarja megmutatni” – írta Babits Csinszkáról. A rajzok valóban ürügyként szolgáltak: az özvegy a költőt igyekezett elcsábítani. Kapcsolatuk egy évig tartott. 1920-ban Babitscsal élt Szabó Lőrinc és ebbe a lakásba érkezett Tanner Ilona (írói álnevén Kazinczy Ferenc felesége után Török Sophie) néhány verssel. Előbb a titkárként dolgozó Szabó Lőrinccel folytatott viszonyt. Amikor már a fiatal költő menyasszonya volt, Babits is feleségül kérte, és végül ő nyerte el a 25 éves lány kezét.

Csáth Géza

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József szex- és morfiumfüggő volt. Előbbire naplója adja a bizonyítékot, melyben számos esetet megörökít, utóbbi tönkretette az életét. Kísérletként kezdett morfiumot használni 1910-ben, tudatmódosító hatását vizsgálta, de gyorsan rászokott. 1919-ben már a bajai elmeosztályra került, ahonnan megszökött. Feleségét lelőtte, majd végezni akart magával is. A sikertelen próbálkozás után ismét kórházba került, ahonnan újra megszökött, nem sokkal később pedig pantopon-túladagolásban meghalt.

Csáth Géza (jobbra) unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel (középen)

Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk írója sem élt nyugodt életet. Első feleségétől, Vészi Margittól tettlegességig fajuló vitákat követően hat hónap elteltével vált el, miközben az terhes volt gyermekükkel. Következő kapcsolata sem volt hosszú életű, ezúttal Varsányi Irén színésznőbe szeretett bele, aki ekkor férjezett, kétgyermekes anya. A féltékeny férj természetesen mindent megtett, hogy megszakítsa viszonyukat, és Irén végül képtelen volt elhagyni gyermekeit. Fedák Sárival viszont több mint tíz évig voltak együtt. Viharos kapcsolat volt, rengeteget veszekedtek, mégis kitartottak egymás mellett ennyi ideig, bár nem házasodtak és nem is költöztek össze. Mikor az író beleszeretett a huszonnégy évvel fiatalabb Darvas Lilibe, Fedák Sári kérése az volt, hogy vegye feleségül, majd váljanak el tisztességesen. A búcsúházasságot követően 1926-ban váltak el, hogy Molnár elvehesse Darvas Lilit is. Szerelmük később barátsággá szelídült, de az író haláláig együtt éltek. Utolsó kapcsolata Bartha Vandával volt, aki titkárnőként segítette New Yorkban is, de a nő (talán az író erőszakos hajlama miatt is) öngyilkos lett.

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc 1921-ben vette el Mikes Klárát, akivel Babits Mihály és egykori menyasszonya, Tanner Ilona esküvőjén találkozott. Néhány évvel később ismerte meg felesége barátnőjét, Vékesné Korzáti Erzsébetet, akibe azonnal szerelmes lett. Négy év elteltével, 1928-ban mondta el Klárának, hogy viszonya van egy másik nővel, de a kapcsolat ekkor sem ért véget. Huszonöt évig, egészen Erzsébet öngyilkosságáig tartott.

Tags: Babits Mihály, Botrányos, Csáth Géza, irodalom, írók, költők, Lord George Byron, Molnár Ferenc, radnóti, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc Categories: IRODALOM
Related Posts