Akik az irodalmi kánonból kimaradtak

Bán Boglárka 2019. Már. 8. 0 2

„Nemcsak a könyveknek, nemcsak az íróknak és olvasóknak, de ennek a közép-európai olvasásnak is megvan a maga sorsa, fata sua-ja. Itt bizonyos szavakra görcs áll a gyomrunkba, s az irodalom természetes módon támaszkodott erre az esztétikai hozadékra, az ökölbe szorult gyomorra.”

Esterházy Péter

Néhány szerző kimaradt az irodalmi kánonból, akik elférnének még Blake, Verlaine, E. T. A. Hoffman, Dosztojevszkij, Kosztolányi, Mikszáth (és még sorolhatnám) mellett. A cikkben említésre kerülő írók, költők művei a csupasz valóság sötétségeit, a fantázia mély bugyrait ábrázolják, émelyítő, morbid stílusban.

A sokszínűségük és egyéniségük teljes elismerése mellett meg kell látnunk még valamit, amit így tudnék összefoglalni: a valóság eltorzítása helyett a levetkőzött és csupasz szöveg intenzitása áll a középpontban, de feltétlenül szükségét érezhetjük a megszépítésnek, a tények homályosításának, hogy ne tudjanak megsemmisíteni érzelmileg a szavak. Azok a regények, novellák, versek, amik már első olvasatra kiváltanak valami megmagyarázhatatlan libabőrt, keserű szájízt, undort, félelmet, iszonyatot, nos ezek a művek a maguk módján képesek nagyobb hatást gyakorolni olvasóikra. Hétköznapi témákat, mindennapi szereplőket írnak meg, olyan személyiséggel ruházva fel őket, amik furcsa kötődést, ragaszkodást, együttérzést válthatnak ki. Az irodalom, mely Esterházy szavaival élve támaszkodik az „ökölbe szorult gyomorra”, más megközelítésbe kerülve a középiskolások számára többet jelenthet, ha számukra is meghökkentő műveket tárunk eléjük.

Charles Bukowski Vegyes felvágott című kötete olyan novellákat, elbeszéléseket tartalmaz, melyekben felbukkan az író alteregója (Henry Chinaski) és a mértéktelen ivást, öngyilkosság kérdését, testi élvezetek számba vételét, a nincstelenség és a lecsúszott alkoholisták mindennapjainak világát tárja fel. De szó sincs pesszimizmusról, a megszólaló hang csupa humor, irónia, kegyetlen igazság, hecc, kárörvendés, a magasabb létező erőket tagadó narrátor. A csupasz valóságot eleveníti meg, érezzük a mocskot, a kocsmaszagot és mi sem emlékszünk az elmúlt napokra. Egy olyan életformába csöppenünk, amiből az elején újra meg újra szabadulni akarunk, aztán elkezd magával rántani, csúszunk Bukowskival a lejtőn egyre lejjebb, egyre alantasabb helyekre. Veszélyes olvasni, főleg, ha hajlamot érzünk a züllésre, mert ez a kötet nem az árnyoldalak megírása fehéren-feketén. Ez egy ellentmondásos csalogatás, ízlelgetés, lassú önpusztítás.

Bármilyen furcsa, hasonló légkört teremt Stephen King is. A horror műfajának koronázatlan királyaként tartják számon, ezért is kerülhetne a kánonba. A Carrie, Christine, az Állattemető vagy akár a A sárkány szeme mind azon regényei közé tartoznak, amik olvastatják magukat. A hátborzongatás nyújt élvezetet és így lehet a művek által függővé válni. King az az író, aki életre kelti a holtakat, megbomlasztja az ép elme, a valóság és képzelet határát és minden lapot megtölt rettegéssel, baljós utalásokkal.

Forrás: rukkola.hu

S ha már szabadabban szemléljük az olvasásnak alárendelt intézményi korlátokat és szabályokat, Agota Kristof sem maradhat ki – már csak azért sem, mivel az írónő magyar származású, ám fiatalon Svájcba emigrált családjával. Méltán híres műve A nagy füzet, ami műveit tekintve nem a legkönnyedebb olvasmány, de például a Tegnap című kisregénye jó kezdésnek bizonyulhat a diákok számára. Fel kell nőni az írónő elénk tárt képeihez, a morbiditáshoz.

Hazai vizekre evezve Esterházy Péter a következő. Emelt szintű tananyag a középiskolákban, így sokan meg sem ismerik írói pályáját, s nem is találkoznak a műveivel. Csupán egy-egy riportjának meghallgatása olyan hatást gyakorol az emberre, hogy még többet akar ismerni az világszemléletéből, humorából, kritikáiból. S kezdetnek akár a A szív segédigéi lehet olyan olvasmány, amit kézbe véve és elolvasva megismerünk egy utánozhatatlan, félelmetesen zseniális, humoros, kétségkívül idegen magyar írót. Ha nem is regényein keresztül közelítünk, akkor mint irodalmár, igenis fontos, hiszen újra és újra visszatér például magáról az irodalomról alkotott képe, magyarázata.

Háy János novellái, kiemelve a Hozott lélek című kötetet, ami már azért is kiemelendő, mivel a műfaj terjedelmét tekintve is könnyen és hamar olvasható, akár a tanórák keretein belül. A Hozott lélekben található novellák ráadásul olyanok, amelyektől a lélek nem marad érintetlen, kínozza, elérzékenyíti az író. A fülszövegen olvasható ajánló első mondatai: „Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öregek és fiatalok, s valamit kipakoltak magukból”. A kötet olvasóinak alaphelyzetét a könyv vizualitása, fizikai jellege már azonnal meghatározta, mielőtt a szavak, a szereplők szavai, a lélek szóhoz juthatna. A társadalom kimondatlan problémáit megtestesítő „egy” lehet bárki, lehetünk „mi”, s akkor már nincs is szükség azonosulásra, hiszen viszünk magunkkal mindent és párbeszédbe lépünk a szöveggel. Annak ellenére, hogy valahol mégiscsak a kifordult, eldeformált, eltorzított érzelmek vannak a középpontban, pozíciót jelöl ki az olvasóknak, valahol direkt és indirekt között, s nem enged onnan mozdulni. Hétköznapi történetek hétköznapi szereplőkkel, akiket a szerző szenvedésre ítélt, ezáltal pedig minket is.

Forrás: antikvarium.hu

Egy szabadkönyvtár polcán akadtam rá Mánfai Csaba Víziszony című kötetére egy jelentéktelen, eldugott helyen, mégis annál nagyobb értéket tulajdonítok neki azóta is. A költő maga így vezeti be: „Prózaírónak tartom magam, mégis itt ezek a versek, bocsássa meg bárki nekem, vízöntő vagyok, számomra a víztől félni valami rettenetes…”. Gyakran néhány szóból álló, cím nélküli versei ezerféle értelmezésre adnak lehetőséget. Egyszerű, letisztult képekben megidézi azt az érzést, mikor lever a víz, lüktetnek az ereink és felvert nyugalmunkból tehetetlenül állunk a szavak előtt. Őszinte, személyes érzések könnyű kimondása.

Kántor Péter és a vele készített interjúk hasonló jelentőséggel bírnak, mint a fent már említett Esterházy Péter riportok, közönségtalálkozók. Tulajdonképpen miért nem olvastatunk több interjút, folyóirat cikket irodalom órán? A Holmi folyóirat ’91 áprilisi számában jelent meg a Megtanulni élni című műve, amire talán mondhatjuk, ezt olvasva már nincs mit lebontani, elemezni, egyszerűen a hétköznapok embere, egy rendszerváltást megélt író boldogulásának, saját boldogságának terve.

Heltai Jenő a hazafias pátosszal száll szembe verseiben a századfordulón, s kerül költészetébe a bohém, fiatalos, városi élet, annak minden szépsége, csalfasága. Lírájában a tréfa keveredik a szerelem megéneklésével, a Vallomás című versét ő maga szavalja el. Nincs se olvasó, se semmiféle közönség, aki meg ne mosolyogná azt a pimasz hangot.

Miért ne kerülhetne a tanagyagba annyi évszázadnyi ismeret után néhány író, költő, akiket csak próbálunk megismerni, meghallani. Egy történelmi korszak túlélői, akiknek a lelke még készen áll arra, hogy írjon. Kevés idő marad a 20. század méltán irodalmi kánonba választott íróira, s még kevesebb az itt említett szerzőkre. Mégis azt érzem, fel kell szólalni annak érdekében, hogy az ismeretanyag közé kerüljön Bukowski, Esterházy vagy Mánfai Csaba. Nyomatékosítani kell, hogy ezek a szövegek mást idéznek fel bennünk, de ez nem feltétlenül rossz, vagy elhanyagolható. Ha a félelem, a letaglózás, a torokszorító fájdalom az, amin keresztül valóban eljut hozzánk az adott mű, ám legyen. Olvasáskultúránkat a felsorolt szerzők képesek alakítani, befolyásolni, saját személyiségükkel fogva tartani. Így pedig feltehetjük a kérdést, nem jobb olyan művet olvastatni, ami ösztönzi a diákokat arra, hogy újabb könyvet keressen az adott írótól, esetleg évek múltán elővegye és újraolvassa a már ismert darabokat? Mert ha ez megtörténik, már nem kérdőjelezhetjük meg, milyen érzések vezették az olvasót. A művek hatására állandó olvasóvá vált. Novellákat, regényeket, verseket kedvelő olvasóvá, akár Bukowski humorának, King félelmeinek vagy Esterházy komplexitásának eredményeként. Itt csak néhány szerző áll, de azok piszkosul jó, egyedi, szórakoztató és persze összetett, abszolút különböző stílusú műveikkel képesek széles körű olvasóközönséget teremteni.

Tags: A nagy füzet, Agota Kristof, Állattemető, Carrie, Charles Bukowski, Esterházy Péter, Háy János, Heltai Jenő, Hozott lélek, Kántor Péter, Mánfai Csaba, Tegnap, Víziszony Categories: IRODALOM
Related Posts