A lapok hatalma, avagy irodalmi jelen a ház körül – Sárközi Balázs írása

f21.hu 2017. Júl. 19. 0 1

A véges végtelenségének belátása uralkodik ma rajtam – vagy mi. Vagy a végességé. Nem mindegy. Ott van egy klasszikus főnévképző. Meg abban egy ég is. Ami már többet is jelenthet. Mindegy. Elmentek a járdaépítők, de valaki füvet nyír. Műveli kertjét. Pázsitkert. Nálam pedig alacsonyabb a paradicsom, mint másoknál.

Mégis itt lehetnek az útállítók. Benézett az udvarba. Rossz így írni. Én nem látok ki. Minden rendes udvar körül kerítés van. Vagy van kerítés. Felette át lehet látni. Én vagyok kerített. Szabadabban mozog. Most gondolom előrébb ment, de mondom, hogy én nem látom. Hogy nézne ki, ha belülről lesnék. A kerítés fölött. Belülről. Kívülről lehet, sima. Elöl benéz az ablakon? Nem megyek oda. Se.

Itt maradok; írni. Remélem nem látják a munkások. Ásnak, szórnak, döngölnek egyet-kettőt, mert úgy lesz stabil. Aztán lesz egy építmény. Lapos – igaz. Láb-, nem, talpalávaló. Az írásra csak akkor lépünk rá, ha matekfüzet. A csend járdaszigete. Lesz, ha kész lesz. A járdák szigete mellett, a kertek körüli kerítéseken túl. Íráshoz nehezítő körülmény a zaj.

Bejöttem. Jól kizártam őket. Most elveszítem szemléltettségem – újra a véges végtelensége lehet a fő. De azért idegesítő. Bezártak, a járdások, vagy én ki. Őket. Ők csak egy körülmény. Vagy, mert járás közben néznek is, meg munka közben olyan hangot adnak, csiholnak, amelyet az írás nem tud, esetleg halkan, vagyis körülmények. S a többes szám jelen nem azért van ott, mert többen dolgoznak. Meg ott van az az előhangzó, vagy kötőhang is. Mármint a k előtt. A többes szám előtt. Az akkor is ott van ha egy dolgozik – csak akkor e helyett i – s akkor is körülmények vannak. Körülöttem. Ha bejövök is. És ők csinálják. Logikailag, asszem, ez az jelenti, hogy? Körbejárdáznak. Fizikailag, bár gondolom nem foglalkoznak a térkő fajsúlyával. Nem is tudják miért döngölnek. Alá. – Öntudatlan teremtők.

Kész lesz. Majd ha muszáj, kész lesz. Sarokház körüli járdaszigetcsoport. Kész lesz s erre is, mármint arra a főutca mellett felfelé, meg arra is, el fog futni, stabilan. S kicsi kövek, meg rövid utcák, meg minden de annyira elfutnak, hogy nem látni a végét. Végtelen, vég nélküli. Véges számú kő – n-1 a száma! – végtelent csinál.

Én jöttem be. De bejöttek velem ők is, körülmények. Nem is írnak, meg nem is olvasnak. De lapoznak. Kereteznek. Mi van, ha a keretben az egyik e is olyan kötőhang, akkor már lehet kert. A döngölés után lapoznak. A végesből véghetetlent raknak. Kizártam, hogy bezártak – körülvégtelenítettek – megint a főnévképző a körülre, nem ség, de mény – és lapokkal zártak be. Körülírtak.

Danurwendho Adyakusuma Indonéz fotóművész alkotása

Tags: irodalom, Sárközi Balázs Categories: IRODALOM
Related Posts