Kultúra- és értékteremtő közösség – Interjú a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójával
Egyediség, sikertényezők gazdag sora, világhírnév, tradíció és innováció – dr. Simon Attilával, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójával beszélgettünk.
Kortárs portré – Vajna Ádámmal beszélgettünk
Nagyinterjúnkból megismerhetitek a fiatal költőt, akivel az indulásáról, az Odáról, és a kortárs irodalom helyzetéről is beszélgettünk.
Bandaportrék 17. – Cataflamingo
Van-e új a nap alatt, ha zenéről van szó? Szólalhat-e meg nap mint nap új zene? Zenél-e a napnak az új szó?
Kerekesszékben ülve, egyedül kiköltözni Spanyolországba? Naná! – Interjú Ivanova Danielával
Egy bátor lány kalandjának összefoglalója.
„Ha lehetnek alternatívái az igazságnak, akkor ott rég nincs igazság” – Interjú Kepes Andrással
Kepes Andrással könyvfesztiválos dedikációja után ültünk le beszélgetni. Többek között szóba került az is, hogy tíz évvel ezelőtt miért hagyta abba a televíziózást, de új hivatásáról, az írói létről is kérdeztük.
„Megvan a saját utunk, és ebben szeretnénk fejlődni” – Interjú Kiss Domonkos Márkkal
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó megálmodójával beszélgettünk a fesztivál történetéről, az idei programról és a jövőbeli tervekről.
„Olyanfajta információforrás, amire még nem áll készen az emberiség” – Interjú FanMadeMaker-rel a YouTube...
FanMadeMaker-rel beszélgettünk a YouTube hazai és nemzetközi világáról.
„Emberléptékűek szeretnénk maradni” – Nagyinterjú a Művészetek Völgyéről
Hogyan és kik készítik a Művészetek Völgyét? Interjúnkból kiderül!
„Szövegek és lelkek között kószál az ember…” – Interjú Hegedűs D. Gézával
Beszélgetés a születésnapos Hegedűs D. Gézával.
Kettő az egyben lemezbemutató – GranCanada és Lépjünk a holdra koncert az Instantban
Május 9-én az Instantban tartja közös lemezbemutatóját a GranCanada és a Lépjünk a holdra.