„A táncos kelti életre a zenét és nem fordítva” – Három nővér a Budapest...
A darab koreográfusával, Sághy Alexandrával és zeneszerzőjével, Kovács Benjaminnal beszélgettünk.
„Olyanfajta információforrás, amire még nem áll készen az emberiség” – Interjú FanMadeMaker-rel a YouTube...
FanMadeMaker-rel beszélgettünk a YouTube hazai és nemzetközi világáról.
Bandaportrék 1. – A Frontális kézfogástól a TeaBag-ig
A TeaBag nevű zalaegerszegi bandáról először az Alterábán hallottam, ahol a kisszínpadra a közönségszavazáson keresztül jutottak el.
Restaurátor a „For You”-ban: Interjú Makó Milánnal
Makó Milánnal beszélgettünk, aki a TikTok és Instagram oldalán kínál betekintést egy restaurátor munkájába.
„A közönség azokra kíváncsi, akiket már jól ismer” – Interjú Lobenwein Norberttel
Interjú a magyar fesztiválközösség egyik fontos alakjával.
Egy feltörekvő gitáros – Kovács Tihamér interjú
Nemrégiben beszélgettem egy fiatal zenészpalántával, aki Szombathelyre jár a Képző,- és Iparművészeti Szakközépiskolába. Titi klasszikus gitáron játszik. Nehéz dolga van, hiszen ő idén jött az iskolába. Amellett, hogy be kellett illeszkednie egy közösségbe, közismeretis' tizedik évfolyamon tanul, de szakmájából még csak kilencedikes. Érdekes volt vele kis időt eltölteni, és beszélgetni!
Kaszás Tamás: A művészeti célok közt nem sok párhuzamot fedezek fel
Kaszás Tamás, elismert intermédia művész a Templom térben olyan alkotók munkáit installálta, akik már a szocreálon túlmutató alkotásokat készítettek.
Plusz egy ok, amiért a magyar közmondás menő – A mözKondás Instagram-oldal
A mözKondás Instagram-oldal ötlete két magyar lány fejéből pattant ki, majd lassan meghódította az arra fogékonyakat.
Szerepálom? Nincs időm rajta gondolkodni! – interjú Orosz Róbert színésszel
Tragédia és komédia, ezek együttállását szereti leginkább játszani Orosz Róbert, a Weöres Sándor Színház színésze. Régi tervünk volt vele interjút készíteni, hiszen ő sokak „kedvenc” szombathelyi színésze.
„Ha a Nap feljött, tudom, hogy nekem is fel kell kelnem” – Interjú Molnár...
Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadása a Magyarországon először bemutatott Apáca Show volt, amelynek zárdafőnök-asszonyt Molnár Piroska játssza.