“Az emberek formákba öntik az ideák tiszteletét” – Interjú Márfi Virággal

Márfi Virágot körülbelül négy évvel ezelőtt ismertem meg, mikor a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában dolgoztam érettségi után. Ő ötvös szakon volt akkor negyedéves, és az iskolában töltött majdnem egy évem alatt jó barátok lettünk, ami máig kitartott. Virág jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakos hallgatója, én pedig a kezdetekről, és a jövőről kérdeztem egy rozéfröccs mellett.

Táncolj! a jövőbe – Interjú a debreceni Bad Habit zenekarral

Hazánkban méltán ültethetünk nagy reménypalántákat a Debrecenből induló, feltörekvő rock és punk zenekarokba, hiszen úgy tűnik az elmúlt évtizedek alapján, hogy nagyszerű "termőterületnek" bizonyul a kelet-magyarországi nagyváros.

„Mindenkinek az életében eljön az a bizonyos szekér, kérdés, hogy fölszállsz-e rá…” -Interjú...

Portréműsorában, híres emberek életéről kaphatunk pillanatfelvételt és ismerhetjük meg személyiségüket közelebbről, mélyebbről és őszintén. Sokan Vitray Tamáshoz, Friderikusz Sándorhoz hasonlítják Kadarkai Endrét. Ő mesél most…

„A gitárom a zenekarom” – Interjú Petruska Andrással

"Elgondolkozom azon, hogy akkor én már így maradok mindig?"- interjú zenéről, karrierről és álmokról.

Interjú Fodor Mátéval, a Soulwave frontemberével

A Körmendi Napok programjában biztosan sokan találkoztak a Soulwave koncerttel, amin egyébként hatalmas tömeg vett részt. A fellépés előtt sikerült elkapnom pár kérdésre a zenekar énekesét és egyben régi jó barátomat, Fodor Mátét.

“…minden eladott könyv mellé ingyen sört kell adni.” – Irodalmi Mémek-interjú

Fél év alatt harmincezer követővel büszkélkedhet az Irodalmi Mémek facebook oldal, és ez nem véletlen. Ha a műveltséget kézen fogja a humor, abból igazán remek dolgok születhetnek. Ismerjük hát meg azt a két embert, akik ezeknek a mémeknek - folytatva az előbbi metaforát - a bábái.

“Nehéz a gyerekkönyvek megítélése, hiszen a célközönség nem ír kritikát” – Interjú Lipták Ildikóval

Július 15-én, a fonyódligeti Árpád parton kapott helyet a Szabad a p-art! nevű ifjúsági fesztivál. A sok érdekes program mellett Lipták Ildikó színésznő-írónő is bemutatta új könyvét, a Nyári nyomozást, melyben a tizenegy éves Bálint derít fel kisebb-nagyobb rejtélyeket.

A lángosburgertől Palvin Barbiig – Ricsárdgír interjú a Bánkitó Fesztiválon

A magyar trash-szintipunk legjelentősebb, és talán egyetlen képviselőjével a Bánkitó Fesztiválon adott koncertjük előtt beszélgetett az f21.hu.

„Ha nem ismerném a színdarabjaim sorsát, akkor nem találnám ki, hogy a Portugált játszották...

Több, mint száz színházi bemutatót tudhat maga mögött. Húsz évvel ezelőtt írta meg Portugál című darabját, amivel hatalmas sikert aratott. Persze a drámák mellett...

Vincze Márton és a határvidékek

„...szerintem a képzőművészet szerepe amellett, hogy reflektál bizonyos dolgokra, főként egyfajta tudományos vizsgálódás. Vizsgálódás fogalmak, helyzetek, jelenségek tulajdonságai és kapcsolatai közt. De ez a definíció úgy érzem még sokat fog változni bennem...”

LEGUTÓBBI CIKKEK