“Nehéz a gyerekkönyvek megítélése, hiszen a célközönség nem ír kritikát” – Interjú Lipták Ildikóval

Sulyok Máté 2017. Júl. 24. 0 3

Július 15-én, a fonyódligeti Árpád parton kapott helyet a Szabad a p-art! nevű ifjúsági fesztivál. A sok érdekes program mellett Lipták Ildikó színésznő-írónő is bemutatta új könyvét, a Nyári nyomozást, melyben a tizenegy éves Bálint derít fel kisebb-nagyobb rejtélyeket.

A könyve egy költözéssel kezdődik, ami teljesen felforgatta Bálint világát. Ráadásul a nyaralás egy nyelvi táborban lesz a testvéreivel. Ebben a táborban várható a nyomozás?

Ez egy identitástörténet. A saját sorsában, szerepében elbizonytalanodó tizenegy éves fiú a saját környezetét kezdi el mindenféle szempontból kutatni, és ahogy elbizonytalanodik saját magában, úgy elkezd a környezetében, a családjában, a számára fontos emberekben is elbizonytalanodni (ez egy természetes fejlődés-lélektani folyamat, amit a kiskamaszkor környékén az emberek többsége átél!), és minden és mindenki után nyomozni kezd. Ez a táborban veszi kezdetét, de már odahaza, a tábor előtt elhatározza, hogy ki fog kutatni a nyár során bizonyos dolgokat, és amibe csak belebotlik, azzal kapcsolatban nyomoz.

 Mennyire igaz a történet? Ön, ugye, háromgyerekes anyuka, a legkisebb gyereke esetleg a főszereplő?

Nem. Azt hiszem, sőt nem is hiszem, hanem állítom, hogy a karakter leginkább rám hasonlít, vagy az én gyerekkori önmagamra, vagy lehet, hogy nem is a gyerekkorira, hanem a mostanira. Nyilván a gyerekeim nagyon sok tekintetben inspiráltak a regény megírására, sőt a legkisebb fiam, (aki már túl van azon a korosztályon, akiknek én elsősorban ajánlom a regényt,) ajánlotta, hogy a karakter kalandjaiból írjak egy regényt. Két kisebb történet, ami szerepel a könyvben, megjelent már korábban novellaként a Szitakötő gyermekirodalmi magazinban, így a karaktert ismerte a fiam, így támadt az ötlete.

Minek a hatására kezdett el akkor regényt írni?

Egyrészt vannak a fejemben olyan történetek, amelyeket szívesen mesélek el. Másrészt, onnantól kezdve, hogy azt mondta a fiam, hogy ő biztosan szívesen olvasna több kalandot ettől a karaktertől, elég motivált voltam, hogy benevezzek erre az igazán nagy tét nélküli, izgalmas kísérletre. Szerettem volna tudni, vajon meg tudom-e csinálni, és az előző nyári szünetbe pont belefért, hogy tegyek egy próbát. Még mielőtt nagyon sok energiát fektettem volna bele, a vázlattal és a két meglévő fejezettel megkerestem a Csimota Kiadót. Csányi Dóra és Tsík Sándor szerkesztők azt mondták, írjam meg, és ha összeáll a kész szöveg, és még mindig tetszünk egymásnak, akkor szívesen kiadják. Több tabutéma van ebben a történetben, olyan ügyek, amelyekről nem olyan könnyű beszélgetni gyerekekkel, melyeket a szülők is gyakran kerülnek. A Csimota pedig meglehetősen nyitott az ilyen, kicsit nehezebb témákra.

Milyen volt a fogadtatása a Könyvhéten illetve azóta?

Én eddig két kritikával találkoztam, s ezek meglehetősen pozitívak. Jó érzés, hogy ilyenekkel indult a regény pályafutása, bár fel vagyok rá készülve, hogy megkapjam az első pofont, mert tudom, hogy lesznek még kritikák. Nem mondom, hogy vágyom rá, de szeretnék már túl lenni rajta. Egy kicsit nehéz a gyerekkönyvek megítélése, hiszen a célközönség nem ír kritikát… A kritikaíró pedig hasonló helyzetben van, mint a gyerekkönyvíró: igyekszik elképzelni, hogy mit jelenthet a gyereknek, aki olvassa a regényt. Persze nyilván vannak esztétikai kérdések, amelyek mentén ugyancsak szét lehet szedni egy könyvet(remélem, kapok majd ezzel kapcsolatos építő észrevételeket, melyekből tanulhatok), de a valódi működését csak sejthetjük.

forrás: http://www.marczi.hu

Milyen hatással volt a történet írása Önre?

Az írásaim és a novelláim nyilván olyanok, mint én. Azt gondolom, hogy ez az egyik legjobb tükör és legjobb kép kifelé, hogy milyen vagyok, bár viszonylag gyakori, hogy a novelláimat olvasó ismerőseim megrökönyödnek azon, hogy milyen a sztorik vannak a fejemben, hiszen meglehetősen borús- borongósnak tartják a novelláimat, miközben engem nagyon humoros embernek tartanak. Egyébként nem értek egyet ezzel a borúlátás dologgal, én pozitívnak tartom a történeteimet, hiszen a főszereplőim, általában nagyon erősek és emberiek tudnak maradni drámai helyzetekben, és szerintem ez nagyon optimista látásmód. Az más kérdés, hogy mit indít el egy történet az olvasóban, akinek a tudatában vagy a tudattalanjában ott vannak azok a gondolatok, amelyeket előcsalnak a történeteim. A Nyári nyomozásnál arra külön ügyeltem, hogy mivel ez gyerekirodalom, semmiképpen se legyen borús, vagy nyomasztó a gyerekek számára. Úgyhogy ilyen szempontból egy kicsit tudatosabban dolgoztam, mint a felnőtteknek szánt írások esetében, és ez nem esett nehezemre. Az ember szorong mikor ír valamit, pláne, mikor már azt gondolja, hogy ki fogja adni a kezéből, és izgul, hogy vajon mit jelent majd másoknak. Amikor valami megjelenik, onnantól kezdve nem nagyon lehet rajta változtatni. Ebben különbözik a napi gyakorlatomtól, mert ha egy színi előadás nem működik, akkor abba még akár a tizedik előadás után is belenyúl a rendező, de volt már olyan, hogy színházammal, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központtal kétszázszor játszottunk valamit, és a kétszázadik előadás után is volt rá ötletünk, hogy min lehetne változtatni. Ez a könyv karrierjéhez kapcsolódó szorongásom. De van más is: a szöveg, illetve a történetelemek bennem is tovább dolgoznak. Van egy motívum, ami ennek a történetnek az egyik központi eseménye: mikor a főszereplő a származását igazoló dokumentumokat keresi a szekrényben. Nem olyan régen jöttem rá, hogy ez az egyik nagyon kedves gyerekkori barátommal megesett valódi szituációra épül, amit én vagy százszor elképzeltem, s ugyan nem tudatosan emeltem be ebbe a sztoriba, de bennem volt, sokat motoszkált a fejemben. A regénnyel szemben az eredeti történet tragikus véget ért, ezért sem tudtam még megszabadulni tőle.

Várhatunk még novellákat is, regényeket is, esetleg egy Bálint-sorozatot?

Ilyen sorozatot nem tervezek, de biztos, hogy még fogok próbálkozni a regényírással. Az is valószínű, hogy több időt fogok adni rá magamnak. A türelmetlenségem elég nagy teher volt a regényírás alatt: izgatott a folyamat, hogy hogyan lesz könyv a sztoriból, és szerettem volna már egyben látni az egészet. Ezt a részét most már ismerem. Ami most leginkább izgat, az egy nem középosztálybeli kislány története (ami alatt nem azt értem, hogy főleg lányoknak való, hisz a középosztálybeli Bálint sztorija sem fiú sztori). A fejemben lévő lány karakterről ugyancsak jelent már meg gyereknovella a Szitakötőben, és az őszi számban is meg fog jelenni egy. Ez egy szegényebb körülmények közt élő kislány története. Nem egy modern kori Légy jó mindhalálig, de nagyon érdekel, hogy hogyan tud beszélni egy gyerek arról a társadalmi környezetről, amiben élünk, hogyan látja azt a meglehetősen tágra nyílt társadalmi ollót, amivel szerintem nem olyan könnyű együtt élni egy normális gyereknek. Novelláim pedig folyamatosan jelennek meg, legközelebb Bevásárlólista címmel jön egy írásom a Ligetben.

Hogyan tudja a színházat, a családot és az írást összehangolni, hogy mindenre jusson idő?

Úgy, hogy nagyon pörgős vagyok, és a leginkább az bizonytalanít el (és ez is egy ilyen identitásválság valószínűleg), ha éppen nem történik velem semmi, vagy ha nem csinálok valamit. Ilyenkor nem csak magamban, hanem a világban bizonytalanodom el. Néha úgy érzem, még ennél is több minden beleférne. Bár mindezzel együtt viszonylag lusta ember is vagyok: egyszerre tunya és aktív. Szeretek láblóbázni, vagy minden napra ellopni másfél órát, amikor olvashatok, vagy olyasmit csinálhatok, amivel nem kell elszámolnom senkinek. És aztán este rémültem nézek vissza: fel tudok-e mutatni valamit saját magamnak, hogy nem volt hiábavaló ez a napom. A családom pedig már kevéssé köt le: meglehetősen nagyok a gyerekeim, úgy hogy leginkább etetnem kell őket. Ez is fontos, bár időigényes dolog, de örömmel főzök, pláne, hogy az étkezőasztalnál jókat tudunk beszélgetni, vitatkozni.

Köszönet Lipták Ildikó írónőnek az interjúért és Kovalik Nikolettának a segítségért.

Tags: Bálint világa, Bevásárlólista, gyerekkönyvek, interjú, irodalom, könyv, Lipták Ildikó, Nyári nyomozás Categories: PORTRÉ
Related Posts