Július 3-a a nemzetközi zacskómentes világnap, amihez kapcsolódóan kialakult a műanyagmentes július nevű mozgalom (Plastic Free July). Ez röviden annyit tesz, hogy próbáljunk meg egy hónapig műanyag nélkül élni. 

2008-ban két katalán civil szervezet kezdeményezésére jött létre a nemzetközi zacskómentes világnap. Ennek célja nemes, ám egyelőre úgy tűnik, eredménytelen főleg hosszú távon. A naphoz kapcsolódóan azonban egy ausztrál kampánynak köszönhetően nyolc évvel ezelőtt egy egész hónap is társult, ami a Plastic Free July, azaz a műanyagmentes július szlogent tűzte a zászlajára. Ennek mára már 170 országban több mint 120 millió követője van, köztük hazánkban is. 

A világnap és az egy teljes hónapig tartó kampány célja is ugyanaz: csökkentsük a műanyag-felhasználásunkat, azon belül is elsősorban azokat, amelyek csupán egyszer használatosak. A kezdeményezés oka egyszerűen az, hogy a műanyagkrízis egyre nagyobb problémát okoz: egy átlagos észak-amerikai és nyugat-európai ember évente átlagosan 100 kilogramm műanyagot használ el.

Ha belegondolsz, csupán 70 éve kezdődött a műanyagok tömeggyártása, de már 8,3 milliárd tonna terheli a környezetünket, amiből 6,3 milliárd tonna kerül a szemétbe. A probléma viszont az, hogy ennek a hulladéknak csupán 9%-át hasznosítják újra. Persze egy részét elégetik, ám a maradék, tehát több, mint háromnegyede a szemétlerakókban, a természetben vagy a vizekben köt ki. Minden valaha gyártott és kidobott műanyag létezik még valahol, valamilyen formában a Földön persze azt a kis hányadot leszámítva, amit elégettek.

A BBC becslése szerint évente mintegy 300-400 millió tonna nem újrahasznosított műanyag terméket termelünk. Ennek nagyjából a felét teszik ki az egyszer használatos műanyagok, úgymint például a műanyag szatyrok. Ezekből csak az Európai Unióban 3,4 millió tonnát gyártanak évente, amiből kukába több, mint 2 millió autó súlyával megegyező mennyiség kerül. Felfoghatatlan, de minden percben közel 2 millió tonna egyszer használatos műanyag szatyor fogy világszerte. Ne feledkezzünk el a napjainkban sokat emlegetett műanyag szívószálakról sem, amikből naponta 500 milliót használnak el az USA-ban. Ez a mennyiség annyira elképesztő, hogyha sorba raknánk ezeket, akkor kétszer körbeérnék a Földet. Ott van a PET-palackok kérdésköre is: csak Magyarországon évente 1,2 milliárd liter ásványvíz fogy, ez körülbelül 45 000 tonnányi műanyag palacknyi mennyiséget jelent. Manapság minden egyes percben 1 millió műanyag palack fogy globálisan. 

Forrás: jinjaritual.com

Hogy hova vezetnek ezek a hatalmas számok? Egészen odáig, hogy naponta egy teherautónyi műanyagszemét kerül az óceánokba. Közismert tény, hogy óriási műanyag szemétszigetek lebegnek a Csendes-óceánon, ami miatt műanyag van a tengeri teknősök több mint felének gyomrában, a tengeri madarakénak pedig majdnem mindegyikében. Azt mondják, ha így folytatjuk, akkor 2050-re több lesz a műanyag a tengerekben, mint az ott élő állat. Sőt, ha ilyen mértékű marad a jelenlegi műanyag-felhasználás üteme, akkor erre az időre az üvegházhatású gázok kibocsátásának 14%-a a műanyagokhoz fog kapcsolódni. Szomorú ugyan, de igaz az is, hogy az olajipari cégek elkezdtek átállni a műanyaggyártásra. Egész egyszerűen ők is látják, hogy egy idő után kevesebb fosszilis energiahordozóból származó üzemanyagra lesz szükség, de nyilván nem akarnak bevétel nélkül maradni. 

A műanyag zacskók 200-1000, a szívószálak 500, míg a PET-palackok 450 év alatt képesek lebomlani. Azt gondolhatnánk, hogy akkor nincs is olyan nagy probléma, hiszen igaz, hogy sokára, de egyszer majd csak eltűnnek a Föld színéről. A gond viszont nagyobb, mint gondolnánk: ezek a műanyagok bár nem bomlanak le gyorsan, de idővel aprózódásnak indulnak; így keletkezik az úgynevezett mikroműanyag. A mikroműanyagok jelenségével, illetve az állati és emberi egészségre gyakorolt hatásával egyre többet foglalkoznak a kutatók, ám egyelőre még fogalmunk sincs ezek hosszú távú következményeiről. Azt viszont biztosan állítják, hogy több mikroműanyag van már az óceánokban, mint csillag a Tejúton, emiatt ezek a kis, láthatatlan rostok megjelentek az ivóvizünkben és a táplálékunkban is. Mind a csapvíz, mind a palackozott víz tartalmazza ezeket világszerte, így ételeinkkel és italainkkal nagyjából 2000 apró műanyag részecskét fogyasztunk el heti szinten. 

Tudatában kell lennünk annak, hogy a fogyasztás élteti a gyártást! Ha mi magunk elfogadjuk a műanyag zacskót a boltban és a műanyag szívószálat a kávézóban, akkor ezeket továbbra is gyártani fogják. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a mi, egyéni lemondásainknak nincs eredménye. Dehogy nincs! Ahogy nő a műanyagmentes július követőinek száma, az eredmény egyre inkább kézzelfoghatóbb. Legutóbb például a McDonald’s indított 10 napos tesztet egy berlini gyorséttermében arra vonatkozóan, hogy vajon tudnak-e műanyagmentesen működni. Több mindennel is próbálkoztak: például a ketchupos tégelyeket lecserélték ehető tésztákra, a saláták papírtálcákba kerültek, míg a hamburgereket olyan papírdobozokba tették bele, amiknek az alapanyaga közel 50%-ban zöld hulladékból származott, szívószálakat pedig természetesen nem adtak ebben az időszakban. Az eredmény: saját bevallásuk szerint sokkal könnyebb volt a műanyagmentes működés, mint gondolták. Ez tehát egy jó kezdőlépés, ami példaként szolgálhat a többi nagy műanyag-felhasználó vállalat előtt is, hiszen a globális méretű összefogás és cselekvés elengedhetetlen a megoldáshoz, ahogy az is, hogy átfogó törvényi szabályozások és tilalmak kerüljenek világszerte bevezetésre. 

Ez úgy tűnik, egyelőre várat magára, de addig is, ha megfogadod, hogy plasztikböjtöt tartasz, te is csatlakozhatsz a műanyagmentes júliushoz. A cél az, hogy a legforróbb nyári hónap alatt a lehetőségeidhez mérten mellőzd a műanyagokat, keress különböző megoldásokat, alternatívákat helyettük. 

Mutatjuk a mi kedvenc tippjeinket:

  1. Az éttermekben és a kávézókban ne várd meg, míg az italodba teszik a szívószálat, szólj előre, hogy nem kérsz belőle!
  2. Újrahasznosítható vagy fa fogkefével mosd a fogaidat!
  3. Ebben a hónapban ne vegyél új ruhát, mert azok 99%-a műanyagból készül!
  4. Használj mosószódát a hagyományos mosószer helyett!
  5. Palackozott helyett a kulacsodból igyál csapvizet, ha pedig édesre vágysz, készíts limonádét vagy szörpöt házilag!
  6. Az elviteles ételeket kérd a saját ételhordódba!
  7. A take-away kávédat szintén sajátodba kérd, az általuk adott, vékony műanyagréteggel bevont pohár helyett!
  8. Kerüld a mikroműanyagokat tartalmazó kozmetikumokat (szimplán nézd meg az összetevőlistát, van-e benne “poli” vagy “poly” előtaggal kezdődő szó)!
  9. A nyaralásod alkalmával felesleges szuvenír helyett vegyél vászontáskát, amit használhatsz később a bevásárlásaid alkalmával!
  10. Ha még nem tetted, kezdd el szelektíven gyűjteni a szemeted!

A műanyagmentes júliushoz azért is jó csatlakozni, mert így első kézből szerezhetsz tapasztalatot arról, hogy vajon tudnál-e az év többi hónapjában is műanyagmentesen élni. Sőt, talán rá is kapsz a “plastic free life” ízére, hiszen te is tudod: a műanyagkrízis megoldásához évi egyetlen hónap nagyon kevés. Július során egyébként rengeteg olyan alternatívát felfedezhetsz és a mindennapi rutinod részévé tehetsz, amire egyébként nem is gondoltál volna. Ne feledd: nekünk még van választásunk, de a gyerekeink, unokáink már abban a világban fognak felnőni, amit mi most teremtünk.

Kiemelt kép: europarl.europa.eu