Pénzügyi „unfair” play – Bármit meg lehet úszni, ha van rá keret?

f21.hu 2020. Júl. 21. 0 0

A Nemzetközi Sportdöntőbizottság (CAS) július 13-án eltörölte az UEFA februári döntését, így a Manchester City-labdarúgóklubnak mégsem kell kihagynia a következő két évet az európai kupaporondon, valamint a kiszabott pénzbírságnak is csak a harmadát, azaz 10 millió eurót kell kifizetnie. E döntés után jogosan merülhet fel bennünk újra a kérdés: erkölcs vagy üzlet?

Szerző: Panulin Boglárka

A történet 2018-ban kezdődött, amikor nyilvánosságra került a Manchester City néhány levelezése, ekkor indítottak ellenük eljárást. Kiderült, hogy az egyesület 2012 és 2016 között megszegte a Pénzügyi Fair Play szabályait azzal, hogy a szponzori bevételekkel trükköztek, félrevezetve az UEFA-t: az Etihad Légitársaság bejegyzett támogatói pénzének nagy része nem is az említett cégtől, hanem a klub tulajdonosának magánvállalkozásaiból folyt be, amely folyamat természetesen illegális. Ez pedig nem maradhatott büntetés nélkül, két évre kizárták őket a nemzetközi kupaporondról. Vagyis csak akarták. Az angol klub ugyanis fellebbezett a CAS-nál, ami sikerrel járt, sőt, a büntetés összegét is csökkentették, mindössze 10 millió Euróra. Mindezt pedig azzal indokolták, hogy az UEFA vádjai már elévültek, nem kérhetők számon a klubon. A magyarázat az európai szövetséget még inkább rossz fényben tünteti fel, hiszen ez azt jelenti, hogy jogászaik nincsenek tisztában a naptárral, valamint nem tudtak kézzelfogható bizonyítékokat sem felmutatni. A pénzbírságot is csak azért szabták ki, mert az eljárás során a klub nem volt együttműködő. Ezzel a döntéssel kétségkívül földbe tiporták az amúgy sem túl stabil lábakon álló Európai Labdarúgó-szövetséget és a Pénzügyi Fair Play szabályait.

A Financial Fair Playt, röviden FFP-t még 2011-ben vezették be, azzal a céllal, hogy gátat tudjanak szabni a klubok mértéktelen költekezésének. Eddig azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig az elképzelés hasznos lehetne a futball világában, hiszen nem „pénz beszél” alapon kellene versengenie az egyesületeknek. Maga a rendszer azt szeretné elérni, hogy ne ismétlődjenek meg a 2000-es évek elején történtek – amikor ugyanis több, élvonalbeli csapat is tönkrement a nem megfelelő pénzügyi intézkedések miatt –, valamint, hogy az új befektetők megjelenésével ne tudjanak az egyes klubok elszállni a többiekhez képest. 2011 óta több büntetést is kiszabott már az UEFA, de a kizáráskártyát most dobták be először (az AC Milan a 2019/2020-as idényben önként visszalépett az Európa Ligától, még a büntetés előtt megegyezett az UEFA-val, így ez nem tekinthető kizárásnak), mégsem sikerült példát statuálniuk a Manchester Cityvel. Ennek fényében maga az FFP elvesztette hitelességét, hiszen hasonló esetben bármelyik egyesület hivatkozhat erre a döntésre, még úgy is, hogy közvetlenül nem ők törölték el a rendelkezést, hanem a CAS. A 10 millió eurós büntetés pedig nevetségesen hat egy olyan csapat költségei között, amelyet az Egyesült Arab Emirátusok egyik sejkje birtokol, és a tavalyi évben hivatalosan 535 millió fontos bevétellel rendelkezett. Az UEFA „bizonyította”, hogy nincsenek meg a megfelelő módszerei és eszközei ahhoz, hogy eredményesen fenn tudja tartani ezt a szabályt, átjátszható, és a befektetők ügyvédi gárdája ellen nem tud fellépni. Az európai szövetségnek valószínűleg közel sincs akkora pénzügyi kerete, mint egy arab sejknek, így a jogászcsapatával sem tudja felvenni a versenyt, még annak reményében sem, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. 

A CAS bejelentése nagy visszhangot váltott ki az európai futballélet résztvevői között, többen is nemtetszésüket fejezték ki az üggyel kapcsolatban. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere is bírálta a döntést, nem tartotta egy jó napnak a futball számára 13-át, bár csapatának előnyösebb, hogy mégsem tiltották el a Cityt, mert így nem pihenhetnek a BL-meccsek alatt. Fontos azonban megemlíteni, hogy a német edző nem magát az egyesületet, hanem egy folyamatot véleményezett, amely – ha továbbra sem tudnak határt szabni – végzetes lehet a kontinens futballjára nézve. A Pénzügyi Fair Play fennállása óta jelentősen csökkentette a klubok adósságait, megvédve ezzel a versenyt és magukat a csapatokat is, de hatékonysága még mindig nem megfelelő. Jelen helyzetben az elzárhatatlan pénzcsappal rendelkező csapatok gondolhatnak egyet, és létrehozhatják saját „szuperligájukat”, ahol már nem az lesz a mérvadó, hogy melyik egyesület van ott, hanem az, hogy ki a tulajdonosa. Így megkerülik a szabályokat, valamint ellehetetlenítik a kisebb klubokat.

José Mourinho már durvábban fogalmazott, mikor a felmentésről kérdezték, szerinte ez a döntés egyenesen az FFP végét jelenti. Az UEFA azonban azt nyilatkozta, hogy továbbra is kitartanak amellett, hogy szigorúan ellenőrizni kell a klubok költekezését, a kérdés már csak az, hogy képesek lesznek-e erre, ugyanis mindenki előtt ott lesz a lehetőség, hogy fellebbezzen a CAS-nál, és hasonlóan felmentést nyerjen, mint a City. Ezen kívül vannak, akik úgy vélik, hogy semmi meglepő sincs ebben a döntésben, egy percig sem gondolták, hogy az UEFA képes lesz ilyen mértékben megbüntetni az angol csapatot. Ez is a szervezet gyengeségére és megkerülhetőségére utal.

Pep Guardiola így örült stábjával a büntetés eltörlése után
Forrás: manchestereveningnews.co.uk

Az ügy egyedüli haszonélvezője kétségkívül a Manchester City. Megnyertek egy olyan mérkőzést a pályán kívül, amely nem tekinthető erkölcsi győzelemnek, mégis nagyon büszkék rá, mert így tartják igazságosnak. Pep Guardiola, a csapat edzője egyenesen bocsánatkérésre szólította fel az őket bírálókat, valamint nagyszerű napként jellemezte a döntéshozatal időpontját. A felmentéssel természetesen továbbra sem értenek egyet sem a hozzáértők, sem pedig az egyszerű nézők, hiszen ha belegondolunk, a többi csapatnak ez olyan, mintha nyíltan tudnák, hogy az egyik csapat játékosai doppingolnak, mégsem éri őket semmi szankció, miközben nekik továbbra is muszáj betartaniuk a szabályt. A csapat sem széled szét, mert továbbra is játszhatnak a BL-ben, és Guardiolának az átigazolási hírek szerint ezután sem kell spórolnia a sejk pénzével, tovább erősítheti együttesét. Ez azt bizonyítja, hogy a futball valóban egy elüzletiesedett sporttá vált, ahol nem számít a tisztesség.

Ez az ügy kétségkívül szégyenfoltként fog megjelenni az UEFA történetében, amely merőben meghatározza a szervezet és az FFP további működését. A másik fél azonban hamar elfelejtheti ezt az egészet, ha idén felteszik az i-re a pontot egy Bajnokok Ligája győzelemmel.

Felhasznált források:

bbc.com

theguardian.com

tas-cas.org

nemzetisport.hu

Kiemelt kép: www.express.co.uk

Tags: Bajnokok Ligája, edző, Financial Fair Play, foci, futball, José Mourinho, labdarúgás, Liverpool, manchester, Manchester City, modern futball, Nemzetközi Sportdöntőbizottság, Pep Guardiola, sport, sportetika, uefa, üzletember, világ Categories: VILÁG
Related Posts