A lengyel festő, szobrász, fotóművész Zdzisław Beksiński életműve temérdek anyagot ölel fel és témája roppantul egyedi. Mégpedig a szürrealista jövőkép. Nem a gépies és fejlett, hanem a romba dőlt és elkorcsosult.
A 20. században alkotó Zdzisław Beksiński számomra az egyik, ha nem a legrejtélyesebb festő a történelemben, mivel nem azt mintázta le ami előtte állt, hanem amit a saját kis világába, képzeletébe zárt, de azt olyan pontossággal és hihetően, hogy az embert mélyen nyomasztják és magával ragadják a művei.
Sokan nem értik meg, én sem gondolom, hogy az a típus lennék aki világosan tisztában van a témájával, de próbáltam lefesteni a saját szavaimmal, hogy mit is látok azokon a bizonyos mély és elgondolkodtató képeken:
Milyen is az a bizonyos jövő, amely még oly pusztán és ismeretlenül az emberiség előtt hever? Szerintem nincs olyan személy aki ezen még nem gondolkodott el igazán mélyen. Rengeteg film, könyv jelent meg az elgépiesedett, technika által felőrölt 3. évezredről. A jól megszokott kép mindenki fejében megvan: repülő autók, szkafanderes emberek, égbe magasodó házak és csak egyre-egyre sötétebb utcák. – Szép élet lehet, sőt, meg merem kockáztatni, hogy előre is ugornék ezer évet, hátha akkor már lesz olyan gördeszka vagy autó, mint amit a Vissza a jövőbe című film 2015-re jósolt.
Nem rohan ez a technika annyira, mint amennyire mi rettegünk tőle. A világunk összeroskadása nem a mi és nem is az unokáink generációjában fog megtörténni. Ezek kemény évszázadok, évezredek lesznek. Mit is értek én azon a bizonyos összeroskadáson? Gondoljunk bele; technika, gépek, elektronika, ezt látjuk ha előre tekintünk. De picit tekintsünk a dolgok mögé, ha ez a látvány előttünk van; növényeket látunk? Tengereket, egyáltalán a talajt látjuk? Nem bizony, elfedi az acél és megannyi természetesnek nem mondható káros anyag. Na most nem kell sok, hogy végigfusson az agyunkon miért is említettem az előbb szkafanderes embereket és növényhiányt. Ugye értik? Ez addig nagyon szép lesz, amíg az ember mindezt a tudomány erejével éri el és a fejlesztésekkel kiküszöbölheti a problémákat. De sajnos egy dolgot nem hagyhatunk ki, az emberi faj nem csak az értelme előnyeiről híres, ugyanannyira a hátrányairól is. Ezzel egyenesen a háborús eszközök, kémia, fizikai fejlesztések is változnak, ki tudja milyen “csodafegyverek” bukkannak még elő valamelyik kínai, orosz vagy esetleg amcsi rejtett városkából. Emberiségünk csatározásai nem fognak véget érni, míg mi létezünk, főleg a fejlődésekkel. Nem gondolom, hogy egy vaktába kimondott hülyeség lenne, ha azt feltételezném, hogy nem a 2. világháború volt az utolsó.
Van viszont ennél kimagaslóbb szintje is a mi kis hierarchiális és háborúkat kifejtő rendszerünknek. A valótlanban való hatalmas hitünk. Több száz féle, talán mondhatnánk azt is, hogy 8 milliárdnyi vallás van a földön jelenleg, hiszen két egyforma gondolkodású ember nincs, és igen, MINDENKI a maga igazát hajtja. Én úgy érzem nem vagyok hívő, ő úgy érzi, hogy Istennél nincs felsőbb rendű lény, a következő a Bibliát tartja a szent könyvének. Egyikünk sem fogja megtéríteni a másikat, de nem is lesz soha pozitív a kapcsolatunk. Nem érzem azt, hogy ez az évek változásával valaha is el akarna tűnni, sőt…
De, hogy kicsit a fikciót szembeállítsuk a tudománnyal az emberi fejlődés evolúciós szakaszait is tekintsük át. Darwini elvek, megkérdőjelezhetetlen, TUDOMÁNY. Bizony, akármennyire is fáj kimondani, az ember nem úgy született, hogy ledobták és úgy nézett ki, mint Ön vagy én és nem is a majmokból lettünk, mielőtt még valamelyik biológiaszakos leharapná a fejem. Mi a majmokhoz hasonlítottunk; kisebb fej, szőrös test. 200 000 éve még ilyenek rótták a földet, ha most ránk nézne, tuti halálra ijedne, hogy ilyen ocsmány csupasz lényeket lát akik ráadásul furán is mennek. Hát belőlük fejlődtünk. Mi lesz az ember ugyan ennyi idő elteltével(ha egyáltalán még létezni fogunk), mivel nem lesz már az, hogy a fajfenntartás érdekében csatáznunk kell, nem muszáj nagyobbnak lennünk társainknál, ezért elcsökevényesedünk, mondhatni ellustulunk, erre pedig a technika is rásegít. Hosszú ujjakra, végtagokra viszont szükségünk lesz, hogy egyszerre tudjunk minden technikai eszközön dolgozni. Agyunk kisebb már nem lesz, majd a fejünk nő hozzá, ocsmány, villanykörte. Remélem elképzeltük magunkat. Ezt hozza majd a technika.
Most pedig bevezetném, hogy mi volt az az emberiségi szintű összeroskadás amit említettem. Ennyi technika, “elkorcsosult emberek”, és szemben álló vélemények, teljesen mindegy, hogy miért. Mi lesz ebből? Háború. Atom, Plutónium, Hidrogén, a jó öreg Fat Man és temérdek kémia, biológia, hogy véletlenül se legyen fair. Egy olyan közegben, ahol nyersanyagnak híján állunk, levegő alig-alig, ott ez veszélyes dolog. Akár egy aprócska bomba robbanása is eltelítheti a gyenge légkört, könnyen alakíthatja át egy egész bolygó világát abban a bizonyos jövőben. Hiszen buta faj vagyunk és meggondolatlan. Mi történik? A technika egyszer, ha nem lesz mivel irányítani és mozgatni, tönkremegy. A föld és az emberiség lemerül. Rájövünk, hogy csúnyán elb@sztuk. – Elnézést, kicsit elragadott a téma… – Vagy lehet akkor már nem is fogunk gondolkozni, ilyen csapások után eldeformálódnak a lények. Alkalmazkodnak a körülményekhez, korcsok lesznek, ez alól pedig az emberek sem kivételek. Visszazuhanunk az ösztönök világába. Mivel az ilyen körülményeket a rovarok bírják egyedül, az amúgy is eldeformált testünk a fajelmélet és evolúció szerint alkalmazkodása során hasonlóságot alakíthat ki köztünk és a csúszómászók közt. A valódi, nagybetűs szörnyekké válunk. Gnómok mind! De egy dolog akkor sem fog kihalni, a személyisége a lényeknek. A légkörben a levegő helyett és a valószínűsíthető tömérdek nitrogén, hidrogén mellett csak a gőg, az irigység, a feljebbvalóság fog uralkodni. Ez lesz az emberiség összeroskadása. A romok közt, sűrű, mocskos levegőben elfajzott, gusztustalan és gnóm lényekként fogunk mászkálni mint a bogarak. Ez valószínűsíthető, hiszen egyszer minden visszazuhan abba a világba ahonnan elindult. Véleményem szerint mi még ennek a folyamatnak a kellős közepén állunk, olyan messze lehet tőlünk mint mi az ősemberektől.
De őszintén, inkább ne legyen igazam… A gondolatmenetet pedig folytassák önök a képekben elmélyülve:
