Ahogy az egész világon az élet, úgy az Éjjel a városban cikksorozatunk is leállt egy időre. Az emberek nem járnak szórakozni, a kocsmákban a székeket az asztalok tetejére pakolták, a diszkók lámpáit belülről szövik a pókok, az utcák este kihaltak. Bár nem merném azt állítani, hogy már belátható távolságban van a változás, de mintha mégis pislákolna az alagút végén a fény.
Ameddig erre várnunk kell, addig idézzük fel az olyan távolinak tűnő görbe esték boldog pillanatait az Éjjel a városban sorozat következő részével, ami pedig nem máshova kalauzol el minket, mint a bivalyerős pálinkák, a jó hoki és az illatos csülkök országába, a medvék birodalmába, Romániába, azon belül Erdélybe.
Úgy „jó száz évvel ezelőtt”, mikor én még kiskamasz voltam, többször is lett volna lehetőségem az egykori gimnáziumom által arra, hogy egy cserediák program keretében ellátogassak Erdélybe. Mivel az összes barátom járt már ott, és óriási kalandokról meséltek, nekem is az egyik leghőbb vágyammá vált, hogy lássam a Gyilkos-tavat, a Vajdahunyadi várat és barangoljak a Tordai Sóbányában.
Sajnos ez akkoriban nem valósulhatott meg, ami hatalmas szívfájdalmat jelentett számomra. Azonban néhány évvel ezelőtt egy baráti kirándulás során egy pár nap erejéig meglátogathattam minden látványosságot, amivel előtte még csak álmaimban találkoztam. Ekkoriban dolgoztam az Éjjel a városban – Célkeresztben Gyöngyös cikkemen, és már akkor körvonalazódott a fejemben, hogy egyszer egy erdélyi kitérőt mindenképpen meg szeretnék ejteni ebben a sorozatban.
Egy kedves barátom közreműködésével, aki a fél életét a határtól tőlünk keletre élte le, most erre lehetőségem is nyílt és izgalmas dolgokat mesélt Erdély éjszakai életéről.
A nevét szokás szerint megváltoztattuk.
Ifjúsági közvélemény-kutatásunk, ha nem is reprezentatívan, de beszédesen tudósít Magyarország (jelen esetben a Kárpát-medence) vidéki városairól: fiatalokat (jellemzően a tízes, húszas korosztályt) kérdezünk az adott település szórakozási lehetőségeiről, kocsmakultúrájáról, közbiztonságáról – adott esetben ezek hiányára is fény derül.
Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút! Szerintem kezdjük a megszokott kérdésekkel. Hova jártatok a városban szórakozni? A zenés helyeket, a kocsmákat, vagy a házibulikat részesítettétek előnyben?
Nono: Nos, én Szilágy megye egy hétezer fős kisvárosában nőttem föl, Szilágycsehben. A kérdésedre a válasz eléggé vicces és szívmelengető számomra, mert mikor először elkezdtem járni a társaságommal bulizni, abba a bárba jártunk, amit, ha fogalmazhatunk így, még a mi szüleink „csináltak”. Szépítgették, javítgatták, szinte benne éltek. A hely neve Colina volt, ez tulajdonképpen egy családi ház, aminek az alsó szintjét kiadták és bolt lett belőle, az emeleten pedig három nagy szoba volt egybenyitva egy óriási nagy terasszal. Nagyjából 2010-2011-ig jártunk oda, ekkor zárta be végleg a kapuit. (Még azon is elgondolkodtunk, hogy múzeumot csinálunk belőle.) Csodálatos, hogy még édesapámnak és édesanyámnak is volt ott képe, mikor valami óriási buli közepette ropják az asztalon.
Szerintem egyébként mind a mai napig a zenés helyeket preferálják a szilágycsehi fiatalok. A Colina után lett egy All Times nevű hely, ez is hétvégente és az ünnepeken zenés-táncos helyként funkcionált. Mindezek mellett rengeteg tábor is van a településen, néptánc tábor, a román közösségnek egyházi zarándok táborai (akik egyébként nyári szezonban eléggé belendítették az All Times szekerét).
Mivel eléggé egy elöregedő félben lévő településről beszélünk, a fiatalok számára jóleső érzés volt, hogy a különböző tematikus események felpezsdítették az éjszakai életet. Főleg, hogy szombat esténként a Szilágycseh környékén lévő falvakból is bejöttek a fiatalok szórakozni.
Voltak kifejezett törzshelyeitek?
Nono: Igazából ez az egy, vagyis kettő, amit az előbb említettem, mivel nem volt semmi más hely a városban.
Milyen alkoholt ittatok általában? Mi volt a trend?
Nono: Ez érdekes, mivel azt mondják, az erdélyi pálinkánál nincs jellegzetesebb, de mi soha nem ittunk pálinkát. Nem tudnék olyan alkalmat mondani a huszonharmadik életévemmel, mikor én a határon túl ittam volna pálinkát. Mi speciel megfőzzük és eladjuk, de nem isszuk. Családon belül sem volt gyakori, hogy koccintsunk és igyunk egy felest. Ami viszont nálunk iszonyatosan elterjedt volt, de még sehol máshol nem láttam, az a Jäger, naranccsal. Azaz, hogy lehúzod a röviditalt és ráeszel egy „cikk” narancsot. Ez nálunk általános, Romániában akárhova mész, naranccsal adják a Jägert, legyen az fesztivál, vagy csak egy sima pub. A Tequila is elterjedt, a bort viszont nem fogyasztják kifejezetten sokan, annak ellenére, hogy itt is rengeteg bort készítenek, hisz sok szőlőhegyes vidékünk van.
Mennyire éreztétek magatokat biztonságban éjjel? Hallottatok bűnesetekről, balhéról? Találkoztatok kábítószerrel?
Nono: Igazság szerint büszkén mondhatom, hogy nagyon biztonságos a város éjjel-nappal. Ennek ellenére nem volt olyan hétvége, hogy ne lett volna balhé és ne mindig az a nagyjából öt ember kapott volna össze. Itt mindenki ismer mindenkit, mindig találkozol ugyanazokkal az arcokkal, akikkel múlt héten, de töretlenül megvolt az az öt-hat személy, akiről tudtad, hogy hajnali négykor az orra törik, vagy az ablak is vele együtt.
Viszont szerencsére kábítószerrel egyáltalán nem találkoztam. Se fűvel, se semmilyen másikkal, ez még annyira nem elterjedt nálunk. Esetleg a harminc kilométerre lévő megyeszékhelyen, Zilahon már belefuthatnánk, de érzésem szerint ettől még félnek az otthoni fiatalok szerencsére.
Mikor szórakozni mentetek, taxival, gyalog, vagy tömegközlekedéssel jártatok?
Nono: Romániában tudni kell, hogy kriminálisan rossz a tömegközlekedés. A legközelebbi nagyváros hozzánk Kolozsvár, ahol tizenegy óra után konkrétan megszűnik ez a szolgáltatás. Kizárólag csak augusztus első hetén, az Untold Fesztiválon lehet tizenegy után is igénybe venni buszjáratokat. 2020-ban tartották volna meg hatodszor az Untoldot, én ebből a hatból az első négyen vettem részt. Taxival ritkán járunk, mert nem éri meg. Inkább mindig van egy önkéntes szamaritánus, aki kinevezi magát sofőrnek, ha mondjuk, Zilahon bulizunk. Szilágycsehen belül meg nagyon kicsik a távolságok, szóval bármikor eljutsz gyalog a város egyik végéből a másikba. Ha pedig nem, nagyon sok a zöld terület és bárki talál magának egy kényelmes padot, ahol megpihenhet.
Mesélj el egy-két emléket az éjszakai élettel kapcsolatban! Lehet ez jó és rossz is.
Nono: Emlékszem, mikor a család először elengedett Zilajra (Zilah „becézése”, a szerk.) szórakozni, egy tematikus buli volt, a híres-neves Dj Szatmári volt meghívva, ami akkora nagy szám volt, hogy arra muszáj volt elmennünk. A szüleim nagyon féltettek mindig attól, hogy autóba ülünk és biztos vagánykodni fogunk, és őszintén szólva annyit mondogatták ezt, hogy én is elkezdtem tartani attól, hogy na basszus, most ez alatt a harminc kilométer alatt eljátsszuk a Halálos iramban összes részét egyszerre. Ezzel szemben a legnagyobb meglepetésemre konkrétan konvojban jött haza az egész szilágycsehi csapat, ami persze valószínűleg a véletlen műve volt, de úgy néztünk ki, mint egy lakodalmas menet. Számomra elképesztően pozitív élmény volt, hogy mindenki vigyázott a másikra, senki nem előzött, az összes sofőr az eszénél volt.
Ami még fontos, hogy mivel kisvárosról beszélünk, mi nagyon tartjuk a különböző bálokat. Olyan öt-hat évvel ezelőtt még felvonulásos szüreti bál volt, szekéren ülve, énekelve. De ez csak egy a sok közül. Jótékonysági bálok, húsvéti bál, pünkösdi bál, farsangi bál és a többi. Ezek mind négyszáz-ötszáz fővel mennek, a szüleink, nagyszüleink és mi is ott vagyunk. Ezek generációkon átívelő mulatságok. Nyilván nem népviseletben, a bevett szokás szerint, de élőzenés, Dj-s báljaink vannak mind a mai napig. (Persze idén nem, hisz tudod, világméretű pandémia meg hasonló finomságok.)
Őszinte leszek, én nem tudok negatív emléket mondani. Rengeteg élményem van erről az időszakról és olyan sok eszement, bocsánat, hogy így fogalmazok, hülyeséget csináltunk, hogy az döbbenetes, de egyiket sem bántam meg. Szerintem egy ilyen kisvárosban nem is tudsz olyat csinálni, amit nagyon megbánhatnál. Maximum, ha detoxba kerülsz, de nem volt ilyen. A verekedős estékben nyilván volt egy jó nagy adag adrenalin, de kívülről nézve én elvoltam vele. Hála Istennek én nem kerültem ilyen, negatív kimenetelű buliba.
Fedeztél fel különbséget az erdélyi és a magyarországi éjszakai élettel kapcsolatban? Különböznek a szórakozási normák?
Nono: Ég és föld. Én becsöppentem egy olyan közegbe, ahol az emberek nem ismerik egymást. Elmegyünk egy szórakozóhelyre és vannak tök idegen emberek. Már ez maga furcsa élmény volt nekem. Persze azt illik hozzátennem, hogy néptáncoltam és nálunk a környéken nagyon sok hagyományőrző néptánc egyesület volt, ezáltal eléggé bejártam a környező településeket. Így, ha mondjuk Zilahon is buliztunk, akkor is nagy örömmel fogadtuk az ismerősöket, akikkel legutóbb valami falunapon táncoltunk együtt.
Ezzel szemben Magyarországon eléggé furcsán éltem meg ezt a „nyugatias bulit”. Az első ilyen estém az Ötkertben volt, ahol volt egy csomó ember, és senkit nem ismertem azon az egy emberen kívül, akivel elmentem szórakozni. Én Nyíregyházára jártam gimnáziumba 2012-től, és bár nem csöppentem bele annyira az éjszakai életébe, mivel hétvégén nem lehetett a kollégiumban aludni, de azért ott is megvolt a törzshelyünk, a kollégium mellett, a „Széna téri” Sörszalon. Azonban itt is magunk voltunk. Ha rendeztünk néha egy kint alvós bulit, a tulaja a bárnak ott maradt velünk, amíg ki nem nyitott a kollégium, vagy be nem zártak három órakor és mi a játszótéren aludtunk a csúszdában. Vagy lefizettük a portást, és beengedett minket.
Összességében másabb, ugyanakkor mégis azt kell, hogy mondjam, mind a mai napig otthon buliztam életem legjobbjait, akár csak ha visszagondolok a 2019-es karácsonyi bálra. Ami egyben talán az utolsó nagy buli volt a pandémia miatt, mert a farsangi lett volna a következő, de azt már nem tudták megtartani. Itt nyertem a tombolán, de nem emlékszem már, mit, talán egy lapítót.
Romániában Bukarestről mondják azt, hogy a „város, ami soha nem alszik”, vagy vannak más nagy bulivárosok is?
Nono: A romániai, egyetemi városok, akár mondjuk Marosvásárhely, rendkívüli nagy bulivárosnak számítanak. Az előbb említett nagyon felkapott lett az elmúlt öt-tíz évben, rengeteget hallani arról manapság, hogy Marosvásárhelyen mekkora nagy az élet esténként. Ez viszont azzal is jár, hogy Marosvásárhely tizenöt éve egy teljesen magyarlakta település volt, mostanra meg már nem, hogy fele-fele, de már inkább nagyrészt románok, azok, akik, ha nem is lakják, de ott tanulnak.
Persze Kolozsvár és Nagybánya mellett sem lehet elmenni, és tapasztalatom alapján Zilah is annak számít. Bár nyáron, mikor több száz fős néptánc táborokat tartottunk, ahová Magyarországról, például Debrecenből, Nyíregyházáról, vagy akár Budapestről jöttek táncosok, akkor a környező nagyvárosokból jöttek át hozzánk bulizni a fiatalok. Szóval vannak kivételes esetek, mikor mondjuk Szilágycseh is igen nagy bulivárossá válik, a kőkemény hétezer főjével. Azt azért viszont hadd tegyem hozzá, hogy sokszor megkaptuk már, hogy úgy, mint mi, senki nem bulizik.
Bár tudom, érzékeny kérdés, de mint máskor, most is meg kell kérdeznem, mivel valószínűleg sok olvasónkat érdekelheti. Ért benneteket atrocitás amiatt, hogy magyarok vagytok? Román-magyar fiatalok jártak együtt bulizni?
Nono: Ez az egyik kedvenc témám! Mert mindenki azt hiszi, hogy hűha, itt körülbelül háborús helyzet van. Van egy réteg a román kultúrában, aminek a tagjai, már bocsánat, hogy így fogalmazok, de taplók. Neveltetéséből fakadóan barmok. Ezt nehéz megfogalmaznom, mert ilyen-olyan oldalról bárki kiforgathatja a szavaimat, de egyszerűen belenevelik az ellenérzést a másikkal szemben. Majd ez az ember bekerül az All Timesba, és hopp, egyik pillanatról a másikra csak összebarátkozik a magyar srácokkal és ott jägereznek a pultnál. Nyilván van az a piamennyiség, mikor atrocitás éri őket a magyarok által és a magyarokat is mondjuk a románok által. Viszont nem tudom azt mondani neked, hogy lett volna bármilyen különösebb probléma.
A gondok akkor kezdődtek, és az All Timesnak azért is kellett bezárnia, (pontosabban nyitva van, de hétvégén kong az ürességtől) mert többfelé híre ment, hogy a Colina után nyílt egy kulturált, jó minőségű szórakozóhely Szilágycsehen. A legtöbb esetben, mikor már egy kis, barátságos bulihelyre nem az általános törzsvendégek járnak, valamilyen szintű felhígulás történik és nem volt ez másként az All Times-szal sem. Egy idő után már nem jártunk oda, mivel egyre több lett a rosszarcú, agresszív, erőszakos arc, akikkel nem lehetett megférni egy légtérben.
Ha jól emlékszem, ez nagyjából három éve történt, ma már csak a fiúk járnak le hétközben meccset nézni, néha odamegyünk forrócsokizni, de nincsenek izzadásig telt bulik többé a helyen. Azóta találtunk rá alternatívát, van egy kis ház az erdő közepén, amit Kabannának (Cabanã) hívnak (ez konkrétan házat jelent az erdő mélyén, a szerk.) és ez bulihelyként funkcionál. Ha van belépő, az a bérleti díjba és a takarításba megy. Ide több társaság is jár, plusz persze mindig lehet ismerősöket is hívni, ami viszont a legfontosabb, hogy én még soha nem találkoztam semmilyen balhéval ezen a helyen. Ha összegeznem kéne a kérdést, kulturált emberek között semmi problémát nem jelent az, hogy valaki román vagy magyar-e. Ostobák pedig mind a két oldalon vannak.
Kiemelt kép: Wikipedia
