Bartha Álmos nevéhez immáron a második könyv kötődik, amely a kvíz világát és élményét egyenesen az otthonunkba repíti.

Az első könyvét 2019-ben adta ki, amely a A Nagy Kocsmakvízkönyv címet viseli. A könyv a kocsmakvízek 10 éves ideje alatt leginkább kedvelt, legizgalmasabb kérdéseket gyűjti össze. Ha ismeretlenül hangzik a kocsmakvíz vagy a QuizNight szó, akkor érdemes tudni, hogy egy 2009. óta jelen levő programsorozatról van szó. A hazánkban működő QiuzNight alapítója Bartha Álmos, aki kezdetben a barátainak tett fel kérdéseket, csinált nekik kvízesteket. A tudástornász program azonban túlnyúlt Álmos baráti körén és a határokon, így mára több országban is számos baráti társaságot mozgat a tudásszomj és hajt a versenyszellem. Az országos bajnokság szinte egész évben, minden hétfőn, több városban, a kvízt befogadó helyszíneken zajlik (idén első alkalommal az őszi szezonban csak néhány tematikus kvíz volt, de 2023. januárjától minden visszatér a megszokott kerékvágásba).

2022-ben A Nagy Fotelkvíz című könyv látott napvilágot, amely egy otthoni bajnokságra (is) invitálja az olvasót. A könyv tudatosan felépített tematika mentén készült, amelyben hét hétre való kvízcunami, bónuszjátékok és egy rendhagyó tartalomjegyzék, a ponttáblázat található.

kvizkonyv_f21
A Nagy Fotelkvíz könyvborítója (fotó: Káldy Márton)

Hogyan is épül fel pontosan a könyv? 

Kezdjük elsőként a heti kvízekkel, amely gyakorlatilag a könyv legnagyobb százalékát teszi ki. A heti kvízek fejezeteknek is tekinthetők, amelyekből – ahogyan említettem – hét darab van. A heti kvízeken belül pedig hétfőtől vasárnapig változatos kvízcsomagok várják az érdeklődőket. A hét első öt napjára a kocsmakvízekből ismert blokkok mentén felépített feladatsorok találhatók. Többek között olyan blokkokról van szó, mint az anagrammák, kapcsolat kör, lista vagy a plusz10. A legtöbbször előforduló blokkokat érdemes röviden ismertetni, de természetesen a könyv mindenről részletes leírást ad.

Anagrammák: minden esetben valamilyen témához kötődő szavak betűi keveredtek össze, amelyeket meg kell fejteni.

Kapcsolat kör: a kérdésekre adott válaszok között valamilyen kapcsolat van, amelyre a helyes válaszok mentén kell rájönni.

Lista: minden válasz egy pontot ér, ami addig jár a csapatnak, amíg a listába tartozó elemeket helyesen, a sort meg nem törve írják le.

Plusz10: öt kérdésből összesen 10 pont szerezhető és kizárólag akkor kapható pont, ha a beírt válaszok helyesek, ebben az esetben csak azt érdemes beírni, amiben teljesen biztos a csapat. 

A napi kvízek mindegyike 50 kérdésből áll, amelyek után megtekinthetők a megoldások, így 5 nap alatt összesen 250 feladat vár megoldásra. (Érdemes kvízkérdésnek tekinteni: Mennyi feladat található A nagy fotelkvíz című könyvben?)

Mi van a hétvégi napokon?

Szombaton és vasárnap a szerző által „old school”-nak nevezett tematikus kvízek jelennek meg, amelyek 35 kérdésből állnak, egy fordulósok és egyetlen téma köré íródtak. Abban különböznek a „hétköznapi kvíztől” – azontúl, hogy egyetlen témát járnak körbe a kérdések –, hogy mindössze egyetlen blokk, a plusz10 jelenik meg. 

A hétvégi napokhoz hasonlóan két darab tematikus kvízt rejtenek a könyv bónusz feladatai is. A tematikus kvízek közül néhány téma: Biblia-kvíz, Repülős kvíz, Karácsony-kvíz, Autós kvíz vagy Zene-kvíz.

Az utolsó hét (hetedik hét) annyiban tér el az előző hattól, hogy az kifejezetten két csapatnak (4–10 fős) készült. Unalmasnak hangozhat elsőre, hogy két csapat van versenyben, éppen ezért megfűszerezték kicsit. A csapatok rabolhatnak egymástól, és a játék folyamán maguk választhatják ki azt a blokkot, amellyel játszani szeretnének. 

Az utolsó lapok sem maradnak kihasználatlanul, hiszen mind a hét héthez tartozik egy ponttáblázat, ahol az eredményeket jegyezhetjük, és átláthatóvá tehetjük, hogy melyik kvízekkel játszottunk már.

kvizkonyv_f21
Betekintés Bartha Álmos kvízkönyvébe (fotó: Káldy Márton)

Ha szomjazol a tudásra és izgalmakra, esetleg nincsen még karácsonyra ajándékötleted, ez mindenképpen egy kiváló választás. Érdemes kipróbálni magadat a baráti vagy családi körben kvízmesterként vagy versenyzőként. 

Egy kvízről szóló cikk pedig nem érhet véget másként, mint néhány izgalmas feladattal, amit a könyvből emeltem ki:

Anagramma (tészták): a tét: tűz, seb

Ki kapta az első matematikai Nobel-díjat?

Lista: Sorolj fel 5 dolgot, amely aluszik József Attila Altató című versében!

A könyvet ITT tudjátok megvásárolni, ha pedig jelentkezni szeretnétek QuizNightra, azt a hivatalos oldalon tehetitek meg.

A kiemelt képet a szerző fotózta