Manapság nincs is aktuálisabb téma, mint a szomszédunkban zajló háború és annak tragikus következményei, melynek apropóján nyitotta meg kapuit a világhírű művész és háborúellenes aktivista, Yoko Ono kiállítása november 29-én a Nemzeti Múzeumban. A tárlat nem utolsó sorban az összefogásra buzdít minket, hiszen a jegyek bevételének egy része Ukrajna megsegítését fogja szolgálni.
Az ismeretlen művésznő a sztárfeleség mögött
A 89 éves művésznőt legtöbben úgy ismerik, mint a Beatles-tag John Lennon felesége, azonban Yoko Ono már megismerkedésük előtt is elismert volt a művészvilágban, sőt Robert Palmer kritikus szerint Lennonnal való kapcsolata rontott karrierje kezdeti felívelésén.
Korai munkásságától kezdve kapcsolatba hozzák a Fluxus művészcsoporttal, akik a dadaista stílusirányzatot happeningekkel, zenével, konceptuális és akcióművészettel vegyítve hoztak létre egy új intermediális jelenséget. Ennek ellenére Yoko Ono hivatalosan sosem csatlakozott a csoporthoz, ugyanis az egyéni alkotást részesítette előnyben.
Azon művészek egyike, akik elsőként foglalkoztak konceptuális művészettel, happeningekkel, dematerizációval. 1965-ben (Lennonnal való találkozása előtt!) mutatta be először a jelenleg futó kiállításon is időközönként látható performanszt, a Cut Piece-t, melyben egy színpadon áll és a közönség tagjai egy-egy darabot vághatnak le ruhájából, miközben ő mozdulatlanul és az érzelmi kifejezést kerülve tapasztalja az eseményeket. Az alkotás elsősorban a nők tárgyiasításának problémájára hívta fel a figyelmet, azonban több értelmezése is létezik, melyek közül maga a művésznő kiemelte, hogy számára azon művészek felé fogalmaz meg kritikát, akik kizárólag saját akaratuk szerint, nem pedig a társadalom részére önmagukból adva alkotnak. A mű mögötti gondolatiság a buddhizmus alaptanaiban gyökerezik, aminek a művésznő mély tisztelője.
Azt, hogy számára a művészetben a társadalom részesedése és annak kielégítése mennyire fontos, későbbi interjúiban is erősen hangsúlyozza. 1968-ban David Frost vendégeként beszélgettek Lennonnal arról, mit jelent számukra a művészet, és hogyan értelmezhetők Yoko Ono installációi, happeningjei. A művésznő véleménye szerint a művészet mindenkiben megvan és számára fontos, hogy az emberek részesei legyenek az alkotásainak. Ez a felfogás lényegében változtatta meg a performanszok világát, hiszen azokban többnyire a beavatott személyek végzik az instrukciót alapján eltervezett cselekménysorozatot.
Lennonnal harcolva a békéért
Házasságuk során mindkét művész alkotói stílusa megváltozott, és a vietnámi háború okán közös útjukat a háborúellenes, békés megmozdulások vezényelték. Yoko Ono az egyik interjú során kiemelte, mennyivel többet ér a csendben történő forradalom a hangos erőszaknál. Véleménye szerint a művészettel apránként nagyobb hatással tud lenni emberekre. Ebben a hitben Lennonnal karöltve elindították több szálon futó művészeti forradalmukat a háborúval szemben.
Ezek közé tartozott a Bed-in mozgalom, amikor hotelek szobáiban beszélgettek riporterekkel vagy a szintén abban az évben (1969) alapított Plastic Ono Band nevű formáció, melyben saját alkotásaikat valósították meg a Fluxus csoport stílusán keresztül. Ebből fakadóan sok zenéjük kísérleti jellegű, ám ezen arculata mellett megjelenik a háború elleni protestálás, mely olyan halhatatlan számok megszületését eredményezte, mint az Imagine, Give peace a change vagy a nemzeti múzeumi kiállítás címadását megihlető Happy Xmas (War is over). A fent említett Imagine című dalnak pedig Yoko Ono nem csak társszerzője volt, hanem Grapefruit nevű alkotásának egy részlete került a borító hátuljára is (“Imagine the clouds dripping. Dig a hole in your garden to put them in“).
A zenés és filmes alkotások mellett Yoko Ono nem hagyott fel a képzőművészettel sem. A kiállításon is megjelenő Play it by trust (1986–87) installációja is értelmezhető egyfajta háborúellenes demonstrációnak, mely szerint nem a játék a lényeg, hanem hogy a változtatás gondolata eljusson az emberekhez. S nem utolsó sorban a kiállításon szereplő installáció a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményének részét képezi.
Reflektálva a művésznő gondolatára, hogy a művészettel változtatni lehet az embereken, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy alkotásai mind a mai napig az agresszió és háború elleni himnuszként és vezérszimbólumként jelennek meg.
Ki az a Yoko Ono, akivel a kiállításon találkozhatunk?
Az alig 15 perc alatt körbejárható apró helységben interpretált tárlat eltér a megszokott, hatalmas, letisztult belterületekben megformált képzőművészeti kiállításoktól, ebből kifolyólag a különböző alkotásoknak nincs tere kibontakozni önmagukban, inkább a 16. századtól elterjedt „wunderkammer” hatását kelti. Yoko Ono ideológiájához híven itt is jelen vannak azok az installációk, ahol a látogatók részesei lehetnek az alkotásnak (My mommy is beautiful, Add color (reguee boat)), azonban a háború elítélését hivatott koncepció erősebben jelenik meg a múzeumot körbe ölelő kerítéseken, mint a kiállításon, és nem könnyíti meg a kontextusba helyezést a műveket összefoglaló leírások hiánya sem.
A korábban említett Cut Piece performansz, mely csak bizonyos időpontokban tekinthető meg, jelen kiállításban a háború által elszenvedett közvetett és közvetlen sebeket, értékvesztést és megalázottságot hivatott reprezentálni. A megnyitón Trill Zsolt személyével indult el a sorozat, ami majd február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon részvételével fog lezárulni.
Összességében a kiállítás koncepciójában nem ütközik ki a háború elleni békés, csendes protestálás szelleme. Sokkal inkább a művésznő sokszínűsége, amit a kiállításon szereplő változatos alkotások nagyon jól tükröznek.
