A Kerekdomb Fesztivál 2020-ban

Káldy Márton 2020. Sze. 28. 0 0

Mindig örömmel gondolok vissza arra, amikor 2017-ben nyertem egy bérletet a Kerekdomb Fesztiválra. Őszinte leszek, fogalmam sem volt, pontosan mire számítsak vagy merre induljak a Tállya név hallatán. Természetesen azóta elfelejteni sem tudom ennek a Tokaj-hegyaljai falunak a nevét. Egy pici, családias és fiatal összművészeti fesztiválról beszélünk. A miliő és hangulat roppantul hajaz a Művészetek Völgyére, hiszen a szervezőgárda azonos – most egészen egybe is olvadnak a Völgyhétvégék miatt. 

Megérkezésünkkor az első dolgunk a karszalagok kiváltása mellett a Borútlevelünk megvásárlása volt. Kezünkbe kaptuk a 16 pincészet nevével ellátott útlevelet és a borkóstoláshoz elengedhetetlen poharat. Kidobós szállásunk felállítását követően már csak egy feladatunk volt: belekóstolni Tállya ízeibe.

Az első napra csütörtökön késő délután érkeztünk, amely leginkább a falu felfedezésével telt, majd este a Vincellér Ház nagyszínpadán egy egészen rendhagyó produkciót tekinthettünk meg, a Rapcirkuszt. A műsorban a magyar hiphop zene kiemelkedő alakjai léptek fel, többek között a Punnany Massif MC’s, Irie Maffia MC’s, vagy a Hősök. Mindezt a Nart Orchestra kísérte, akik csak emeltek az előadás különlegességén.

Tállyán a péntek délelőtt nem kezdődhet mással, mint egy borkóstolóval, amely során Oszkó-Jakab Natália (a Kerekdomb Fesztivál alapítója) a két furmintom között rengeteget mesélt arról, hogy miként született a fesztivál. Az alapítás idején volt egy dűlő, amely akkoriban nem volt művelés alatt. Ezt a dűlőt Kerekdombnak hívták, s innen a név – mostanra már, ahogyan a fesztivál, úgy a termés is cseperedik a dűlőn. Emellett számos történelmi érdekességet tudtunk meg, például azt is, hogy Rákóczi Ferenc ide járt iskolába, vagy azt, hogy Kossuth Lajost itt keresztelték meg. A délután folyamán kicsit lazítottunk, majd elkezdtük gyűjteni a pecséteket/aláírásokat az útlevelünkre. Már három évvel ezelőtt is rendkívül felvillanyozott, ahogyan megérkezünk egy-egy borászathoz, ahol mosolyogva fogadnak minket, nyílik a pince ajtaja, lelépcsőzünk jó néhány méterrel a föld alá, leakasztják a lopót s a hordóból egyenest a pohárba kerül a nedű. Ezt pedig még emlékezetesebbé teszi az adott borászokkal folytatott eszmecsere, akik nyitottan mesélnek a munkafolyamatokról vagy éppen arról, hogy anno IV. Piusz pápát annyira lenyűgözte a tállyai bor, hogy szerinte Őszentségét bizony ilyen bor illeti meg. 

Az esti koncertek előtt mi sem esik jobban (nem, most nem a borra gondolok), mint amikor hallgathatjuk, ahogyan Csernovszky Márk zongorázik és Ferge Elizabet hárfázik. Amellett, hogy életemben először láttam élőben hárfa-koncertet, Márk egy különleges billentyűs hangszert, az Una Cordat is megszólaltatta.

A klasszikus dallamok után Golop felé vettük az irányt, amelynek abban rejlik a különlegessége, hogy idén Tállya mellett ez a másik település, ahol csakugyan rendeztek programokat. Céltudatosan Cedar Knoll koncertre mentünk, akiket gyakorlatilag egy héttel azelőtt Kapolcson ismertem meg és olyannyira megnyertek, hogy még a setlistjüket is megszereztem, aminek úgy örültem, mint egy ősrajongó. Minden szempontból egy intimebb koncert volt, hiszen azon túl, hogy viszonylag kevesebb ember tombolt az első sorban, az énekes édesapja is jelen volt, aki szinte az egész fellépést végig rögzítette. Ikonikus szelete volt az estének, amikor az apuka feldobta a színpadra a bőrkabátját, hogy a gyönyörű hangú lánya meg ne fázzék.

Bepattanva a fesztiválbuszba, visszagurultunk az Oroszlánoshoz, ahol már javában zajlott a Mongooz And The Magnet-féle buli. Fergeteges dzsemmelésben és hangulatban volt részünk, amit tovább fokozott a koncert utáni, jó hangulatú beszélgetésünk a zenekarral, amíg a felszerelésüket elpakolták. Ahogyan néhány deci bor a poharunkba, úgy mi is belecsöppentünk a Margaret Island fellépésébe. Bevallom, nem gyakran járok a koncertjeikre, éppen ezért csodálkozva néztem, ahogyan Lábas Viki gyakorlatilag pattogott, örömtáncolt és énekelt a színpadon egyszerre. 

A szombat délelőtt az eredeti terveink szerint egy új programon vettünk volna részt, amely alatt a Bodrog-folyóra szervezett evezést értem. Időben felkeltünk, csupán nem tudtuk, hogy oda, ahonnan a kenuzás indul, önerőből kellene lejutni, így azt éreztük, ez a hajó elment – azonban erre még visszatérek pár sorral lejjebb. Ez a nap volt talán a legexkluzívabb, mégpedig azért, mert a Zsadányi Pincészetben részt vettünk egy nem mindennapi borkóstolón. Ungváry Krisztián történész és borász előadása során hétféle bort ízlelhettünk meg. Gondolja az ember, „nagy szó, Tállyán hétféle bort…”. Ámde az egyediség abban rejlett, hogy ez a hétféle bor hét évtized Tokaji aszúja volt. Méghozzá a legidősebb egy forradalmi, 1956-os aszú volt. Felemelő volt látni, ahogyan ezeket a muzeális borokat kinyitják és annál is nagyobb kiváltság volt megkóstolni őket – örültem, hiszen a születési évemből, 1996-ból is került egy kis aszú a vérembe.

Az időutazás után meghallgattuk, ahogyan Beck Zoli és Vecsei H. Miklós mesélnek nekünk különböző szórakoztató vagy mélyenszántó történeteket. Kis kártyákat húzattak a közönséggel és a kártyán szereplő szó határozta meg a beszélgetés témáját. Ezáltal került elő, hogy mi volt Beck Zoli óvodás jele, vagy az a vers, amivel Vecseit felvették a Színműre, amit el is szavalt nekünk. 

Az esti 30Y koncert előtt törekedtünk arra, hogy minél kevesebb üres hely legyen az útlevélen, amely expedíció során jóleső érzés volt találkozni azzal a fiatal sráccal, aki három éve még a borász szakmára készült és mostanra már-már elvégezte azt. Csakugyan különleges élmény volt az egyik pincében ülve, fiatal kortársaink és a sárgamuskotály társaságában azt hallgatni, ahogyan egy indonéz lány enyhe akcentussal meséli, ő hogyan látja a magyarokat és mit gondol a „csúnya” szavainkról. Emellett egyenesen motiváló volt, amikor a velünk egyidős Inez elhivatottan mesélt a saját boráról és jövőképéről. 

A meghitt, délutáni beszélgetés után Beck Zolit most már a Vincellér Ház nagyszínpadán láthattuk viszont. Ahogyan a fesztivál egésze, így külön a 30y koncert is családias lett, főként annál a pillanatnál, amikor Beck Zoli egy ajándék rajzot adott át az egyik leányzónak a közönségből. Miután a színpadon az utolsó lámpa is kihunyt, hiszen „sötét van akkor, amikor vége van”, egy hosszabb szünet következett. Majd megérkezett a Belga, akik bizony jobb helyen el sem énekelhették volna a Boros című számukat, mint az egyik, ha nem a legfontosabb „boros” vidéken.

A helyszínek közül érdemes volt meglátogatni – sajnos ez nekünk kimaradt – az Alkotóházat, ahol többek között minden nap úrihímzés-bemutatón lehetett részt venni, vagy a Maillot-kastélyt, ahol filmvetítések zajlottak egész nap. Mondanom sem kell, hogy aki megéhezett, biztosan talált magának megfelelő étket, hiszen számos pincészet készült olyan házias ételekkel, mint például a disznósült, a pörkölt vagy esetleg a kemencés ételek. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor a pultnál ízleltük a hárslevelűt, majd kinyílik a vendégfogadó tér ajtaja és elhangzik: „Mari néni! Megkóstolnánk azt a káposztát! – Hozom is!” 

Természetesen nemcsak borászokkal lehetett meghitt csevegést folytatni, hanem a falu egyik fafaragójával, Paszternák Andrással is. Sokat mesélt a gyermekkoráról és arról, hogy akkoriban gyakorlatilag az volt a játék, amit ő maga kifaragott. Rengetegféle műve van a pásztorbotoktól a szenteket ábrázoló szobrokon keresztül a konyhai eszközökig. Kisebb tárlatvezetést tartott, amely során az is kiderült, hogy soha senki nem hiszi el neki, hogy nem szereti a bort, mivel ha Tállyáról érkezett, ez nem létezhet.

Említettem, hogy visszatérek az evezésre. Vasárnap reggel végül is eljutottunk a Bodroghoz és egy jó kedélyű csapattal leeveztük az előző napok fáradalmait, ha lehet ilyet írni. Azonban mindenképpen szeretném elmesélni, hogyan ülhettünk mégis a kenukba. 

Mielőtt a szombati estén a közönség soraiban érezhettük volna, hogy „annyi jó szagú nő van és annyi jószágú férfi”, azelőtt az egyik pincéből felérve – ahol ugyebár nincsen térerő – láttam, hogy több nem fogadott hívásom volt. Először megijedtem, de kiderült, hogy a fesztivál egyik fontos embere, Lia kommunikációs vezető (akinek elmeséltük, hogy pórul jártunk az evezős terveinkkel kapcsolatban) nagy erőkkel kereste és végül megtalálta a telefonszámomat. Meglepett minket, hiszen szerzett nekünk egy fuvart másnap reggelre, ami végtelenül figyelmes és jóleső érzés volt. Ebből is látszik, hogy egy ilyen fesztivál azért lehet csodálatos, mert akik szervezik, maguk is csodás és segítőkész személyek.    

Az utolsó nap hasonlóan lassabb és elmélkedősebb volt, mint az első. Felsétáltunk a dűlőkre és onnan néztünk le arra a falura, amely egyébként hivatalosan Európa mértani közepe. Ezen a négy napon mi is éreztük, hogy valaminek a közepén vagyunk, valaminek, aminek jó lenne minden évben a közepén lenni. Ezzel a gondolattal búcsúztunk el Tállyától, remélve, hogy jövőre ugyanígy itt leszünk, hiszen ebből az ékszerdobozból sosem elég.

Káldy Márton galériája:  

Tags: 2020, 30Y, Beck Zoli, Belga, bor, borkóstoló, borvidék, Cedar Knoll, Csernovszky Márk, Északi-Középhegység, Ferge Elizabet, fesztivál, galéria, Golop, Kerekdomb Fesztivál, Lábas Viki, Mongooz and the Magnet, ősz, Oszkó-Jakab Natália, Paszternák András, szeptember, Tállya, Tokaj, Tokaj-hegyalja, Ungváry Krisztián, Vecsei H. Miklós, zene Categories: VILÁG
Related Posts