Az európai kultúra napján, szeptember 20-án mutatja be a Független Színház Magyarország a Roma Hősök – Európai drámák sorozat második részét a Goethe Intézetben. Európa legnagyobb etnikai kisebbségének színházát alig ismerjük, pedig a kontinens számos országában sok évtizede jelen vannak. A kötetben öt különböző országból származó történet kapott helyet. A könyvben a második világháborútól a koronavírus idejéig, keleti és nyugati történeteket egyaránt megismerhetünk. A drámák roma hősök történeteit dolgozzák fel. A bemutatón a kötet darabjainak egyes részleteit is megidézzük.

A Roma hősök sorozat második kötetében – a korábban megjelent monodrámák után – többszereplős történeteket ismerhetünk meg roma írók tollából. A drámák az elmúlt nyolcvan év eseményeit és társadalmi jelenségeit dolgozzák fel. A könyv azzal a céllal jött létre, hogy minél többekhez eljussanak a történetek, amelyek a roma színház és közösségek értékeit közvetítik az olvasóknak. A kihívások minden korban és helyzetben mások, ahogy az ezekkel szembesülő roma hősök is eltérőek. Ami viszont közös bennük, hogy vállalják magukat, és szembeszállnak azzal a sorssal, amit mások szántak nekik.

„A kötet darabjai az európai drámairodalom részei. A következő lépés az lehetne, hogy a roma drámaköteteket együttműködések kövessék: a roma alkotók megjelenjenek a mainstream színházi kiadványokban és színházakban. Ennek a válogatásnak az olvasásával és terjesztésével nemcsak nagyszerű műveket és új világokat ismerhetünk meg, de ezt a küzdelmet is támogathatjuk” – Herczog Noémi, részlet a kötet bevezetőjéből.

Részletes program:

17:30–18:00 – Érkezés, regisztráció
18:00–18:10 – Köszöntő: Dr. Evelin Hust, a Goethe Intézet igazgatója
18:10–18:25 – Ünnepélyes megnyitó beszéd: Herczog Noémi
18:25–18:35 – Balogh Rodrigó, a Független Színház Magyarország művészeti vezetőjének beszéde
18:35–19:20 – Darabrészletek felolvasása és a darabokból készült előadások fókuszvideóinak vetítése
19:20–19:30 – Zárás

Helyszín: Budapest, Ráday u. 58, 1092
Időpont: 2021. szeptember 20. 18:00–19:30

Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a részvételi szándékot az info@independenttheater.hu e-mail címen keresztül jelezzék.

A rendezvényt online is közvetítjük, további információk hamarosan.

A kötetben megjelenő színdarabok:

Mihaela Drăgan: Ki ölte meg Szomna Grancsát? – A színdarab egy romániai lány küzdelmeit tárja elénk, akinek egyetlen vágya, hogy továbbtanulhasson, és öngyilkosságának körülményeit próbálja megfejteni.

Richard O’Neill: Európai család – Egy Európa eltérő pontjain élő család tagjainak életébe enged bepillantást a koronavírus okozta járvány idején.

Igor Krikunov: A vajda című – A dráma bemutatja egy olyan roma közösség életét a második világháború alatt, amelynek vezetője mindent megtesz azért, hogy elkerülhessék a biztos halált.

Jovan Nikolics  Ruždija Russo Sejdovič: Kosovó Mon Amour – A koszovói háborút eleveníti fel, melynek során a helyi közösség tagjai az albánok és a szerbek között zajló háborúnak lesznek áldozatai.

Balogh Rodrigó: Falunap – A színdarab a hátrányos helyzetű településeken élők kiszolgáltatottságát és a helyi uzsorás kettős megítélését mutatja be.

A kötet magyar és angol nyelven is elérhető.

Roma hősök program

A Független Színház Magyarország 2017 óta évente rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját. A fesztiválon Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek. Ezzel felhívjuk a figyelmet a roma színház értékeire, roma közösségeink helyzetére, értékvezérelt emberek és drámai hősök kihívásait állítva a középpontba. Az előadásokat képzett kortárs trénerek, és fiatalok workshop formában népszerűsítik, ami már egyetemi kurzusok részét is képezi. A bemutatott alkotásokból megjelentettük a világ első roma drámakötetét, valamint az alkotók portréiból roma színházi fotótárlat készült. Ebben az évben az európai kultúra napján, szeptember 20-án bemutatjuk drámakötetünk második részét.

Bővebb információ a társulatról a honlapon érhető el: independenttheater.hu