“Ne gondolják azt, hogy a roma-ügy veszett fejsze nyele” – Interjú Balogh Rodrigóval

Molnár Flóra 2020. jan. 9. 0 3

Színház, oktatás, társadalmi felelősségvállalás és rengeteg munka a közös cél érdekében. A Független Színház immár 16. éve tesz aktívan a romák társadalmi integrációjáért és a roma kultúra ápolásáért. Balogh Rodrigóval, a színház művészeti vezetőjével beszélgettünk a Nemzetközi Roma Hősök Színházi Fesztivál kapcsán.

Mikor fogalmazódott meg bennetek a Roma Hősök Fesztivál ötlete és minek a kapcsán?

2017-ben Magyarországra hívtuk Dijana Pavlovic-ot, Richard O’Neillt, Mihaela Dragant és Alina Serbant azért, hogy oktatási módszertant állítsunk elő a munkáikból, hogy aztán gimnáziumi és egyetemi csoportokkal foglalkozhassunk a színdarabjaikkal. Nekünk akkor már volt egy előadásunk, a Tollfosztás, amivel kapcsolatosan workshop-tematika is készült. A cigány drámairodalmat szerettük volna bemutatni szűk, lokális környezetben. Később eszünkbe jutott, hogy ha már ezek az alkotók itt vannak, fel is léphetének az egyszemélyes darabjaikkal. Egy hónap alatt megszerveztük a fesztivált. A storytelling műfaja nagyon vonzó, mert intim színházi élményt nyújt, emellett költséghatékony, így 2018-ban kiírtunk egy európai szintű pályázatot, melyre 24-en jelentkeztek. Ebből meghívtunk nyolcat. Így fejlődtünk tovább. A cél az volt, hogy videókat rögzítsünk, az alkotókkal pedig interjúkat készítsünk, hogy aztán az iskolai csoportokba vigyük az anyagokat. A művészekkel közösen állítottuk össze a workshop tematikáját, hogy végső soron ők határozzák meg, mit tanítsunk róluk. Úgy tűnik, a közös munka célba ért, hiszen az ELTE-n és Egerben is volt Roma hősök kurzus és szeminárium. Nagyon fontos számunkra, hogy neveljük a közösségünket, bármennyire is csúnya ez a kifejezés. Önmagában a „cigány színház” hívószó nem annyira vonzó, hogy az emberek tömegeit csábítsuk az előadásokra, azonban bízunk benne, hogy évek múlva ez a típusú munka beér és sikerül kialakítanunk egy lelkes közösséget. Jellemző a csapatunkra, hogy nem a mára gondolunk. Tudjuk, hogy a mi munkánk 20-30 év múlva fog igazán beérni. Részben azért, mert akkorra a most felnövekvő generációnak lesz történelmi emlékezete és minden bizonnyal talál majd hiteles műveket erről a társadalomról, amiben mi élünk. A színház mint műfaj nem egy kudarcra ítélt vállalkozás, szerintem mindig lesz közönsége.  

Az első két alkalommal kifejezetten storytelling előadásokat hívtatok, ám az idei fesztiválon már kamaradarabok voltak…

A monodrámában nagyon szépen ki tud rajzolódni a drámai hős: milyen döntéseket hoz, milyen változást vált ki, hol bukik el, hogyan áll fel az elbukásból. Azonban a viszonyok narratíva hiányzik belőle, vagy túlontúl egyoldalú. A kamaradarabokban domborodik ki igazán, hogy milyen a viszonyom önmagammal, a többségi társadalom tagjaival, vagy épp a saját közösségemmel. Egy kamaradrámában ezek nagyobb hangsúlyt kapnak, ezért alakult így. Azt gondoljuk, hogy a storytelling, monodráma műfaját ezzel a 12 alkotással kiaknáztuk.

Van-e elsődleges célközönségetek, és ha igen, kik azok?

Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy cigánygyerek találkozzon pozitív, értékvezérelt drámai hősökkel. Kapniuk kell valamiféle megerősítést. Legalább ennyire lényeges, hogy a nem cigány fiatalok is lássanak alternatívát és ne gondolják azt, hogy a roma-ügy veszett fejsze nyele. Magyarországon ez 800.000 ember, ennyiről talán nem kellene lemondanunk. Nekem a fiatalok a mániám, nagyon fontos, hogy értékvezérelt emberek sztorijait vigyék tovább a későbbi életükbe. Van olyan munkatársam, aki szerint elsősorban a pedagógusoknak kell látniuk az előadásokat, hogy motiváljuk őket és el tudják juttatni a lényeget a gyerekekhez. Más szerint az óvodásokat kellene elérni, bár nem kifejezetten ezzel a fesztivállal. Műfaji tekintetben nyitni kell a kiskamaszok, sőt a náluk kisebbek felé is.

Mit tesztek azért, hogy minél több roma is láthassa az előadásokat?

Minden esetben gondoskodunk arról, hogy legyen cigány közösség. Sepsiszentgyörgyön például a város szélén van egy cigánytelep 3000 emberrel. A város közepén van egy kávézó, ahova ők is bejöttek és megnézték az előadást. Másnap elmentünk és háromórás játékot játszottunk, amit később tovább tudtak adni ők és a velük foglalkozók is. A színház csak egy kis szelete a munkánknak. Minden esetben csinálunk oktatási programokat is. Nemcsak a cigányokat, hanem a velük foglalkozó szakembereket is próbáljuk aktivitásra bírni.

Mik az ötleteitek a jövőre nézve?

Nagyon fontos, hogy ne csak az oktatásban legyünk jelen, de legyen egy nyilvános archívum is, ahol az alkotások ingyenesen elérhetőek bárki számára. Ez lenne a szellemi alapja egy európai cigány színháznak. A Skót Nemzeti Színház mintájára jön létre, ami kőépület helyett egy projektiroda. Országokon át ível és az anyagi javakat különböző nemzetek alkotóinak tudjuk kiszignálni, hogy növelhessék a jelenlétük színvonalát és számát. Ez azért is remek működési forma, mert nem kell levenni a műsorról nemzeti szinten mondjuk 15 előadás után ezeket a darabokat, hanem nemzetközi színtereken tovább lehet mozogni velük, így nem kell kidobni annyi szellemi értéket, amit egy-egy előadás jelent. Úgy gondolom, egy ilyen európai cigány színház igazi egységet tud megtestesíteni, amellett, hogy működése motiválja a többségi társadalmakat is.

Kiemelt kép: Vincze Alina

Tags: Balogh Rodrigó, Budapest, cigányság, Független Színház, interjú, Nemzetközi Roma Hősök Színházi Fesztivál, Roma Hősök Fesztivál, Roma Hősök workshop, romák, Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts