The Sound Of Silence az A38 Hajón

Rudolf Rebeka 2018. okt. 19. 0 0

A Randy Hardcore Event Management (RHEM) az A38 Hajóval és az Autizmus Alapítvánnyal együttműködve, október 28-án először rendezi meg a The Sound of Silence névre keresztelt informatív, adománygyűjtő rendezvényét.

Az esemény célja több fiatal elérése a témával kapcsolatban, egyben nagyobb közönséggel összekötni azokat, akik érzékenyek vagy csak érdeklődnek a témát illetően, hogy tájékozódni, vagy akár támogatni is tudják az alapítvány munkáját.

A rendezvény szeretné terjeszteni és támogatni az Autizmus Alapítványt, ahogy a jelmondatuk is mutatja: “Szakértő segítség az érintetteknek, szakmai támogatás a szakembereknek” . Az alapítvány létrejötte óta fő céljának tűzte ki a legújabb eljárások adaptálását és terjesztését országszerte, miközben Módszertani Központjukban folyamatosan oktatják a legnaprakészebb módszereket, hogy a hazai szakemberek ugyanolyan színvonalú ellátást nyújthassanak, mint más fejlett országokban világszerte.

Az első rendezvény alkalmával hazánk több, műfajában kiemelkedő zenekarának frontembere is fellép, többek között Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts), Makumi Kamau (Mary Popkids), Szabó Benedek és Sallai László (Szabó Benedek és a Galaxisok), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), Nóvé Soma (Middlemist Red), Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén (Platon Karatev) akusztikus koncertjei kíséretében tanulhatunk többet a kérdésről. Emellett az Autista Alapítvány is készül programmal. A The Sound Of Silence is ezt a célt szolgálja: tudatosság terjesztése, ismeret átadása az autizmussal élőkkel kapcsolatban, ami cselekvésre ösztönözheti a fiatalokat.

Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs) az autizmus alapítványnál:

A Randy Hardcore Event Management a kezdetektől fontosnak tartja a tehetséges fiatalok érvényesülését, e mentén alakította ki jelenleg képviselt zenekarainak körét, köztük olyan nevekkel, mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Run Over dogs vagy a Middlemist Red.

Természetesen a belépő díjból befolyó összeggel a résztvevők az Autizmus Alapítvány működését támogatják! Az egyszerű belépő mellé biztosítanak Támogató jegyet is, ennek értéke 10.000 Ft.

Jegyek: http://bit.ly/rhemtsosa38

Tags: A38 Hajón, Autizmus Alapítvány, Mary PopKids, Mayberian Sanskülotts, Middlemist Red, Platon Karatev, Run Over Dogs, Szabó Benedek és a Galaxisok, The Sound Of Scilence Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts