Napok múlva virágba borul Herény!

f21.hu 2019. ápr. 24. 0 2

2019. április 27-28. között immár tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Herényi Kulturális és Sportegyesület a Herényi Virágutat, mely Magyarországon egyedülálló módon, – a kb. egy km²-en elhelyezkedő – mintegy 30 helyi virág -és dísznövény kertészet és vállalkozás bemutatkozása és vására.

A program kiemelt célja az itt élő, illetve itt tevékenykedő kertészeknek bemutatkozási és értékesítési lehetőségének biztosítása; a rendezvény mint idegenforgalmi látványosság megismertetése mind szélesebb körben, határon innen és túl; a környezeti és kertkultúra emelése, a virágosítás népszerűsítése, valamint kellemes szabadidős, kulturális program biztosítása a látogatók részére.

Maga a Virágút is a régi Herény község területén húzódó utcákat követi – tehát a Bertalanffy utcától, majd a Hóvirág és Tulipán utcán, valamint a Csók István utcán keresztül jutunk el a végállomásig, a Béke térig és az ott található Herényiek Házáig.

2019-ben ismét három színpadon több tucatnyi programmal várják a látogatókat a szervezők, valamint a Virágút több helyszíne is megújul, így új arculatot kap a Béke téren található Civil Kavalkád, új szerepet kap a Herényiek Háza, valamint a Csók István utca helyett ez idő alatt a Csókvirágúton haladhat a virágokat kedvelő közönség.

A Herényiek Házában több, mint száz négyzetméteren állítja ki különleges retro gyűjteményét Fehérvári János Tibor, aki tavaly már megjelent gazdag anyagával a Herényi Virágúton. A Művészetek Völgyéből is ismert gyűjtővel Spiegler Tibor, helytörténeti gyűjtő beszélget 2019. április 27-én 15 órától a kiállításon.

A Herényiek Házától indul az a helytörténeti séta, amelyen Herény történeti és kulturális értékeit mutatja be Károly Frigyes. A séta során az érdeklődők megismerhetik közelebbről a városrész nevezetességeit, különlegességeit.

Negyedik alkalommal ad bemutatkozási lehetőségeket a civil szervezetek, szerveződések számára a Civil Kavalkád, amelyet idén is a Vas Megyei Civil Információs Centrum és a H+ Média és Kulturális Egyesület közreműködésével szervez a herényi szervezet. A Béke téri programon többek között a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány, az Írottkő Natúrparkért Egyesület és az alsóőri UMIZ mutatkozik be, a színpadon pedig váltják egymást a különböző énekkarok, dalkörök, amatőr zenei produkciók. Az idei évben először a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum is megjelenik a helyszínen, és bemutatkoznak a helyi múzeumok, kiállítóhelyek.

Vasárnap két előadást érdemes kiemelni a programból: a felelős állattartásról beszélget Bogáti András és Döme Zsuzsa, Borte túrakutya társaságában. Ezt követően egy új civil szervezet, a Futura Savaria Egyesület mutatkozik be a publikumnak.

A Béke tér lesz az induló pontja a Langaléta Garabonciások egész virágutat átívelő programjának, amelyet vasárnap 16 órától követhetnek a kurta lábú közönség kíváncsi tagjai.

Folytatva az utat, a Csók István utcát – vagy ahogy e két napon hívjuk, Csókvirágutcát – elérve helyi termelők és kézműves árusok tucatjait találhatja a kilátogató. A Csók István utca – Tulipán utca – Brigád utca kereszteződésében a Virágút mindkét napján, 14:15-kor, 15:15-kor, 16:15-kor és 17:15-kor tíz percre megnyílik a szerencsekerék, ahol a szerencsések apró ajándékokkal gazdagodnak.

Az utca közepét elérve idén is színes programmal jelentkezik a H+ Színpad, amely a hirlevelplusz.hu civil hírportállal közösen állít színpadra zenei, táncos és énekes produkciókat. Fellép többek között a Kossuth Rádióból és az ATV képernyőjéről is ismert Aradi Tibor és Varga Ferenc József humorista páros, a Háklár Banda, a That’s Right Baby és Tóth Dániel, de nemrég a Petőfi Rádióban és Petőfi TV-ben is bemutatkozott Kóbor Zsóka és Polgár Patrik alkotta duó is fellép ezen a színpadon. Fontos változás, hogy Szőke András produkciója helyett Szabó Tibor és Peltzer Géza közös zenés előadása kerül színpadra a vasárnapi napon.

A Szent György templomban idén is egy igazi kuriózum program várja a zeneszeretőket: Tabáni István koncertje Máté Péternek állít emléket. Regisztrációs jegyek előzetesen a Herényiek Házában, valamint a helyszínen, az előadás előtt válthatók 1000 Ft-os jegyáron.

A Tulipán utcai téren a megszokott búcsúi hangulatot biztosítják a vásározók. A Németh László utcai téren található nagyszínpadon is gazdag programkínálat várja a kilátogatókat: szombaton a vasvári fúvósokat követően a Dal című műsorból is ismert, az X-Faktor 2019-es évadának női mentora, Dallos Bogi koncertje lesz látható, amit az Akkordeon Harmonika Zenekar játéka követi. Változás a programban, hogy a színpadon az Iron Cats helyett a Sipőcz Band lép fel 19 órai kezdettel. Másnap a szombathelyi fúvószenekart követően a nemrég állami kitüntetést kapott Animal Cannibals lép fel, majd a Fonográf emlékzenekarral zárul a színpad programja.

Több újítás is lesz a tizenhetedik Herényi Virágúton: a Tulipán utcai tér mögötti területen, az egyik csomagfuvarozó cég felajánlásának köszönhetően újabb, közel száz autó befogadására alkalmas parkolót nyitnak meg a szervezők. Az alternatív közlekedési formákat is biztosítja a szervező egyesület, hiszen a Herényiek Háza udvarán biciklitárolókkal várja a kerékpárral érkezőket, míg az ÉNYKK Zrt.-vel történő együttműködésnek köszönhetően ezen a hétvégén sűrített járatokkal közlekedik az 1C jelzésű busz.

Idén is három állatvédő szervezettel találkozhatnak a kilátogatók a Virágúton: a Béke téren a Fekete István Állatvédő Egyesület; a Németh László utcai téren a Kölyökmentők Egyesület, a Bertalanffy Miklós utca végén pedig az Állatvédők Vasi Egyesülete várja a leendő gazdikat.

Több civil szervezet is adománygyűjtő pontokkal készül a kétnapos programra: a MIRA Orient Art támogatásával az Aranyhíd EGYMI SNI-s tanulói számára tartott élményterápiás foglalkozásait segíthetjük, a Magyar-Japán Baráti Társaságot pedig a leendő Japán Kulturális Centrum létrejöttéhez segíthetjük hozzá.

Kiemelt kép: Frisss.hu

Tags: Herény, Herényi Virágút, program, Szombathely Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts