Egy héten belül kétszer, két különböző helyre, két teljesen eltérő hangzású műsorral érkezett Apey Szombathelyre. Most boncolgathatnánk a pozitív és negatív oldalait a helyzetnek, de inkább csak örülünk: a város Apey a négyzeten élményben részesülhetett.
A szombati Végállomás Klubban tartott Trillion koncert után, ezúttal egy igazi csendes-ülős élményt kaphattunk Áron András ‘Apey’ egyszálgitáros estjétől az AGORA-Művelődési és Sportház színpadán. A country-s ritmusra azonban ebben az esetben nem az összefont karokkal való ugrálás illett, sokkal inkább a néma átélés, az ösztönös taps – minden az intuíciókra hagyva. Mert bár nem volt ez első benyomás – sokan emelték a kezüket, hogy a Trilliont sem hagyták ki – de a dalok által sejtetett világban minden egyes hanggal új és új ajtók nyíltak meg, a régmúlt emlékképei sejlettek fel.
„Itt vagytok még?” – kérdezte Apey, hogy a visszhangzó csendet megtörje. Ott voltunk, meg nem is. Bejártunk rengeteg világot: az édesanyák ölétől a szerelmekéig. És nem félünk a túladagolástól.
Anyukám, segíts – próbálta szerintem mondani Drogon, mikor a halott Daenerys teste felett rikoltozott bánatosan. De ugye nyolc évad karakterépítése ide vagy oda, Havas Jon tőre cigányútra csúszott, Damoklész kardjaként törte össze (most már fizikai értelemben is) Miss Hitler Targaryen szívét, így Drogon csak toporgott anyja teteme felett, aztán döntött, vasfőzeléket csinál a Vastrónból.
Figyeljük csak meg: kétszer fúj rá a fémmonstrumra, szünetet tart, mintha levegőért kapkodna – tegnap még gond nélkül leokádta a fél várost, de most megbicsaklik a tűzlehellet, amikor pedig csak egy rohadt széket kéne elégetni.
A szék – mint tudjuk – nem csak egy szék, hanem a Vastrón, a hatalom jelképe Westeroson, a királyi szék, minden ármánykodás, intrika és csókba csomagolt gyilkosság origója. Drogon sosem volt valami okos állat, de anyja teste felett toporogva hirtelen megérti, hogy az emberi szereplőket megrontó hatalmi struktúra jelképes elégetése kielégítőbb és jelzésértékű módja a gyásznak, mint a sima bosszú. Vagy csak azt hitte az a gyík, hogy a trón ténylegesen odaslattyogott Daeneryshez, és saját maga bökte halálra, mint valami imbecil acélkobold. Talán megnyugtatóbb is ez a verzió, mert ugyebár helló-helló, Drogon: hol volt ez az érzékeny, jelképközpontú hozzáállás, amikor egész lakótelepeket gyalultál a földbe?
Szóval anyuka halott (ha jól számolom, a földrész összes anyukája halott ezen a ponton), ideje ezeknek a hülyegyerekeknek meghozni pár borzalmas döntést: király? Bran, aki leszarja. Segítő? Tyrion, aki mostmár a harmadik uralkodót segíti. Az elsőt az orra előtt mérgezték meg, a másodikat maga ölette meg. Micsoda CV. Pénztárnok? Bronn. Tudjátok, a kapzsi figura, aki semmit nem csinált az elmúlt két évadban, és anno még Tyrion tanította meg neki, hogy mit jelent a “kölcsön” fogalma. Tökéletes pénzügyi szakember. Hadd ne folytassam.
Forrás: The Verge
Ez a sorozat, ami éveken keresztül atomizálta nézőinek agyát, olyan megbocsáthatatlan végső csapást mért ránk, amilyet még Királyvár sem érdemelt volna meg. Összecsapott sztoriszálak, buta döntések, kérlelhetetlen masírozás egy olyan vég felé, amiről egyes híradások szerint már a színészek sem hitték, hogy bárkit is boldoggá fog tenni.
A Trónok harca igazából nem egy sorozat, hanem kettő– az első a hatodik évad azóta baljós előjelnek tekinthető robbantásával Baelor szentélyénél ért véget, pontot téve a karakterközpontú, intrikákon és személyes szenvedéseken élősködő fantasy-kifordításra. Az utóbbi két évad más volt: akciósorozat, egy felhőkig elszállt büdzsével, amit annyira a végletekig használtak ki, hogy elfelejtették, miért szerette meg anno mindenki ezt a világot: a szereplők miatt.
Legalább trón nem igazán van többé, és hál’istennek ez a második sorozat se fog több agysejtet elpusztítani – hat évadnyi lassú körvonalazás után végre minden fehér folt be lett zsírkrétázva, a mondott vonalak abszolút tiszteletben nem igazán tartásával. Emberek aggodalmasan susmorogtak, több csata zajlott, mint eddig összesen, a fővilágosító rémületében kitalálta a “karakteralapú világítás” fogalmát azután a rész után, amit senki sem látott (mármint rendesen), Tyrion pedig annyi beszédet mondott el, hogy ezen a ponton már a fáradozásért is jár neki az Emmy. Ez utóbbi nem is igazán panasz: Peter Dinklage-nek ezen a ponton akkor is sírva tapsolnék, ha a McDonald’s menüjét olvasná fel nekem egy szusszal. Köszi, hogy elvitted ezt az évadot a hátadon, Peter.
De ne tévesszen meg a külcsín vagy a színészi brillír: ez itt mind terelés volt, minden csata, epikus pillanat, sárkányakció, halál. Terelés, mert az írógárda túl nagy hévvel akarta egy mederbe rohasztani a sorozat velejét, és az értékes agyvelő helyett disznóbélként, némi undorral kezelte, tologatta a szereplőgárdát az orrától eltartva, hogy aztán megszabaduljon tőlük a lehető legkevesebb kegyeletet mutatva.
Szabadság alatt pedig a tél közepén fűzöldellős északra való kivonulást, a tróntermekbe vackolódást, vagy a messzeségbe hajózást értjük. Ilyeneket, akiknek megadatik. A farkasokat megsimogatják, a varjakat megkoronázzák. Lehet, hogy elfeledkezem pár szereplőről, de khm, a sorozat is hasonlóképpen tett.
Ebben az évadban legalább nem teleportált senki. Elég szánalmas dicséret ez minden idők legnagyszabásúbb fantasysorozatának, de nyolc év után sajnos itt tartunk.
A szerző kísérletet tesz arra, hogy összefoglalja fél évtized stoppos tapasztalatait: líraian, de a praktikum felől vizsgálva az utazás egyik legizgalmasabb és legromantikusabb módját.
Az írás angol változata lentebb olvasható.You can read the English text below.
1. Lehetőleg utazz egyedül! Hagyj otthon mindent, amit csak lehet. Fogd viseltes hátizsákodat és állj ki az út szélére: légy egyedül, akár a kisujjad, légy egyedül, és érezd a mellkasod mögött a nyomást, majd azt, ahogyan már száraz a szád. Félj egy kicsit és vágj neki. Ha egyedül indulsz, sokkal hamarabb áll meg autó Neked.
2. Elméletileg bármikor és bárhová el lehet jutni stoppal, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy vannak időszakok, amikor érdemesebb próbálkozni, vannak úticélok, ahová gyorsabban el lehet jutni stoppal. Mindenképpen megkönnyíti a dolgunkat, ha nyáron utazunk ezen a módon, továbbá a fesztiválok körzete és a Balaton aurája mindig szerencsésebb úttal kecsegtet. A Művészetek Völgyében pedig egyenesen nem is érdemes másképpen utazni!
Érdemes délelőtt kilenc és tíz óra, vagy délután kettő és három között próbálkozni; a csúcsforgalom ugyan lecseng, de az ebben az időszakban utazó autósok állnak meg szívesebben, hiszen már ők sem sietnek sehová. Máskülönben ezen paraméterek szeszélyesek; még késő éjjel sem teljesen esélytelen vállalkozás: a körülmények extremitása egy idő után a visszájára fordul és nő a siker valószínűsége. Tökéletes példa erre a néptelen utak esete: ugyan rajtuk kevés az autós, de akik mégis arra mennek, tisztában vannak ezzel, általában ráveszik magukat, hogy megálljanak. Ezekben a helyzetekben az sem ritka, hogy az autós elhajt melletted, aztán pár perc múlva visszafordul, mégis felvesz.
3. Mindig olyan útszakaszt válassz, ahol jól látsz és jól látszol; legyen elég hely a sofőr számára is, ahová félre tud állni akár percekre is. Ne viselj napszemüveget, semmit, ami eltakarja az arcodat, lássák az emberek a szemedet. Mindig fordulj szembe a forgalommal és mosolyogj, árassz bizalmat. Sose stoppolj ittasan vagy fáradtan, ellenben sapka és víz legyen nálad! Hagyd a bőröndöket otthon, kevesen fognak megállni, ha látják, hogy tele vagy aggatva pakkokkal.
4. Ha a fentiek már teljesültek és félreáll egy autó, akkor is légy kezdeményező! Te kérdezz előbb, szólítsd meg udvariasan az autóst és tudakold meg, hogy merre tart! Ha gyors vagy, akkor szemügyre tudod venni őt magát, nem mellesleg az autóját is. Bízz az ösztöneidben, és ha nem szimpatikus a fuvar, akkor válasza után mentsd ki magad: sajnálod, de te éppen nem arra tartasz, vársz inkább tovább. Mindenesetre ne áltassuk magunkat: a stoppolás mindkét fél részéről bizalomjáték, a kockázat sosem lesz nulla; ez a műfaj egyik sava-borsa, tehát érdemes magunk mögött hagyni az előítéleteinket is.
Forrás: Fortepan, adományozó: Urbán Tamás
5. Így érkezünk ahhoz a ponthoz, hogy vajon kik fognak megállni a stopposoknak. Vannak tendenciák, de az élet ennél jóval rafináltabb: e sorok írója már a Nemzeti Színház zord igazgatójának is volt alkalmi utasa. A tapasztalat alapján viszont elsősorban azok fognak megállni, akik voltak sorkatonák és maguk is sokat álltak az út szélén hazafelé tartva, tehát a negyven feletti férfiak. Jellemző még, hogy azok veszik fel a stopposokat, akiket munkájuk az utakhoz köt: fuvarosok, futárok, árufeltöltők, kamionosok, utazóügynökök, ingázók.
6. Ha már az autóban ülsz, akkor válik igazán érdekessé az utazás. Része leszel egy ismeretlen ember saját terének. Egy olyan ember terének, aki szívességet tesz neked, ráadásul nem elvárható szívességet. Ennek ellenére a stoppolásnak ez az egyik legszigorúbb szabálya: sem pénzt, sem más ellenszolgáltatást nem várhat el a sofőr, sőt, ő az, aki ezekre a percekre vagy órákra Isten és ember előtt felel érted. Valamit azonban tehetsz érte. Ha hallgatni akar, akkor hallgass vele együtt, ha beszélgetni szeretne, akkor viszont vedd elő legőszintébb és legnyitottabb énedet.
Beszélgessetek hosszan, kérdezzétek ki egymást, hogy merről és merre mentek, majd egy idővel a saját közös vágányukon haladnak a történetek. Egy asszony, akinek a benzinkútját elmosta a vörösiszap. Egy szír fiú, aki Ausztriában menekülteket tanít. Egy szótlan zenetanár, aki fesztiválra siet. Egy cigány autónepper, aki éppen Toyotát szállít, de a kedvedért kerül egyet. Egy építési vállalkozó, aki az utolsó pillanatban rohant el a hiányzó alapanyagokért, mégis felvesz. Egy idős bácsi, akinek kocsijába ketten alig fértek be, nemhogy hárman! A féllábú srác, aki a műlábában piát csempészett a fesztiválra. Képeslapok, rajtuk pedig a valóság, izgalmasan és csupaszon.
7. Előfordul az is, hogy nem jön autó. Vagy egyszerűen nem áll meg senki. Órákon át állsz a tűző napon a főút mellett minden nélkül, társak nélkül, elhalad előbb száz, majd kétszáz, végül ezer autó és megint semmi. Nagyon hosszú idő is eltelhet, órák is. Kicsit utálod is magadat, hogy ilyen hülye és romantikus vagy. Ki stoppol manapság? Aztán mégis megáll valaki és felvesz. Mindig fog jönni egy autó, amelyik majd lassít és benne ember ül, aki szívesen továbbszállít.
Forrás: Fortepan, adományozó: Barna Imre
Hungarian Hitchhiking Guide
The writer attempts to summarise all his hitchhiking experiences from the past decade in a lyrical way, while describing the most romantic and exciting way it can be done.
Travel alone if possible; leave all unnecessary belongings behind. Grab your worn-out backpack and settle down by the road. Be solitary like a stone; be alone and feel the increasing pressure in your chest. Feel your mouth drying out; be anxious to begin your journey. If you are alone you are much more likely to get a lift.
In theory, hitchhiking can get you anywhere, anytime, but the truth is that there are certain periods of time when getting a ride is more likely. There are also particular destinations you can get to with ease by hitchhiking. It certainly makes your journey more effortless if you want to travel from a busy area like touristy towns in the summer or the surroundings of festivals, and the atmosphere of Lake Balaton indicates a simply higher chance of good fortune. And thumbing is a must to the Valley of Arts.
It is highly advised to travel between 9 and 10 a.m. or between 2 and 3 p.m. At these times the rush hours are over and our potential driver is much more willing to stop since they are not in a hurry anymore. But this is not carved in stone; it is not totally hopeless to get a ride even in the middle of the night – just be patient and persistent. Due to the extreme circumstances, in a matter of time your chance of bumming a ride could take a 180 degree turn. Roads that lack traffic might appear unworthy to even consider thumbing on, but that conclusion would be hasty. In fact, whoever drives on roads like these is very aware how abandoned these legs are and therefore they are more likely to give you a lift. Even in situations like these a few cars will surely pass you by until one eventually stops.
Speaking of the ride, if you want to get one you definitely need to keep these factors in mind; take these as benchmarks: First always chose a stretch of road where you are easily visible to the oncoming vehicle, which also needs enough space to pull over for just a few moments. Do not wear sunglasses or any item of clothing that covers your face – let them see your eyes. Face the upcoming traffic and smile – you must look dependable. Never try hitching a ride while you are drunk or exhausted. Have a cap and a bottle of water with you, but forget about suitcases – no person on Earth will stop if you have a ton of luggage.
Forrás: Fortepan, adományozó: Mujzler Péter
The question then arises of who will stop for hitchhikers. There are some tendencies, but life is much more sophisticated than that: the writer of these lines has already been the temporary passenger of the National Theatre’s stern director. According to experience, those who stop are mainly people who used to be enlisted men, basically men over 40 years, who were also once standing by the roadside themselves in the past while on the way back home. It’s typical as well, that people who give lifts have a connection with the roads because of their work. For instance: delivery drivers, couriers, shelf-stockers, truckers, travelling salesmen, and commuters.
When you get into a car, this is the point when it gets more interesting. You will be part of a stranger’s personal space. The personal space of a man who does you not just a simple favour, but a favour which is unexpected. Even so, one of the strictest rules of hitchhiking is: neither money nor any kind of service should be expected from you in exchange for the lift; moreover, in those minutes or hours the driver is the one who is responsible for you under all circumstances. However, there’s one thing that you can do for him or her. If your driver wants silence, keep quiet, but if he or she wants to talk, then be as talkative and open as you can.
Make long conversations, ask each other about where you want to go from where; it will take some time, but one story will lead to another. A woman whose gas station was flooded by the red mud. A Syrian boy who teaches refugees in Austria. A wordless music teacher who is in a hurry to a festival. A gypsy car swindler who is delivering a Toyota, but who is taking the scenic route just because of you. A building contractor who has purchased raw materials in the very last moment, but still picks you up anyway. An old man whose car can barely endure two people, although there are three of you, and he still manages to give you a lift. A one-legged guy who smuggles drink with the help of his artificial leg. These are postcards which show the thrilling and bare reality.
It can also happen that there’s not a single car passing by. Or simply nobody stops. You have been standing out in the blazing sun by the highway for hours, without any company or anything, hundreds and thousands of cars have passed by, but nothing has happened. Time elapses, countless hours. You may hate yourself a bit, because you are so stupid and romantic. Who is actually hitchhiking nowadays anyway? However, after all, there will always be somebody who picks you up. A car will always come, slow down, and pull over, and there will be a person in it who gives you a lift with pleasure.
English version was made by Csanád Kneisz and Levente Johan; special thanks to Mark Menges.
A 2019. május 30-ai szombathelyi városi közgyűlésen felvetődött egy javaslat, amely szerint az önkormányzat által kiadott Életünk és Vasi Szemle folyóiratok működtetése kerüljön át a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft.-hez, melyhez a Szombathelyi Televízió és a hamarosan újra megjelenő Savaria Fórum is tartozik. Szerencsére a javaslatot a kezdeményező a vita végén levette a napirendről, így a képviselő-testület nem szavazta azt meg, viszont az eset jelzi, hogy a két folyóirat sorsával foglalkozni kell még mielőtt fenntartása átgondolatlanul, hirtelen ötletektől vezérelve, rosszul oldódik meg. Itt az ideje kibeszélnünk, hogy mit jelent számunkra.
Szerző: Horváth Zoltán
Részemről a folyóiratok személyes okokból is fontosak. Nem csak azért, mert mindkét helyen jelentek meg már írásaim, hanem mert abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy az Életünk folyóirat alapítóját, dr. Palkó Istvánt ismerhettem. 92 éves korában fogadott barátságába, én huszonéves voltam. Az egykor nagy tekintélyű nyelvész, irodalomtudós, pedagógus, oktatási és kulturális szervező akkor már csaknem elfeledetten élt egy lakótelepi panelházban. Rám hagyta kiadatlan önéletrajzát (melynek feldolgozása még előttem álló feladat), valamint több más fontos anyagát. Az általa létrehozott folyóirat, ahogy a Pável Ágoston által elindított, nagy múltú Vasi Szemle, biztosan megmaradó értéke kell, hogy legyen a városnak, és ha lehetséges, újuljanak meg, váljanak ismét országos szinten is mértékadó műhelyekké.
Jelen írásom gondolatébresztő, vitaindító kíván lenni. Azt a célt kívánja szolgálni, hogy a helyi értelmiség közösen gondolkozzon a közösségünk számára fontos tudományos és irodalmi folyóiratok sorsáról. Az erről szóló diskurzus nem hiábavaló. A közgyűlési felvetés azt jelzi, hogy politikai szándék lehet a folyóiratok átalakítására. Ha szándék van, akkor akarat is lehet. Egy önkormányzati döntés nyilvánvalóan politikai döntés. Szerencsés azonban, ha ez a döntés egyben kultúr-, illetve tudománypolitikai döntés is. Jelenleg Szombathely nem rendelkezik hosszabb távú stratégiával azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjen a Vasi Szemlével és az Életünkkel. Itt az ideje, hogy beszéljünk erről!
Rövid helyzetkép
Szombathelyen jelenleg két folyóirat működik önkormányzati fenntartásban: a Vasi Szemle és az Életünk. Bár fájhat kimondani, de legyünk önmagunkhoz őszinték, több okból kifolyólag, de jelenleg egyik sincs a vezető magyar folyóiratok között. Céljuk nem is feltétlenül ez, hanem hogy vidéki tudományos, illetve irodalmi műhelyként töltsék be szerepüket. Lehet persze új, nagyobb ívű célkitűzést megfogalmazni. Ebben az esetben a jelenlegi profil nyilvánvalóan sérül, vagy más módon marad meg.
Forrás: Babel Antikvárium
Mindkét folyóiratot Szombathely Megyei Jogú Város jelenteti meg. Szerepük már csak azért is hiánypótló, mert a levéltár által kiadott Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények kiadása jelenleg szünetel (újraindítására tudtommal van szándék), a Fűzfa Balázs irodalomtörténész által szerkesztett BÁR társadalomtudományi és művészeti folyóirat (Savaria University Press Alapítvány) pedig az utóbbi időben esetlegesen, támogatások függvényében jelenik meg.
A Vasi Szemle történetének összefoglalója
A Vasi Szemle a legrégebbi alapítású, ma is működő vidéki folyóirat hazánkban. 1933-ban hozta létre a Vasvármegyei Múzeumok Baráti Köre először Folia Sabariensia címmel. Szerkesztői Bendefy-Benda László, Pável Ágoston és Szendy László voltak, akik a megyében folyó tudományos kutatómunkának szerettek volna egy fórumot. Az első számot az egy évvel korábban elhunyt botanikus, Gayer Gyula emlékének állították, akárcsak a második számot. Ettől kezdve Pável Ágoston lett az egyedüli szerkesztő. Ezekben az években a város és a megye csupán minimálisan járult hozzá a kiadás költségeihez, amelyeknek nagy részét a nagyjából 500 előfizető állta. A VII. évfolyamtól intézményesült a kiadvány és a civil társaság helyett maga a múzeum lett a kiadója. Ezzel párhuzamosan bővült a területi lefedettsége és a feladata is, hiszen nevet váltva Dunántúli Szemleként előbb Veszprém, majd egy év múlva Zala megye hely- és művelődéstörténeti folyóirataként működött tovább egészen 1944-ig. Ezt követően csupán 1949-ben jelent meg egyszer különkiadásként az időközben elhunyt alapítóra emlékezve (Pável Emlékkönyv). (Dömötör, 1957. 163–165.)
A folyóirat újraszervezése Pável követőire várt, akik teljesen más politikai környezetben, de 1955-től már elkezdték szervezni a Szemle újraindítását. 1958-tól két, három, majd négy szám jelent meg évente. Előbb Kiss Gyula népművelő, majd 1960 és ’87 között a levéltár igazgatója, dr. Horváth Ferenc volt a szerkesztéssel megbízva. Őt 1994-ig dr. Gál József követte. Ezután a folyóirat főállású főszerkesztőt kapott dr. Gyurácz Ferenc személyében, aki feladatát az éppen bekövetkező nyugdíjazásáig látta el. (Gyurácz, 2004. 298–300.) A Szemle kiadói háttere a politikai berendezkedés változásaival együtt változott. A rendszerváltás előtt a Vas Megyei Tanács, majd 1991-ben a Vas Megyei Önkormányzat Hivatala volt a gazdája. Két évig a Vas Megye Kultúrájáért Alapítvány, 1994-től pedig a Vas Megyei Közgyűlés lett a folyóirat gazdája. (Kuntár, 1997. 111–114.)
Az Életünk történetének összefoglalója
Az Életünket antológiasorozatként hozta létre Palkó István (a Nagy Lajos Gimnázium első igazgatója, a szombathelyi felsőoktatás megalapozója, a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet első igazgatója) 1963-ban. A kiadványt folyóiratként nem engedélyezték volna megjelentetni, ezért szerkesztették antológiasorozatként névlegesen, ám tulajdonképpen mégiscsak folyóiratként működtették. (Horváth, 2006) Palkó István mint felelős szerkesztő az induló számban jelezte, hogy az antológia regionális, hiszen nem csupán Vas, de Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékből is várja a költők, írók, művészek, szakírók műveit. A lap profilja szerint irodalmi, művészeti, valamint irodalom- és művészettudományi, illetve kritikai írásokat várt. (Palkó, 1963. 3.) 1964-tól ’68-ig évi három kiadvány jelent meg. ’70-től ’78-ig ennek a duplája, majd 1979-től szinte minden évben havonta egy.
Fotó: Vincze Bence
A sorozat szerkesztését 1969-től Kulcsár János vette át. Az újságíró 1976-ig szerkesztette az Életünket, amelynek kiadásához időközben Fejér megye tanácsa is csatlakozott, igaz, Zala megye távozott. 1977-től jelentősen átalakul az akkor már folyóirat: a kiadó már csak Vas megye tanácsa, a főszerkesztő pedig Pete György lett. Az Életünk igazi rendszerváltó műhellyé vált Pete keze alatt, aki 1999-ig töltötte be pozícióját, majd Fábián László író, addigi főszerkesztő-helyettes követte. A folyóiratot 2004-től vezeti Alexa Károly irodalomtörténész, kritikus. 2012-ben már nem a megyei közgyűlés a kiadó, hanem a Vas Megyei Intézményfenntartó Központ. A 2012-es 12. szám az 50. évfolyamába lépő lap jubileumi kiadványa volt, ezt követően ismét átalakult a lap háttere.
A folyóiratok jelenlegi helyzete
2011-et megelőzően a két folyóirat önálló intézmény volt a Vas megyei és a szombathelyi közgyűlés közös fenntartásában. A megyei intézményrendszer kiürítése („konszolidáció”) után, egy rövid átmeneti időszakot követően mindkét folyóirat Szombathelyhez került. A Vasi Szemle a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumba, míg az Életünk a Berzsenyi Dániel Könyvtárba integrálódott. A Vasi Szemle múzeumi fenntartásba helyezése tulajdonképpen a gyökerekhez való visszatérést is jelentette, így az Életünk addigra már a könyvtár épületében működött, ráadásul az inkább helytörténeti, valamint nagyrészt irodalmi profil ezt tette indokolttá.
A két intézmény 2018-as beszámolója még nem került a város kulturális területtel is foglalkozó Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elé, így csak a tavalyi (2017-re vonatkozó) beszámolók állnak rendelkezésre. Ebből kiderül, hogy a Vasi Szemle (hivatkozva a digitális elérhetőségre) 400 példányban jelenik már csak meg. Ebből 140 a tisztelet- és cserepéldány, nagyjából 130 az előfizetői példány. 40-50 példányt vásárolnak újságárusnál, illetve 80 példány remittenda, tehát megmaradó. Ez utóbbiból a későbbi évek során szoktak még utólagosan vásárolni. (Javaslat…, 2018.) A könyvtár beszámolója nem tartalmaz a példányszámra vonatkozó adatokat.
2017-ben az Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma 1 millió forinttal támogatta a Vasi Szemlét. Az Életünk kiadását az NKA Folyóirat-kiadás Kollégiuma 3 millió forinttal támogatta, valamint az NMI 64987/2016/KULTIG a vidéki folyóiratok támogatására szánt forrásából a 2017-2019-es évekre 20 millió forintot ítélt meg, ami a nyomdaköltségeket, bemutatók szervezését fedezte, valamint könyvkiadást is. (Javaslat…, 2018.)
Problémák
Nyilván lehet a véleményemmel, a problémafelvetéseimmel vitatkozni, sőt várom is a cáfolatokat, reflexiókat, ám a folyóiratok tartalmát jórészt ismerve a következő fontosabb problémákat érzékelem:
A két folyóirat formailag és tartalmilag kissé megkopott. Frissítésre szorulnak
A városnak nincs stratégiája a folyóiratokra, ennélfogva nincs elkülönítve tökéletesen a két folyóirat profilja.
Egyik folyóiratnál sincs egységesített hivatkozási rendszer.
A kép a Vasi Szemle 2001. január 30-ai nívódíj-átadó rendezvényen készült, a Markusovszky Kórház könyvtárában. (Forrás: Vasi Szemle folyóirat Facebook)
Megoldási javaslatok
Városi stratégia meghatározása a folyóiratokra vonatkozólag.
A két szerkesztőség egy intézmény alatt integrálódjon a közeljövőben.
A két folyóirat szoros együttműködése (ezt szolgálja az egy intézmény alá vonás is).
A két folyóirat profiljának pontos meghatározása, elkülönítése, ám mindkét folyóirat esetében a közösségi kultúra álljon a központban egy új kulturális stratégiához is igazodva.
Nyitni szükséges a helyi, vagy helyi származású (esetleg országos) fiatal kutatók, egyetemisták, doktoranduszok felé.
Egységesített hivatkozási rendszerek bevezetése
A folyóiratok szerkesztőségének megújítása: fiatal, lendületes, de szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkező főszerkesztők kijelölése. (Jelenleg megoldandó probléma, hogy a Vasi Szemlénél a főszerkesztő nyugdíjazás előtt áll, a szerkesztőségi munkatárs pedig nyugdíjba vonult nemrég.)
A honlapok megújítása, létrehozása, esetleg akár egy közös gyűjtőoldalon való összefogása a modern elvárásoknak megfelelően. A nyomtatott forma megőrzése mellett a digitális folyóirati forma felé való erőteljes fordulás, amely nem csupán a nyomtatott folyóiratok digitális verziója, hanem akár annak online szélesítése.
Összegzés
A tudományos folyóiratoknak a Médiaközpontba való integrálása óriási szakmai hiba lenne. Attól még, hogy mindkettő nyomtatott irodalom, műfajilag merőben más. A két folyóirat tudományos műhely, tudományosan megalapozott publikációkat közöl, semmi köze a napi újságíráshoz. A hír hallatán a helyi tudományos értelmiség egy része rögtön fel is szólalt a felvetés ellen.
A döntés elkapkodása rendkívül rossz ötlet. A folyóiratok egyre csökkenő példányszáma ellenére országosan sem mindegy, hogy mi lesz velük, hiszen az elmúlt időszakban a mértéktartó vidéki tudományos és művészeti folyóiratok száma mára szinte minimális lett, így fontos bástyák lehetnek egy átgondolt döntés után!
Felhasznált irodalom:
Dömötör Sándor (1957): A Vasi (Dunántúli) Szemle tizenegy éve (1933 – 1944). In: Palkó István (szerk.): Vasi élet és irodalom. Vas megye irodalmának múltja és jelene. TTIT Vas Megyei Szervezetének Irodalmi Szakosztálya, Szombathely
Gyurácz Ferenc (2004): A Vasi Szemle bemutatása. Soproni Szemle, 58. 3. sz. 298–300.
Javaslat a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár, valamint a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum 2017. évi beszámolójának, továbbá 2018. évi munkatervének elfogadására. Elérhető: http://www.szombathely.hu/kozgyules/e-bizottsag/2019.1452/ (Letöltve: 2019. május 10.)
Kuntár Lajos (1997): Változások a Vasi Szemlénél. Magyar Könyvszemle, 113. 1. sz. 111–114.
Palkó István (1963): Lectori Salutem! Életünk,I. kötet 3.
A szombathelyi Végállomás Klub színpadán csak úgy gerjedtek az erősítők a gitárokkal, az énekesek a vokálokkal, a mikrofonok a reflektorokkal, mi pedig a teljes hangzással. Egy húron pendültünk, ahogy azt kell. Az Apey & the Pea-hez képest kevésbé zúzós, akusztikus gitárral is többször countrys stílust teremt a zenekar, a hallgató, az ugráló, tomboló tömeg pedig alkalmazkodik. Pendül mindezzel.
Egy város, két városrész és huszonhárom kerület, legalább kétmillió lakos és naponta több millió élmény – Budapest mára igazi nagyvárossá vált, ahol minden percben, mindenhol történik valami.
A képeslapok és a prospektusok leírásai mögött a budapestiek, vagy Budapesten tartózkodók hétköznapi történetek millióit élik át. Végigsuhanunk biciklivel a rakparton kora reggel, és közben valami boldogságfélét érzünk. Egy félresikerült randevú után kocsmáról kocsmára kóválygunk, és véletlenül éppen abba az emberbe futunk bele, akibe tényleg szerelmesek leszünk. Egy állásinterjúra várva meglepődünk rajta, hogy az újépítésű irodaház ötödik emeletéről a háztetők között látszik a Szabadság-szobor. A Mindspace most ezekre a történetekre kíváncsi: legyen szó örömről vagy bánatról, meglepetésről vagy rutinról.
Fotó: Brzobohaty Peti
A feladat elég egyszerű. Legyen egy történeted Budapestről, foglald össze mindössze száz szóban és pályázhatsz akár a 100 szóban Budapest weboldalán, vagy postai úton. A beküldési határidő július 15. A zsűrinek pár hete van, hogy elolvassa és kiválassza a legjobb 12 történetet, amelyekhez kortárs művészek készítenek illusztrációkat. Ezeket a CAFe Budapest Fesztivál keretében rendezett kiállításmegnyitón lehet majd először látni ősszel. A legeslegjobb három író pedig pénzjutalmat is kap! Idén másodszor külön kategóriában indulnak a 18 év alattiak, akiket külön jutalmaznak a szervezők. A legjobb 100 történetből készül majd egy mindenki számára elérhető zsebkönyv is.
Idén a zsűri tagjai a legkülönbözőbb módon kapcsolódnak a szövegekhez és a szövegíráshoz, így teljesen eltérő szemszögből olvassák majd a beküldött történeteket. Székely Kriszta színházi rendező változatos életutat tudhat maga mögött: élt már Laoszban, dolgozott az RTL Klubnak, jelenleg pedig tanít. 2017-ben Nóra, karácsony Helmeréknél c. darabja elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat a POSZT-on. Jakab Julit leginkább színésznőként ismerjük, olyan filmekből, mint az Oscar-díjas Saul fia, vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, de filmdramaturgként és forgatókönyvíróként is dolgozik. Busa Pista az Irie Maffiában vagy a Zubolyban a ritmus és a szöveg háborítatlan békéjét teremti meg hosszú évek óta. Visszatérő zsűritag Nagy Dániel Viktor színész, aki majdnem mindegyik versenyt figyelemmel kísérte és azóta is nagyon lelkesen vállalja a felkérést, és saját zenés feldolgozásokat is készít kedvenc történeteiből.
A 2018-as legjobb 12-bőlFodor KárolynéVidéki rokonok című alkotását olvashatjátok az alábbiakban:
Akadozva indul a halk beszélgetés a második emeleti bérlakásban. A hangulat lassan oldódik, akár az átfázott testek. A háziasszony kávéval, szendviccsel és süteménnyel kínálja a rokonokat. Rég találkoztak, sok lenne a mondanivaló, de valamiért csak felszínes marad a beszélgetés. A pestiek (bocsánat: csepeliek; mindig kikérik maguknak) azt fejtegetik, vajon a Keletiből a Nyugatiba át lehet-e menni másként, mint metró átszállással. Sorolnak buszt, villamost, de végül mindig oda lyukadnak ki, hogy átszállás nélkül nem megy. Akkor megszólal a 300 kilométerről jött rokon: – A 73-as troli egyenesen átvisz. – Erre elmosolyodnak, és elhangzik az első halk nevetés is a temetés óta.
Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, beszélgetésekkel, gyerekprogramokkal telnek meg az utcák, az udvarok, a terek.Oszkó-Jakab Natália és a Művészetek Völgyének sajtótájékoztatóján jártunk, amelyen híres zenészek is közreműködtek.
Idén a fesztivál számos új hellyel és eseménnyel várja a látogatókat, ilyen például a Taliándörögdön debütáló MANK Artporta, ahol az alkotóművészet kapja a főszerepet: itt rajzolásra, festésre és közös műkincsgyűjtésre is lehetőség lesz, valamint beszélgetésekkel, workshopokkal, a Cziffra Központ programjaival, filmklubbal és Cseh Tamás dalokkal színesítik az idelátogatók napjait.
A Kapolcson nyíló Pest-Buda Udvarban teret nyernek kerekasztal-beszélgetések, amelyeket minden nap koncertek követnek. Fellép többek között Pély Barna, az Európa Kiadó, Little G. Weevil, lesz Klasszik Lasszó és Bin Jip is.
A Fülig Jimmy Fényudvar pedig pálinkakóstolással, koncertekkel és hajnalig tartó tánccal várja a vendégeket.
Zöld újítások, fejlesztések
A Völgy 2019-ben a legnagyobb hangsúlyt a szórakoztatás mellet a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre helyezi, mégpedig úgy, hogy bevezetésre kerül az újrapohár rendszer, mellyel az eldobható műanyag poharak okozta környezetszennyezést próbálják a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítani, valamint a vendéglátóhelyeken cukornádból készült tányérokból, kukoricából készült evőeszközökkel fogyaszthatják el a látogatók a napi betevőt. A tányérok, illetve az evőeszközök a fesztivál után Keszthelyen kerülnek komposztálásra. Természetesen az étkezéshez és italfogyasztáshoz szükséges kellékek használata nem kötelező, a szervezők kifejezetten szorgalmazzák az otthonról hozott poharak, tányérok és evőeszközök használatát.
Fotó: Szollár Zsófi
A fesztivál szemétgyűjtő csapata pedig minden hajnalban összegyűjti a keletkezett hulladékot, hogy annak minél nagyobb része komposztálásra, vagy újrahasznosításra kerüljön. A környezet megóvásáért a látogatók is tehetnek, hiszen a 2019-es évben még több szelektív hulladékgyűjtő egységet helyeznek ki a szervezők.
A programok terén is megjelenik a környezetvédelem tematikája, a klímaváltozásról értekezik az NFFT, a V4SDG és az EIT Climate-Kic, workshopokat, játékokat szervez többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a WWF, a Bakony-Balaton Geopark, a ZöldZugoly, a Jane Goodall Intézet, és Varga Livius előadását vagy Kollár-Klemencz László kiállítását sem érdemes kihagyni.
Vigántpetenden ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak, így a fesztivál autómentes és emberléptékű tud maradni. A települések közti Csigabuszoknak idén még sűrűbb lesz a menetrendje, amelyről a megújult, papír alapú programfüzetek teljes körű leváltását is szolgáló mobilapplikációból tájékozódhatunk.
Programok
A Művészetek Völgye könnyűzenei nagyszínpada, a Panoráma Színpad a fesztiválozóktól kapta nevét 2016-ban és azóta is büszkén viseli. A Völgy tíz napja alatt több nemzetközi előadó is a Panoráma Színpad vendége lesz, itt ad koncertet a német Alice Francis, a brit Amber Run és a Kosheen. Fellép a Boban Markovic Orkestar, vendégük Palya Bea lesz. A hazai kedvencek közül színpadra lép az Anna and the Barbies, a Quimby, a Bohemian Betyars, a Csík Zenekar. Lesz Random Trip és Hiperkarma, koncertet ad a Péterfy Bori & Love Band, a Margaret Island, a Kiscsillag, a 30Y, az Elefánt, a Vad Fruttik és az Irie Maffia. Fellép Dés László, vendége Básti Juli lesz, a Budapest Bár koncertjén Behumi Dóri, Kiss Tibi, Németh Juci és Tóth Vera énekelnek majd.
A Völgylakók egy igazán egyedülálló jubileumi program részesei lehetnek: 10. születésnapját ünnepli Szabó Balázs Bandája, ennek örömére a Modern Art Orchestrával közösen rendhagyó koncertet adnak.
A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió idén harmadszor tölti meg a kapolcsi Gástya Udvart jobbnál jobb programokkal. Napközben kreatív foglalkozás, zöld és családi program várja a látogatókat, esténként koncertek. Fellép Boggie, Szeder, a Jónás Vera Experiment, Odett és a Carbonfools.
A Momentán Társulat is ígéretes tíz nappal készül. Beszélgetésekre, játékokra hívnak, vendégük lesz Scherer Péter, Náray Tamás, a Felelős Gasztrohős Alapítvány, és nem marad el a szappanopera sem. Tovább erősödik a tavaly indult Muflon Jazz Udvar. A hangulatos helyszín színpadán zenél majd a Trio Squelini & Rohmann Ditta, Santa Diver, a Nagy János Trió feat. Dominique Di Piazza és itt mutatja be új, rendhagyó lemezét Dés András. A Folkudvar ebben az évben a fenntartó hagyomány témakörét járja körbe mesékkel, ételekkel, énekekkel, tánccal. Az Artjáróban a TEDx Danubia beszélgetései és a kutyabarat.hu kutyás programjai váltják egymást, a Társasjáték-Völgyben pedig a legújabb társasjátékokat lehet kipróbálni. Az Éltető Völgyben a Balaton-felvidék termékeivel ismerkedhetünk, borral, házi sajttal, lekvárral, szörppel, tésztával mézzel, helyi termelőktől. A Kék Abroszos helyeken pedig helyi termékekből szívvel-lélekkel elkészített, finom házias ételeket ehetünk kék abroszon tálalva.
A Kaláka Versudvar minden generáció kedvence. Az idén 50 éves Kaláka Lackfi Jánossal közösen vezetett udvarában minden évben reggeltől estig telt ház van. Délelőtt gyerekprogramok, napközben versműhely, zenés versimpró, este koncertek és beszélgetések. A Völgy utolsó napján a Versudvar zárókoncertjét az 50 éves Kaláka adja, vendégük lesz Huzella Péter és Mikó István. A KenderKertben egy új kezdeményezés indul, melynek célja az ismeretterjesztés beszélgetésekkel és mesterségbemutatókkal. A Harcsa Veronika Udvarban minden nap jógával kezdődik, a Highlights of Hungary a leginspirálóbb történeteivel lesz jelen, a kicsiket ringató foglalkozás, a nagyokat énekes workshop várja, fellép a Dresch Mihály Quartet, a Balázs Elemér Group, a The KHAT, Matthew Mitchell, a montreux-i jazzverseny győztese és a Modern Art Orchestra.
A Muharay Udvarba érkezik Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, Bognár Szilvia, Balogh Kálmán, Novák Péter és az Etnofon. A Diabelli Udvar tudományos játékokkal készül, a Művészetek Zöldjében pedig minden környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdésre választ kapnak a Völgylakók. A Magyar Nemzeti Filmarchívum napközben gyerekfoglalkozásokat és filmtörténeti kiállítást tart, esténként filmvetítéseket, éjszakánként 16mm-ről vetítenek dokumentumfilmeket a szabad ég alatt. A kapolcsi templom Völgykomolyzenei koncertek, hangversenyek otthona lesz, a Tűzoltószertárba Silye Juli kiállítása költözik. A Magyar Írószövetség beszélgetéseket és előadásokat szervez, Kapolcs központjából minden nap indul helytörténeti séta és biciklis túra.
A Cirque du Tókert az újcirkusz, a tánc és a nagyszabású előadások otthona. Itt bandázik a Firebirds, táncol a Duda Éva és a Frenák Pál Társulat. Különleges koncertet ad Szirtes Edina Mókus és Widder Kristóf, a Lövölde teret hozza ide Kern András, az Óbudai Danubia Zenekar pedig filmzenei párbajjal dönt TV és mozi között. A Petendi Pajtában találkoznak a művészeti középiskolások. A kézműves foglalkozások után indulnak a koncertek a jazztől a popig, majd a hajnalig tartó parti. A Papageno Klasszik a klasszikus zenét mutatja be kicsit másképp minden nap más zeneszerző segítségével. A Hello Wood táborának legújabb alkotásait bárki megcsodálhatja Csórompusztán, de július 20-án az alkotások útra kelnek, zenés ünnepi karnevál indul Vigántpetenden át egészen Kapolcsig.
Megújul a Világzenei Színpad, itt ad koncertet Palya Bea, a Cimbaliband, az Úzgin Űver, Kollár-Klemencz László, Szalóki Ági és a Gypo Circus. Szőke András visszatér az Ősök Házába, híres osztályfőnöki óráit minden nap délelőtt tízkor indítja. Az SZFE Globe a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak bázisa, a legizgalmasabb előadásaikkal érkeznek, a 10. napon a Kaposvári Egyetem diákjai is csatlakoznak hozzájuk. A Színház Színpadon látható lesz Grecsó Krisztián és Bíró Bence szerelmi leltárja, Gyarmati Fanni naplója Ficher Iván lakásszínházának előadásában, érkezik a Nézőművészeti Kft, a Trafó, a Tünet Együttes és az Örkény Színház. A Tarisznya Evangélikus Udvarában látható lesz a Láthatatlan Színház, a Szociopoly, zero waste tippeket ad, és fontos kérdéseket feszegetnek a Szólj be a papnak! beszélgetés sorozat alkalmával. A Református Udvarban szeretettel és zenés istentisztelettel várnak minden érdeklődőt. Hobo beszélgetésekkel és koncertekkel készül a tíz napra, a “Hé magyar Joe!” és a Dylan koncert sem marad el. Önismeretre hív a LemangUria Kreatív Mozgásudvar, szubkult koncertekre a klinikA. A Hangfoglaló Udvarban fiatal tehetségek zenélnek, mint például az Esti Kornél, a Csaknekedkislány, a Belau, a Konyha, Frenk és a Mongooz and the Magnet.
Július 19. és 28. között szeretettel várja látogatóit a 29. Művészetek Völgye, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja.
A részletes programtervért és további információkért látogassanak el a www.muveszetekvolgye.hu oldalra.
Május 9-én az Instantban lemezbemutatót tartott két fiatal banda, a GranCanada és a Lépjünk a holdra. A két zenekar jóbaráti kapcsolatot ápol egymással, ennek köszönhetően több számban kölcsönösen támogatták egymást. Például a Lépjünk a holdra fellépését a GranCanada fúvós srácai és Varga Zsófi énekesnő színesítette, míg fordítva Langó Ádi kísérte perkán a GC számait.
Május 11-én igazi 30Y est „alakult” Szombathelyen. Az AGORA – Savaria Filmszínház aulájában a szokásossá vált éves koncert előtt már este hét órától a zenekar és Beck Zoli „vonzáskörébe” tartozó programokkal várták a szombathelyi rajongókat.
Este hét órakor a helyszín és az együtthatók maximális kihasználásával az AGORA – Savaria Filmszínház a Jávor Pál teremben vetítette az április végén bemutatott, Pécsi szál című fikciós dokumentumfilmet. Természetesen a kis moziszoba csordultig megtelt, a lelkes közönség néhány tagja pedig egyenesen a lépcsőn heverve adta át magát a filmélménynek. A Lévai Balázs nevével fémjelzett alkotás roppant jól megkomponált humorral mutatja be, hogy mégis hogyan vált Pécs a magyar könnyűzene fellegvárává. A rajongóknak igazi élvezetdömpinget nyújt a film azáltal, hogy beláthatnak kedvenc zenekaraik világába, a backstage ajtói mögé, akik pedig még kevésbé ismerik ezeket a bandákat, nagyon jó felkészítő anyagnak bizonyulhat. A végén úgyis rájön mindenki, hogy a pécsi zenészeket nem lehet nem szeretni.
A vetítést követően sem ürült ki a terem, a fények felkapcsolását követően, mintha a vászonról ugrott volna le, úgy viharzott be Beck Zoli (aki a filmben is szerepel), mögötte pedig közvetlenül Lutor Katalin, majd a megfelelő felvezetés, beállás és közönségköszöntés után beszélgetésbe elegyedtek. A rövid interjú során Zoliék pécsi-száláról és a film készítésének menetéről is megtudhattunk érdekességeket, de fény derült arra is, hogy ha az idősebb Beck testvér egy szuperhősfilmben szerepelhetne, milyen karakter megszemélyesítőjeként látná magát a legszívesebben. (Az interjúról készült élő közvetítésünket ITT tekinthetitek meg!)
Fotó: Bánhelyi Judit
Bár legtöbben naivan reménykedtünk, hogy a szünet nélküli menetrendhez tartani fogják magukat a fellépők és a szervezők, sajnos nem így történt. Természetesen a beszélgetést követően indult csak meg a beállás, a közönség sorai pedig még inkább a bejárati pénztárnál kígyóztak, mint a színpad előtt. Na meg természetesen a zenekar sem pöröghet mindig, kell a pihentető felkészülés is, ami ilyen esetekben egy kellemes száraz vörös és egy cigaretta társaságában teljesedik ki. És ez egyben a 30Y rajongókhoz való közelségének és állandó szerénységüknek is a tanúja, hiszen, ahogy már megszokhattuk, ezeket az elemeket nem valami művészbejárónál végzik el a srácok, hanem egyenesen a koncertre váró – és szintén rá készülő – közönség tagjaival folytatott beszélgetés/fotózkodás/barátkozás közepette.
Közeliek, és közel maradnak a koncerten is, a teremben kialszanak a nagyfények, a közönség pedig csak úgy özönlik be a színpad elé. Aztán az elhelyezkedés is véglegessé válik, kirajzolódik a megye és a rajongói tömeg összes lehetséges korosztálya: elől a fiatalok és az elvetemült, rutinos 30Y-osok, kicsit hátrébb apukák kisgyermekükkel a nyakukban, leghátul pedig a kisgyermekeket féltő, de a zene által elvarázsolt anyukák. Mindenki ott van, ha a 30Y hazatér, mert ez mindig egy hazatérés, és soha nem felejti el Beck Zoli sem felhívni erre a figyelmet. Alapvetően a koncertjeiken mindig megfigyelhető, hogy különös figyelemmel kommunikálnak a közönséggel, Zoli folyton érzelmes gondolatokkal, kedves és vicces történetekkel fokozza a számok közti, az előbb már említett közeledést. De, ha a vasi megyeszékhelyen lépnek fel, valahogy ezek a megszólalások mindig többek és szívből szólóbbak. Ha Pécsen – ami az első számú otthonuk – ezt még tudják fokozni, akkor azt mondhatom minden 30Y érzelműnek, hogy egyszer el kell menni egy pécsi koncertre is, nincs mese.
Fotó: Lutor Katalin
Mivel néhány hónapja jelent meg a zenekar legújabb lemeze, nem volt meglepetés, hogy az imádott és sokszor átélt koncertszámokon túl hallgattuk a Ki az akit még megölelnél című albumból is ízelítőt. Ezek a dalok pedig igencsak jól lettek beépítve a fellépés menetébe, mivel a közönség úgy szállt be ezeknek az éneklésébe is, mintha többéves számokról lenne szó. Már első alkalommal is, amikor az új album a fülem ügyébe került, úgy éreztem, hogy valami új és mégis a régebbi 30Y szövegvilág szövetei fonódtak össze egy friss egésszé. Viszont koncerten átélve ezeket az elemeket már többet is tudtak adni; a meglepő újdonság és a szeretett megszokottság között hoztak létre egy plusz atmoszférát az eddig kialakult koncertképben. Bár a közönség visszhangjából kiderült, hogy az elképesztően erős és átütő refrénnel rendelkező Fürdőzők a Balatonnál című dalt igencsak hiányolták a repertoárból, és a jövőbeli koncertek kapcsán él a remény, hogy helyet kap azon a bizonyos mikrofonállvánnyal kitámasztott cetlin, ahol a koncert dalait találjuk és koncert végén vérre menő csata végeredményeként a legerősebb rajongó a magáénak tudhatja. De ez sem adhatott okot arra, hogy bárki is csalódott legyen. A koncert ismét frenetikus élmény volt, na és persze mikor felcsendült a harmadik visszataps után a Sötét van című dal, már senki nem a közelséget érezte, hanem az igazi összeérést.
Miért szeretsz színházba járni? Mi a jó benne? A Bors néni kapcsán (is) kisgyerekek válaszoltak nekem a feltett kérdésre.
„Vicces és olyan élményeket látunk, amit sohase láthatunk. Mert a ruhák vitszesek. Vicces, mert a Vitézlászlóban, amikor megverte az ördögöket. Vicces, jóérzés, tetszik, nagyonszép. Jó élmény, együtt lehetünk a családommal, vitszesek a szereplők. Nagyon szépet látok és hallok. Mert kitárja a képzeletünket. Boldogság és jóérzés, élvezzük. A beszéd.”
Tavasszal gondoltam kettőt, és megkerestem egy picikori nagykedvenc színházi előadásomat, elmentem rá, megnéztem, és most írók róla – tizenhat évvel később.
Először is, sírtam. Hogy lehet, hova raktározódik el az a sok dallam és szöveg a fejemben, hogy egyszer csak elő tudott szökkenni és képben voltam teljesen azzal kapcsolatban, ami történik? Másodszor, fogalmam sem volt, hogyan kell jó gyerekelőadást nézni. Már nem emlékszem, és ez valójában borzalmas.
Így indultam neki, tehát végignéztem a Kolibri Színház Bors nénijét. Bors néni, mindenki Bors nénije – ezt hallani Nemes Nagy Ágnes mesekarakteréről (aki különben valós személy, egy igazi Bors néni után született meg kicsiben, papíron, aztán újra életnagyságban, színpadon). Azért mondják, hogy mindenkié, mert lassan három generációssá növekszik a tenyere, rajta ül a sok ember, nagymamától unokáig. Novák János rendezte színpadra évekkel ezelőtt, és azóta is él az előadás, nézi az a sok kis emberke.
Fotó: Szlovák Judit
Nagyon furcsa élmény volt nekem így, máshogy. Belezavarodtam az időbe, szubjektív élmény maradt. Miközben gyerekekkel színházat nézni tényleg szórakoztató. És izgalmasnak is találom! Tetszett, ahogy a kommunikáció zajlott köztük meg az előadás között. Nem lehet nem őszinte ez a kapcsolat, vagy a hiány kiderül hamar. Novák János az előadás játékmestere, gitárjával az előtérben kezd, elmeséli, hogy Bors néninek születésnapja van, a nyolcvanadik, erre készülünk – tehát itt mindenkinek helye van – , hogy majd meglepjük, szóval egy dalt tanulunk neki. A játékmester (és elsősorban ő) végig mozgásban tartja a kisközönséget, kiszól, kérdez, kér. Álljatok fel, mondja, és érkezik erre egy válasz valahonnan középtájról: nem állok. Hát őszinte: például így.
Mindig van, amiben aktívkodni lehet, fel a színpadra, most el kell bújni, gesztenyefalevél a tenyerünk, kiabáljuk, ahogy csak lehet. Élvezik, és ebben nem lehet nem örömködni. Hátrapislogtam néha a mögöttem ülőkre, hogy na, itt halványul majd a figyelem. Nem halványult, figyeltek, egészen végig. Talán itt megy át a vizsgán egy gyerekeknek szóló előadás – megkapja, és megtarthatja magának ezt a kíméletlen gyerekfigyelmet.
Azt gondolom, önmagában nagy dolog, hogy megtalált az előadás egy játéktempót, ami kényelmes a gyerekeknek. És mikor ez megérződik, meg belebújnak, akkor onnantól térbe lép a lendület, átveszi a kormányt a játékkedv, aminek nyilvánvalóan ők a mesterei. Elkezdik vele életben tartani az egészet, ők, és még csak nem is tudják. Csodálom ezt a szimbiózist. Mindenki beleteszi, amit tud, mert valamihez jobban ért, mint a másik. Gyerek is, felnőtt is.
Bors néni pedig, Molnár Piroska, egy kikophatatlan jelenség. Egy visszatérő emlék. Ő ott lesz szerintem, akárhogy is. Valahogy ez olyan fix pont. És ahogy egy kissrác (a rendező elmesélése alapján) felvetette egyszer: Akkor majd elmegyünk a nyolcvanegyedik születésnapjára is?
