Bors néni a Kolibri Színházban járt

Faragó Fanni 2019. máj. 18. 0 2

Miért szeretsz színházba járni? Mi a jó benne? A Bors néni kapcsán (is) kisgyerekek válaszoltak nekem a feltett kérdésre.

“Vicces és olyan élményeket látunk, amit sohase láthatunk. Mert a ruhák vitszesek. Vicces, mert a Vitézlászlóban, amikor megverte az ördögöket. Vicces, jóérzés, tetszik, nagyonszép. Jó élmény, együtt lehetünk a családommal, vitszesek a szereplők. Nagyon szépet látok és hallok. Mert kitárja a képzeletünket. Boldogság és jóérzés, élvezzük. A beszéd.”

Tavasszal gondoltam kettőt, és megkerestem egy picikori nagykedvenc színházi előadásomat, elmentem rá, megnéztem, és most írók róla – tizenhat évvel később.

Először is, sírtam. Hogy lehet, hova raktározódik el az a sok dallam és szöveg a fejemben, hogy egyszer csak elő tudott szökkenni és képben voltam teljesen azzal kapcsolatban, ami történik? Másodszor, fogalmam sem volt, hogyan kell jó gyerekelőadást nézni. Már nem emlékszem, és ez valójában borzalmas.

Így indultam neki, tehát végignéztem a Kolibri Színház Bors nénijét. Bors néni, mindenki Bors nénije – ezt hallani Nemes Nagy Ágnes mesekarakteréről (aki különben valós személy, egy igazi Bors néni után született meg kicsiben, papíron, aztán újra életnagyságban, színpadon). Azért mondják, hogy mindenkié, mert lassan három generációssá növekszik a tenyere, rajta ül a sok ember, nagymamától unokáig. Novák János rendezte színpadra évekkel ezelőtt, és azóta is él az előadás, nézi az a sok kis emberke.

Fotó: Szlovák Judit

Nagyon furcsa élmény volt nekem így, máshogy. Belezavarodtam az időbe, szubjektív élmény maradt. Miközben gyerekekkel színházat nézni tényleg szórakoztató. És izgalmasnak is találom! Tetszett, ahogy a kommunikáció zajlott köztük meg az előadás között. Nem lehet nem őszinte ez a kapcsolat, vagy a hiány kiderül hamar. Novák János az előadás játékmestere, gitárjával az előtérben kezd, elmeséli, hogy Bors néninek születésnapja van, a nyolcvanadik, erre készülünk – tehát itt mindenkinek helye van – , hogy majd meglepjük, szóval egy dalt tanulunk neki. A játékmester (és elsősorban ő) végig mozgásban tartja a kisközönséget, kiszól, kérdez, kér. Álljatok fel, mondja, és érkezik erre egy válasz valahonnan középtájról: nem állok. Hát őszinte: például így.

Mindig van, amiben aktívkodni lehet, fel a színpadra, most el kell bújni, gesztenyefalevél a tenyerünk, kiabáljuk, ahogy csak lehet. Élvezik, és ebben nem lehet nem örömködni. Hátrapislogtam néha a mögöttem ülőkre, hogy na, itt halványul majd a figyelem. Nem halványult, figyeltek, egészen végig. Talán itt megy át a vizsgán egy gyerekeknek szóló előadás – megkapja, és megtarthatja magának ezt a kíméletlen gyerekfigyelmet. Azt gondolom, ez önmagában nagy dolog, megtalált az előadás egy játéktempót, ami kényelmes a gyerekeknek. És mikor ez megérződik, meg belebújnak, akkor onnantól térbe lép a lendület, átveszi a kormányt a játékkedv, aminek nyilvánvalóan ők a mesterei. Elkezdik vele életben tartani az egészet, ők, és még csak nem is tudják. Csodálom ezt a szimbiózist. Mindenki beleteszi, amit tud, mert valamihez jobban ért, mint a másik. Gyerek is, felnőtt is.
Bors néni pedig, Molnár Piroska, egy kikophatatlan jelenség. Egy visszatérő emlék. Ő ott lesz szerintem, akárhogy is. Valahogy ez olyan fix pont.

És ahogy egy kissrác (a rendező elmesélése alapján) felvetette egyszer:
Akkor majd elmegyünk a nyolcvanegyedik születésnapjára is?

Kiemelt kép: Szlovák Judit fotója

Tags: Bors néni, Budapest, gyermekelőadás, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Molnár Piroska, Nemes Nagy Ágnes, Novák János, Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts