#versportré – Bán Boglárka versei

f21.hu 2017. jún. 4. 0 4

Vannak írások, amik beszélnek maguk helyett, Bán Boglárka (már így, alliterációval született) írásai is minden bevezető gondolat nélkül megállják a helyüket. De nem árt tudnunk, hogy a tét emelkedik: egy fiatal lány nyerni és veszteni indul a “bujapesti” éjszakában, másutt pedig egy próbababa képzelődik az eső illatáról.

Bujapest

Netán-tán-tántorgom két mihaszna érzelemköteg között.
Vízen lebegő elit levegő, dísztársadalom központja én vagyok.
Mellettem valaki fejhangon kiált egy dalt,
ami úgy millió másik embernek jelent is valamit ebben az országban.
Fényparádé, a sör habos-babos, szobahőmérsekletű frissítő.
Háromszáz szív egyszerre andalog, passzívan vagy készakarva dohányzik,
mert szeret vagy épp mert muszáj.
Én eltévedtem régi szerelmek homályos gondolati síkján,
nem tudom: ők akartak olyan lányt szeretni, mint én,
vagy én akartam olyan lány lenni, akit szerethetnek.
Elég-e lángoló naivitással valaki szemébe mondani hogy vágyom rá,
vagy fiktum-fertigre állítani, hogy másra nem is tudnék?

Rengeteg a rendőr ma éjszaka,
kinézik a kézből a veszett drága vodka és narancs italom.
Minden nincstelen más, minden lépcsőház más,
és én minden fényben más vagyok.
Ha pedig profizmus kell ,nézd meg két jäger között,
mire mész a jobb és a bal kezeddel.
Aztán hajnalban, a túl üres utcákon, és a szemtelen körúton rájössz,
hogy van egy élet, amit már olyan régen elképzeltél magadnak,
hogy a hétköznapok igazából hétvégék,
de az alváson kívül még ezer dolgod akad
és sosem vagy egyedül,
de nincs körülötted más,csak idegen emberek,
akik ennél ismeretlenebbek már nemigen lehetnek.

Ez az élet a Bujapesten vár, így vagy úgy.
Most csak annyit tudok: a Borároson olcsó a melegszendvics,
a négyes-hatos melletti kisboltban 160 az Ászok,
a magyarban túl sok a fájdalom,
a Petőfi hídról a legszebb köpni.
Sehol sem vagy igazán otthon,
kivéve egy Ede nevű srác szobájában,
aki inget hord és régi lemezeket hallgat.
A kurvanegyedből lett egy jobb környék,
ahol a sarki boltban mentőöv mellé ingyen jár a szerelem.
Egy értelmetlen sétálás pedig értelmét nyeri,
ha azzal, akivel sétálsz, nótákat zengtek csapzottan és büdösen.

De elég ennyi, mert ha tovább faggatsz, én úgy beverek egyet…!

Kirakati próbababa

“Anyaga: plast, telová farba. Paróka nem jár hozzá.”
Törhetetlen női kirakati baba, amatőr smink.
Selejt.
Szereti a selyem hálóinget,
s ha rajta megannyi pompa egyesül.
Tekintetét a nyüzsgő városra szegezi,
a csók látványától émelyeg.
Az életen túl sokat mereng,
elvarázsolja a félig szívott cigaretta parazsa.
Érintetlen gyönyör.
Félve beleborzong, hogy sosem érezte az eső illatát,
így van ez, de gyöngyöt, gyémántot büszkén visel.
Nem tudja, mi a szerelem, mi a lázadás vagy a szépség,
sosem élt valójában.
Tehát épp tökéletes, épp eleven!

Egy kávézó két sarkából

Finom fantáziával felém fordult.
Bambán bámult, méltósággal méregetett, míg lélegzetvételeit leplezte.
Udvarias undor, valódi viszolygás kerített karmai közé.
Szomorú szerelem egy ellentmondásos világban veszett keringőbe kezdhetne,
azonban az alázatos andalgás álszent ábrándja mérgezi modorunk.
Szeme szótlanul kalandot követelt,
szolid szeretkezést szokatlan szerénységgel.
Romlott randevúk emlékei egy szomorú szeretőt káprázatossá kínoztak.
Tökéletes ,tettre kész, fiatal férfi érzéketlen és életunt lelke lett legszebb menedékem,
mikor idegen indulatok elegyedtek egymással egy estén,
ahol a szabadság százszínű,vad vágya bennünk bimbódzani kezdett kéretlen.

 

A szerző a soproni Evangélikus Líceum végzős diákja. Saját bevallása szerint Charles Bukowski írásai szeretették meg vele az olvasást. Kedveli a kávéházakat, ahol egyszerre minden és semmi történik.

Fotó: Fülöp Péter/FylepPhoto

Categories: IRODALOM