#estivers 18. – Szabó Balázs: Jelkép

f21.hu 2017. jún. 4. 0 1

Szabó Balázs versportréja egy szürkével, feketével, és fehérrel rajzolt világot mutatott be nekünk; most szennyes lepedőkön hív légyottra. A hideg szerelemhez ragaszkodó öntudatlan szorongás is csontig hatol, végül az egész szeretkezés nem lesz más, mint egy felvonulási jelkép.

jelkép

egy szerelem jelképe  vagyok,
s ha esetleg hazaér,
ezzel felkavarva a dolgokat,
napvilágra kerül a szennyes,
az anyakönyvi kivonat,
a társadalombiztosítási azonosítóm,
hogy nincs semmim,
üres falak előtt állunk ilyenkor,
még csak poszterre sem telik,
már egy hete nem volt pénzem csókra,
egy hete sem éreztem merevedést,
s már egy hete azt esszük, mit anyám rakott,
fojtogatva szeretlek,
így elviselhetőbb a könny,
kint esik, s beesve szürcsöljük mit más elhagyott,
valaha a világon én voltam,
valaha nem kellett hinnünk
a multiuniverzumban,
elég volt a miénk,
én egy ember voltam,
te meg csak úgy az enyém,
itt fal van, kezed ablak, abba ugrok,
ketten szívunk egy cigarettát
s a hamuban megalkuszunk

valamikor takarókba bújtunk,
míg kint a világ összeállt,
míg beléd hatoltam,
s a falak sem dőltek rád,
míg zsizsikes rizst ettünk,
fogad közt sercegett a bőr,
s alkáli elemeket szopogattunk mellé,
míg lemerült testünkről a bőr,
most a csontokat főzzük,
leves, zsírjából szappan,
enyves a szád,
megugrik az éj,
remeg a zsír hasamon,
a hideg szerelem
csontig hatol, mint egy
felvonulási jelkép

Fotó: Fülöp Péter/FylepPhoto

Categories: IRODALOM