A hét lemeze: Daft Punk – Homework (1997)

Fáy Eszter 2017. jún. 3. 0 0

A francia Daft Punk immáron több mint húsz éve aktív – első lemezük, az 1997-es Homework idén januárban lett húsz éves, eheti A hét lemeze-cikkünkben ezzel foglalkozunk.

Egy ismerősöm néhány napja megkérdezte tőlem, hogy melyik a kedvenc Daft Punk-lemezem, én pedig abban a pillanatban elkezdtem hosszasan gondolkodni: legyen a Homework a maga erőteljességével, az annál egy fokkal lágyabb és befogadhatóbb Discovery, vagy netán a Human After All a robotokkal?

A kérdés eléggé egyszerűnek tűnik, azonban mégsem annyira az: a Daft Punk a mainstream elektronikus zenei élet egyik nagy állócsillaga – már a kilencvenes évek közepétől kezdődően aktívak, az elmúlt húsz évben pedig készítettek négy albumot, saját filmet majd pedig filmzenét is. Nemcsak albumokat nem adnak ki gyakran, turnézni sem igazán turnéznak, mégis mára a legismertebb maszkos DJ-k lettek, illetve a popkultúrába is beírták magukat – mindez azonban nem lenne (vagy nem így lenne) az 1997-es debütálás nélkül. Végül úgy döntöttem, újrahallgatom a diszkográfiát – így ragadtam le a Homeworknél, hiszen hibáival együtt is jobb, mint emlékeztem rá.

Időközben a magánéletük védelmében és művészi világuk, imidzsük kiterjesztéseként maszkot kezdtek hordani, mára már csak régi képeken lehet látni Thomas és Guy-Manuel valódi arcát.

Erőteljesen indul a lemez, a kezdő Daftendirekten végtelenítve ismétlődik ugyanaz a többféleképpen hallható mondat, a basszus dominál, megragadja a figyelmet. Később sincs ez másként, sőt, a második szám már beharangozza az azt követőket – egy rádiós bejátszást hallhatunk, melyben elhangzik, hogy „the sound of tomorrow, the music of today”, vagyis a holnap hangja, a ma zenéje, illetve maira fordítva: a kétezres évek hangja, 1997 zenéje. A mondat első felével nagyon is pontosan jósolták meg saját magukat – a Homework úgy mutat előre, hogy mellette visszautal a hetvenes-nyolcvanas évekből eredő klubvilágra, de közben a kilencvenes évekbeli hiphopból és az eurodance-ből is táplálkozik. Keveri tehát a könnyedebb house-t és discót a monotonabb technóval és további hiphopos és funkos kikacsintásokkal, ezekkel egészen forradalmi hatást elérve – olyannyira, hogy a Rolling Stone legjobb EDM-lemezes listáján legelső helyre került az album.

Tehát többféle hatás és keveredés jelenik meg a Homeworkön, ráadásul ezek közül időről időre másik kerül előtérbe: vokóderek és pumpáló, zúgó basszus, változó ütemek, többszöri nyersesség; a duó úgy váltogatja eszköztárát, hogy a végeredmény eklektikus, de mégsem széteső, hiszen a hangulat mindenhol hasonló. Itt meg kell jegyezni azt is, hogy ez nem koncepció, csak a véletlen műve: a dalok eredetileg nem is albumnak voltak szánva, csak azok elkészülte után döntött úgy Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo, hogy az addig még különálló számokat kiadják lemezként.

A Homework hetvenhárom perce habár önmagában is, de leginkább a későbbi karrierjük ismeretében érdekes: az egyes számokban azért fel-felcsillannak későbbi csapásirányok, az Alive futurisztikusságának például érezhető rokona a 2010-es TRON-soundtrackjük, a Fresh világát pedig később részletesebben kidolgozzák a Random Access Memorieson. Az Around The Worlddel elsőként jelenik meg az igazán már csak a későbbi albumoknál kibontakozó formula, ami igazán felejthetetlenné és megjegyezhetővé tette a Daft Punkot: egy maximum egy-két soros énekelhető szöveg és mögötte egy könnyed, táncolható dallam – máris kész a sláger, és ez tényleg ilyen egyszerű, nézzük csak a One More Time-ot vagy a nem is olyan régi Get Luckyt.

Összességében bár a Homework közel sem tökéletes, de azért egy nagyon érdekes és jó debütlemez; egy olyan formáció első állomása, mely később itteni hibáit teljesen leküzdve meghódította magának az egész világot. S hogy melyik lemez is a legjobbjuk? Az legyen most már némi zenehallgatás mellett – elnézést a szóviccért – házi feladat.

8,5/10

Categories: ZENE