Utazás a középkor világába – Umberto Eco: A rózsa neve

Kosina Zsolt 2017. Júl. 30. 0 1

A posztmodern irodalomban jártas embernek egyből felcsillan a szeme, ha meglátja Umberto Eco nevét. Az olasz nagymester első műve volt A rózsa neve (olaszul: Il nome della rosa), ami mesterien felépített történetével világsikert aratott a nemzetközi porondon.

Talán a mű azért is lett ennyire híres, mert Eco, egyetemi tanár lévén, kutatómunkájául a középkor kultúráját és tematikáját választotta. Ezáltal olyan tudást szerzett az adott korról, hogy képes volt akár a finom részletekig menő leírást adni az emberekről, politikáról vagy akár a vallásfilozófiai diskurzusokról. Ennek következtében elménkben jobban el tudjuk képzelni az adott kort és szokásait, sokkal részletgazdagabb és pontosabb véleményt tudunk alkotni az adott időszak társadalmi berendezkedésével és mentalitásával kapcsolatban. Így a történelem órákon oly unalmasan taglaltak után, egy sokkal érdekesebb és izgalmaktól sem mentes történetet kaptunk, ami akár egy modern kori krimibe is belefért volna. Az író mégis egy olyan kort élesztett fel a regényben, amely, amint már említettem, igen nagy sötétséget okozott az akkori társadalomban és még okoz a mi fejünkben is. Rövid bevezetés után lássuk magát a művet!

Az író igen hosszan tartó és részletező bevezetéssel kezd. Információkban és leírásokban gazdag, hiszen felvázolja előttünk a korhoz kötődő történelmi, társadalmi és kulturális kontextust. Ezek az információk elengedhetetlenek lesznek a későbbiekben, ugyanis az egyik központi motívumot nem más fogja adni, mint a belső vallási problémák. Ezen felül leírást kapunk a központi helyszínről is, ami nem más lesz, mint egy bencés kolostor valahol Észak-Itália területén. Eco a bevezetés hosszúságát tudatosan szerkesztette meg, ugyanis úgy gondolta, hogy a kolostorba való mentális belépéshez az olvasónak egy igen erős és információkban gazdag tudásra van szüksége, más szóval próbára teszi az olvasó türelmét, és ha úgy ítéltetik meg, hogy ezen információkon elunja magát, akkor úgyis leteszi a könyvet, tehát nem léphet megszentelt földre.

Ennek keretében ismerjük meg két főhősünket, Baskerville-i Vilmos ferences szerzetest és Adso-t mint papnövendéket és Vilmos segítőjét. Jellemrajzuk kapcsán azt jegyezhetjük meg, hogy két különböző típusú személyiségről van szó. Vilmos az öreg angol szerzetes, akit nem más éltet, mint a könyvek sokasága és a hozzájuk kapcsolódó tudás. Adso pedig a fiatal növendék, akinek még nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy helyt tudjon állni a világban. Itt az író az olvasó tudását próbálja fitogtatni, hiszen főként az angol befogadó számára The Dog of Baskerville, nem más, mint egy Sherlock Holmes regény (amit sajnos a magyar fordítás, önhibáján kívül A Sátán kutyájának fordított). Ez ugyanúgy fellelhető az Adso név kapcsán, hiszen itt egyfajta szójátékot vélhetünk felfedezni Watson-Adso között. Ennek tudatában az olvasó előtt egy középkori Sherlock Holmes történet alakul ki.

Az olasz író nagyon ügyesen építi fel ezt a képzeletbeli világot, hiszen a történet során az egész kolostor felépítését ismerhetjük meg. Maga kolostor igen sok titkot rejt magában, hiszen már az alapzata alapján is a számmisztika területén jártas író ügyesen használja fel a tudását, hogy egy olyan környezetet építsen fel, ahol minden egyes négy vagy nyolcszögnek spirituális jelentést tud biztosítani. A kolostor területén az akkori kor egyik legnagyobb könyvtárát lehet felfedezni, ahol a szerzetesek görög és arab nyelvű szövegeket fordítanak le latin nyelvre. Magát a történetet egyfajta visszaemlékezésként olvassuk, és a narrátor nem más lesz, mint a megöregedett Adso, aki egy sötét éjszakán számot vet eddigi életével és visszaemlékszik erre a történetre.

A két ferences a kolostor meghívására érkezik, ugyanis ezen az eldugott helyen fog végbe menni a katolikus egyház és a ferences rend közti vita, azzal kapcsolatban, hogy mint tekinthet az egyház eretnekségnek. Az egész történetet viszont az a tény árnyalja, hogy a kolostorban a szerzetesek különös haláleseteknek lesznek tanúi, melyek testvéreikkel történnek meg, így a két főszereplőre hárul a feladat, hogy kiderítsék mi is folyik a kolostorban. A történet során az ember részletes betekintést nyerhet a mindennapos középkori kolostori életbe, amely igen szigorú szabályok között működött. A történések előre haladtával a két főszereplő sok szerzetessel ismerkedik meg, köztük az egyik legantipatikusabbal és ellenségessel, a vak Jorge atyával. Jorge és Vilmos minden egyes találkozásukkor, ami egyben feszültségük forrása is, vitába szállnak, ugyanis két nagyon ellentétes nézőpontot vélhetünk felfedezni kettejükben. Míg Vilmos a ferencesek által művelt természettudományokhoz folyamodik érvelése során, amelyben jelentős szerepet kap a kor híres tudósa, az angol Roger Bacon, addig Jorge a régies és konzervatív skolasztikus álláspontot építi fel vitája során. Tehát az új és a régi világ közti harc jelenik meg, ami annyit jelent, hogy a középkort sem lehet feltétlenül sötétnek nevezni.

Sean Connery és Christian Slater a filmváltozatban

A történet során a középkorban oly erősen elnyomott szexualitás is megjelenik. Egyik este Adso, miközben a nyomozást végzi, egy titkos átjárón keresztül a konyhába jut. Itt egy parasztlánnyal találkozik, akinek a szerzetesek ételt adnak némi ellenszolgáltatásért cserébe. Itt viszont nem ez történik, ugyanis a két fiatalban kialakul a testi és a lelki vágy egymás iránt. Adsonak, főként ártatlan tudatlanságából fakadóan, szorongást okoz a helyzet, ugyanakkor az ösztöneinek ellenállni képtelen lélek belebonyolódik az ellentétes nem testi rejtelmeibe, amely a kor fényében és a fiú hivatásából fakadóan igen nagy bűnnek számított. Mégis a bűntudat mellett jelen van az öröm, a vágy és mámor érzete, mely körbejárja a két fiatal nemi aktusát.

Míg a vizsgálat folytatódik, addig újabb szerzetesek halnak meg. Ugyanakkor tanúbizonyságot nyer az a feltételezés, hogy a szerzeteseket valaki megöli. Ugyanis a meghalt szerzetesek mutatóujjain egyfajta tintafoltok lelhetők fel, amiből arra következtet Vilmos, hogy valamilyen méreg által haltak meg. Ezután a szerzetesek közötti szóbeszédből kiderül, hogy egy titokzatos könyv okozza. Ennek tükrében folytatódik tovább a nyomozás; végül a tiltott könyvtárba is sikerül bejutniuk a templom alatt, ami egy hosszú és nagy labirintusban folytatódik tovább. Eközben a pápai és ferences küldöttség is megjelenik, hogy elkezdjék a vallásfilozófia vitát, arról, hogy mi számít eretnekségnek. Itt bontakozik ki az, hogy mennyire nehéz volt az eretnekséget megfogalmazni valakivel szemben, hiszen nagyon sok komoly kritériumnak kellett megfelelnie ahhoz, hogy eretneknek nyilvánítsák ki és ez alapján folytassanak ellene eljárást.

Ugyanakkor a nyomozás eredményeképp rájönnek, hogy melyik könyv is ez és, hogy ki volt a cinkosa. Nem más, mint Jorge atya, akire nagy hangot fektet az író. Jorge szerint az embereket úgy lehet kordában tartani, hogyha félnek. Akár valós, akár irracionális félelemről, azaz szorongásról van szó. Ugyanis, ha félnek akkor csak a félelemre fognak koncentrálni, ami miatt az emberek sokkal fogékonyabbak a manipulációkra. Ezért mérgezte meg a titokzatos könyv lapjait, aminek következtében a szerzetesek ujjain fellelhető volt a folt. A könyv nem más, mint Arisztotelész Poétika című művének elveszett része, amiben a filozófus részletesen kifejti nézetei a nevetéssel kapcsolatban. Jorge szimbolikus módon magát a szabad tudást mérgezi meg. Miért is veszélyes a humor? Azért mert a nevetés, a humor az, ami eloszlatja minden egyes félelmünket vagy szorongásunkat egy bizonyos dologgal kapcsolatban, ezáltal a lélek sokkal szabadabban élheti minden napjait. Ebben rejlik Eco igazi bölcsessége, hiszen ez egy burkolt kritika azokkal az elnyomó rendszerekkel szemben, melyek jelen voltak a 1900-as évek második felében a nyugati világban: Pinochet, Franco, Salazar és a többiek, akik még mindig jelen vannak valamilyen formában.

A viaskodás során végül az egyik lámpa felgyújtja az egész könyvtárat, ennek következtében az egész templom leég, így nagyon kevés mű maradt épségben, melyeket Vilmos próbál menteni az égő könyvtárból. Így ér véget a történet, melyet az öreg Adso, mint Umberto Eco alter ego-ja nagyon részletesen mutat be nekünk.

A könyvből 1986-ban készült el a filmes változat, melyben az egyik főszereplőt Vilmost, Sean Connery alakítja.

Tags: A rózsa neve, bencések, ferencesek, irodalom, középkor, krimi, regény, Umberto Eco Categories: IRODALOM
Related Posts