Az Alföld folyóirat novemberi számában a Debreceni Irodalmi Napok történetét elevenítik fel a szerkesztők kiváló szépirodalmi anyagokkal és nagyszabású tanulmányokkal, valamint debreceni kötődésű szerzők (Borbély Szilárd, Korpa Tamás, Tóth Kinga) köteteiről is közölnek kritikákat. A friss lapszámot Nagy Márta Júlia Délibáb című versével ajánlja az f21.hu.

Nagy Márta Júlia – Délibáb

Mahónia hamva. Szúrós örökzöldszag,
negédes petúniák. Porcsin serken ki
a téglák közéből, zsibvásár makettje
egy tarka csíknyi, csorba szirmú virág.

Toldott-foldott öröm rózsás pamutrongya
függönyözi el az ájulás mákonyát,
füstkoronás kerti zugokban lángol a levegő,
kék árnyékodat látod a lángon át.

A szarvai tűnnek fel először, ahogy kibújik
a kék fal és a kredenc közül –
domború mellkas, hogy lapult meg ott,
mennyit kerested, és most megtestesül.

Kakastollakból ragasztott magának sörényt,
és kikandikál a kerítés mögül.
Végre abban a lomban találsz otthont,
amiben hontalan, kék szíved szentesül.

alföld
Nagy Márta Júlia (fotó: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)

Tartalom – 2021. november

Szépirodalom

Marno János versei: Hiába; Félhomály a vaksötétben
Szlukovényi Katalin versei: Kásahegy; Megálló; Úgy; Remény; Reziliencia
Balogh Robert: Talán csak a csuklás (novella)
Tóth Kinga verse: mária imája
Fehér Renátó verse: Er-dő-sö-tét
G. István László verse: Andriamanitra és az ember
Kiss Noémi: Róth Éva, 1952 (novella)
Nagy Márta Júlia versei: Hameln; Délibáb
Gerevich András verse: Hamubogyók a tóparton
Biró Zsombor Aurél: Magára hagyott test (novella)
Géczi János versei: Lót felesége; Lót; Palimpszeszt
Zalán Tibor verse: Csatangolás víz alatti városban

DIN 50

Pótor Barnabás: Labda a salakon (Adalékok az idén 50 éves Debreceni Irodalmi Napok történetéhez)
A gesztusokat nem lehet jegyzőkönyvben megörökíteni (Imre Lászlóval Juhász Tibor beszélget)

Tanulmány

Kulcsár-Szabó Zoltán: Kat’aposztrophé
Rálik Alexandra: Hagyatékkonstruálás (Az „oroszversek” paratextuális eljárásairól)
Beke Ottó – Szűts Zoltán: Vizuális kultúra és szórakoztatás (David Foster Wallace: Végtelen tréfa)

Szemle

Györffy Miklós: Töredék Kafkának (Borbély Szilárd: Kafka fia)
Pataky Adrienn: Kihallgatni egy fát (Korpa Tamás: A lombhullásról egy júliusi tölggyel)
Balajthy Boglárka: Klímaképzelet, plasztik áradat (Tóth Kinga: Írmag/ Offspring)
Balajthy Ágnes: Élmény és tapasztalat (L. Varga Péter: Más tartományok. Változatok fiktív és valós terekre)
Kisantal Tamás: „Varázslatos lények vannak benne?” (Mervyn Peake: A Gormenghast-trilógia, ford. Farkas Krisztina, Bakonyi Berta)

Képek

Szurcsik József grafikái

alföld
A novemberi lapszám borítója Szurcsik József grafikáival
Kiemelt kép: Szurcsik József grafikái a novemberi Alföldből