Füstös képű Gadamer – Visszaemlékezés két könyv alapján

KultAgora 2018. dec. 6. 0 0

Sütő András – Gyermekkorom tükörcserepei (1982); Lakatos Menyhért – Füstös képek (1979)

Anekdotákat alkotunk, néha csak a szórakozás kedvéért vagy a feszültség levezetésére, máskor, hogy tudásunkat könnyebben megérthető formákba öntsük. Írásomban szeretném felhívni a figyelmet az egyik legjelentősebb evolúciós előnyünkre: ahogy tapasztalatainkat átruházzuk a következő nemzedékekre. Ahogy irodalmat alkotunk belőlük.

„Így kezdődött a mi beszélgetésünk ezen a napon a bölcső gondjáról, amelynek az a hatalom adatott meg, a költő képzeletét visszarendeli a csillagok honából; vissza a göröngyök közé, ahol is nem szférák zenélnek, hanem parasztgyermekek sírnak.”

Sütő András


(A cikk egy részlete a KultAgorával folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.) 
Szerző: Kalocsai Péter)


Nagyapám óriás volt a szememben, mindig óriás lesz – gyermekkorom képzeletvilágának egy kiemelkedő szereplője, hatalmas cserépfolt fel-felfelé növekedő személyem emlékmozaikjában. Pedig ritkán láttam, de akkor nagy szemekkel. Korai nyaraim varázslatos heteit töltöttem nála, és hálás vagyok, hogy lehettem azon a tájon, abban az egyéni időben. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb gyermekkorom volt, mert beleláthattam nagyszüleim vidéki életébe (és közben a városi látásmódom is megmaradt), de sajátomnak tekinthetem, és sokat köszönhetek magamból azoknak a napoknak. Mindig félszegen álltam meg azelőtt a hatalmas ember előtt, mert nem nézhettem rá, csak fel – szó szerint és morálisan is –, és sosem voltam félszegebb, mint mikor a hatalmas gödörbe dobtam egy kis rögöt: ez most vallomás arról, ahogy a gyermekkor megszakad, de visszatükrözi fejlődő énemet.

Fent játszottunk a pajta tetőterén – elképzelni sem szeretném, hogy mit kerestünk olyan magasan. Ma már nem félem a tér iszonyát, talán mert korán megtanultam létrára mászni, és mindent megértek azok a játékok, amiket fent találtam; az emberiség legnagyobb találmánya a játékosság. Egy mód, amivel átadjuk nemzedékek tudását egy új generációnak, a tudat minimális megterhelésével. Hatással van a gyermekkor az egyéniség fejlődésére, és hatással van a kultúra a gyerekkorra.

Játékainkban tükröződnek kultúránk elemei.

Sütő András Gyermekkorom tükörcserepei című kötetének hála közelebb került hozzám a megértés, hogy milyen fontos szerepe van a gyermekkor kezelésének az egyes kultúrákban – illetve milyen hatások érvényesülnek a gyermeklét egyes elemeiben, akár a mesékben és a játékokban. Novellizált emlékei több információt rejtenek, mint első ránézésre sejthetnénk: hasonló a génállományunkhoz, az egyén testének megmutatja az utat, a kutató elmének a képletet.

Az írásgyűjteményben van egy rész, melyben a falusiak gólyalábra állva tudnak csak eljutni a templomba, mivel a mocsaras, lápos vidéken nincs más lehetőség a közlekedésre. Ezzel nemcsak a konvencionális szándék jelenik meg: a gólyaláb nem a játék eszköze, hanem egy lehetőség arra, hogy a felázott talajon is lehessen közlekedni. Egy olyan metódus, amit még az ember gyermekkorában, a játék során sajátít el.

Máskor egy szerepjáték eseményeibe leshetünk bele: a falu gyerekei eljátszanak egy lánykérést, majd a házasságot, a szokásokat (minthogy vörösborral ünneplik a menyegző estéjét, ha a lány “tiszta” maradt a nászéjszakáig). Ez is csak játék, mert „hacsak lehet, játszik a gyermek”. És ahogy tükröződnek Sütő András írásán gyermekkorának emlékei, ahogy megtanulja a kisgyerek játék útján, hogy miként válik felnőtté, úgy jelennek meg az adott kultúra elemei az adott kor gyermekszintjein.

A cikk folytatását IDE kattintva olvashatod testvéroldalunkon, a kultagora.blog.hu-n.

Kiemelt kép: avclub.com

Tags: értékelés, Füstös képek, Gyermekkorom tükörcserepei, irodalom, könyv, KultAgora, Lakatos Menyhért, Sütő András, visszaemlékezés Categories: IRODALOM
Related Posts