A román kommunizmus működési elve – Lucian Dan Teodorovici: A bábmester börtönévei

Kosina Zsolt 2017. aug. 17. 0 0

A II. világháború után a kelet európai országok mindegyike a szovjet medve karmai közé került. A vesztes országokban a szovjet nyomás hatására a demokratikus választási rendszert elnyomva léptek hatalomra a kommunista pártok, amelyek terrort hozva maguk után, rettegésben tartották az állam mindennapjait.

Ezt mi, magyarok is megtapasztalhattuk a Rákosi- és a Kádár-korszak alatt. Most azonban egy olyan könyvet szeretnék bemutatni, amely egy szomszédos országban élő ember mindennapjait írja le a vörös terror alatt. Az író 1975-ben született, így fiatal kora ellenére szubjektív módon is megtapasztalhatta a román rezsim működését, amely igen biztos alapnak szolgált könyvéhez.

A történet, mint ahogy már a korábbi bekezdésben említettem, az 1950-es és 60-as évek Romániájába kalauzol minket vissza. Főhősünk Bruno Matei, mint az Állami Bábszínház alkalmazottja jelenik meg előttünk, aki a téli idő kietlenségében tűnik fel egy híd lábánál, miközben Vasiliche-t, egy komplex identitással rendelkező marionett bábut éleszt fel az évszak ridegségének közepette. Noha egyelőre még nem sok információ jut napvilágra, mégis az író sejteti velünk, hogy Bruno, vagy más néven Barna (ezt a névváltozást a történeti szál későbbi szakaszában érti meg az olvasó) valamilyen rendszerellenes cselekményt hajtott végre, hiszen az állami rendőrség igazoltatása elől, a biztonságot és melegséget nyújtó házba menekül. Itt megtudjuk segítőjétől, Bojin elvtárstól, hogy a bábú miatt került veszélyben, hiszen Barna, valamilyen mentális vagy neurológiai megbetegedés következtében képtelen visszaemlékezni az elmúlt húsz évre. Igaz, hogy bizonyos mondatok, dallamok, emlékképek jelennek meg tudatában, de a betegsége miatt képtelen azokat kognitív módon értelmezni. Majd ezek után válik szét a történeti szál két részre: a múlt, azaz a II. világháború előtti korszak, amelyet Bruno a jelenben nem nagyon tud felidézni, és a jelen monotonitása tárul az olvasó lelki szemei elé. Fontos megértenünk az írónak eme álláspontját, hiszen a múlt történései kihatással lesznek a jelenre, így az ember jobban megértheti, hogy az adott pillanatban milyen mechanizmusok folynak a külső és belső világában egyaránt.

Részletesen betekinthetünk Bruno múltjába, amiből megtudjuk, hogy olasz anyja révén gyerekkorától fogva Mussolini Olaszországában élt a második világégésig, ahol a szülei egy bábszínház alapítványt hoztak létre Salerno (Dél-Olaszország) városában. Majd miután a véres konfliktus véget ért, Bruno meghívást kap az újonnan megalakult Román Népköztársaságba, ahol adjunktusi állást kap. Miután megérkezik és berendezkedik a szülőföldjén, a Securitate emberei viszik el. Kínzások közepette kell bevallania olyan dolgokat, amikben soha nem vett részt. Miután egy koncepciós per keretében 20 év munkaszolgálatra ítélik, mély betekintést nyerhetünk a kommunista igazságszolgáltatás apró részleteibe is. Így megtudjuk, hogy Bruno minden egyes nap ki van téve az őrök erőszakos, szinte szadista vágyainak, melyeket a nem ritkán ártatlanul elítélt fegyenceken élnek ki. Ennek következtében Bruno egy új tömbház építése során két emeletet zuhan, aminek következtében az ideggyógyászaton köt ki.

Ezekben a fejezetekben nagyon jól körvonalazódnak a rendszerek jellemzői. Az ilyen típusú állami berendezkedések közszolgáknak mindig olyan embereket fognak választani, akik szadista hajlamaik révén, amelyek a freudi tudattalanba elnyomott komplexusokból bontakoznak ki az egoban, képesek gondolkodás és együttérzés nélkül ütni-verni embertársaikat, így okozva a másikban rettegést, és így élik ki mélyről gyökerező belső feszültségeket.

Az ébredezés és az agyműtét után szembesül Bruno azzal, hogy az elmúlt húsz évből nem emlékszik semmire. Először senki nem hisz neki, de miután mindenki meggyőződött róla, hogy nem szimulál a Securitate-nak támad egy ötlete. Erre Bojin elvtársat bízzák meg és az lesz a feladata, hogy Brunoból, aki a névváltoztatás során Barna lesz, egy új embert faragjanak, akit a szocialista szellem jegyében rehabilitálni lehet az újonnan kialakult társadalomba. Ennek tükrében lépünk be a jelenbe, ahol Bruno, vagy pontosabban fogalmazva Barna, az újonnan kialakított identitásával együtt, melyhez hozzá tartozik Vasiliche, aki tudat alatt a múltjára emlékezteti, próbál meg boldogulni a hétköznap élet bonyolult forgatagában. Mindeközben megismerkedik Elizával, aki később szerelmi és lelki társa lesz, és aki egyben egy bizonyos pontig a Securitate embere, akit azért jelöltek ki mellé, hogy segítse a férfi rehabilitását, majd későbbiekben a Jugoszláviába való szökését.

Vajon tényleg lehetséges-e az emberi tudatot úgy átmosni, hogy elfelejtse az előző életét? Mindezt olyannyira, hogy egy másik személyiségbe bújik, amely elképesztően szélsőséges méreteket ölt, ami már-már a skizofréniához közelít? Erre a kérdésre próbál reflektálni az író, melyre a választ egy nagyon jól megszerkesztett történetbe rejtette el, ugyanis nekünk kell elgondolkozni azon, hogy éppenséggel mi történik a főszereplővel, az állam hogyan próbálja kihasználni Bruno rokkantságát azáltal, hogy egy látszatvilágot próbál lefestetni sérült agyának jobb féltekében. Ha nagyobb távlatban próbáljuk megfejteni a történések mögötti szálakat, akkor azt vehetjük észre, hogy ez a történet nem másról szól, mint Romániáról, amely szinte metaforikus formában tűnik fel a papírlapokon, és aki a második világháború előtti identitását elvesztve, a konfliktus során próbálta magát felépíteni egy vörös köpönyeg alatt, amely a kultúrájában és társadalmában is neurotikus, szinte pszichotikus tünetegyüttest szólaltatott meg.

Tags: A bábmester börtönévei, irodalom, könyv, Lucian Dan Teodorovici, recenzió, Romania Categories: IRODALOM
Related Posts