Május 19-21 között a gödöllői Királyi Kastélyban a Víz-Hangoké lesz a főszerep.

Idén 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra.

Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok. A nemzetközi produkciókat a zsűri elnöke, ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla-díjas rendező és Vladimir Blazevski, macedón rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják.

A tavaly indított népszerű Third Eye versenyprogramba (az amatőr kategóriába) idén is rekordszámú nevező érkezett. Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és edukatív programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik május 19-21. között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba. 

Környezetvédelmi Filmfesztivál
A fesztivál logója

A nemzetközi filmkészítők mellett számos ismert hazai alkotó is nevezett a versenybe. A korábbi években díjazott filmesek közül többek között Szendőfi Balázs, Poroszka Magyar Zsolt, Fehér Zoltán, Kriska György, Garai Cintia és a Wildlife Messengers legújabb filmjei is megmérettetik magukat. 

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által meghirdetett és szervezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, workshopok, interaktív programok, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások gasztro kalandozások – várja majd a fesztivál látogatóit a fenntarthatóság jegyében. A rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

Kiemelt kép: A fesztivál vizuális anyaga