Az igazi járvány az apakomplexus, és Pedro Pascal a gyógyír.

Sok mindenről szól a The Last of Us, de mindenekelőtt egy identitását vesztett karakter kálváriája, aki egy szokatlan helyzetben kényszerül újratanulni a szülőszerepet, és a rábízott, elhagyott kiskamaszé, aki vágyja, hogy legyen valakije, de közben retteg is tőle. Ez a dinamika határozza meg a Craig Mazin és Neil Druckmann nevével jegyzett HBO-sorozatot, amiről mostanra magabiztosan ki lehet jelenteni, hogy a streamingóriás utóbbi időszakának legnagyobb sikere.

Ugyan a videojáték-adaptációk a Perzsia hercege óta komoly változáson estek át, máig kényes témának számít, ha valaki hozzá szeretne nyúlni egy népszerű franchise-hoz. Néhány évvel ezelőtt a netflixes The Witcher (Vaják) kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült, de ez sem volt elég ahhoz, hogy meghozza a várt áttörést, a készülőfélben lévő harmadik évadot pedig eddig leginkább Henry Cavill távozásának híre tematizálta. 

A The Last of Us alapjául szolgáló, azonos című videojáték 2013-ban jelent meg, hogy gyors menetben a világ egyik legsikeresebbikévé váljon; már megjelenése hetében több mint egymillió kópiában kelt el. Ellie és Joel karaktereit még azok is fel szokták ismerni, akik a Sims 2-nél nem jutottak tovább a gamerségben, és az erős alaptörténet a kritikusok és a játékosok szívét is meghódította. A videójáték mint történetmesélési forma azonban annyira máshogyan működik, mint a film, hogy még egy ilyen, sztoriközpontúsága miatt „könnyű” alapanyaghoz is csak komoly odafigyeléssel lehet hozzányúlni.

A The Last of Us sorozat sikere abban rejlik, hogy nem a videójáték történetét, hanem annak élményét akarja elmesélni; hol konkrét részletek átemelésével, hol pedig azzal, hogy a játékból vett információkat csupán kiindulási pontnak tekinti az önálló narratíva létrehozásához.

Last of Us
Bella Ramsey és Anna Torv a sorozatban (forrás: NPR.com)

A történet szerint 2003-ban egyik napról a másikra egy fertőző gombafajta veszi át a hatalmat az emberiség felett, az egyébként a valóságban is létező Cordyceps egy mutáns törzse, ami minden áldozatát agresszív szörnnyé változtatja. Az Egyesült Államok karanténzónákra tagolódik, amelyeket vagy a megmaradt állami szervek, vagy lázadó csoportok tartanak az ellenőrzésük alatt.

Természetesen ezekben a zónákban az életszínvonal jócskán átlag alatti; a városok régi épületei omladoznak, az utcákon kivégzéseket tartanak, és a „lőj, vagy téged lőnek le” alapelve jellemzi az interperszonális kapcsolatokat. Nem kellemes itt élni, és nem meglepő, hogy Joelből (Pedro Pascal), akit a pilot epizód legelején a gyermekét elveszítő apaként ismerünk meg, az évek leforgása alatt mogorva, fegyveres fickó lesz, akit pénzért különféle dolgokkal lehet megbízni. 

Egy ilyen megbízásként kerül az életébe Ellie (Bella Ramsey), a tizennégy éves, szabadszájú lány; az eddigi egyetlen olyan személy, aki a fertőzést követően nem alakult át. Joel feladata lesz, hogy épségben átcsempéssze Ellie-t egy másik zónába annak reményében, hogy ő lehet a kulcs a gyógyír megtalálásához. Ketten utazni kezdenek a posztapokaliptikus Egyesült Államokban, és ahogyan arra számítani lehet, Ellie egyre jobban kötődni kezd a róla gondoskodó Joelhez, míg a férfiben a rég eltemetett szülő kerül elő, amikor egy talpraesett, de tapasztalatlan kamaszt kell elirányítania az általa jól ismert világban.

Pedro Pascal és Bella Ramsey nem kiköpött másai a videójáték-karaktereknek, és ez előny, főleg, hogy cserébe a két színész között remek a kémia. Bella Ramsey különösen brillírozik Ellie-ként, abszolút hiteles tőle a karakter szórakoztatóan bunkó stílusa, amiből észrevétlenül vált át a szerethető, sebezhető gyerekbe.

Amikor úgy adódik, egész részekre elkalandozunk, hogy jobban megismerjük egy másik közeg vagy karakter történetét, mintha videójátékot játszanánk, amiben, ha akarunk, másfél órát is eltölthetünk egy mellékszereplővel. Remek, hogy a The Last of Us felismeri médiumának ezen aspektusát, és nem áthidalandó nehézségként kezeli, hanem igyekszik szervesen magába olvasztani azt.

Külön kiemelendő a nagy médiavisszhangot kapó harmadik rész, amit egyes kritikusok a tévétörténelem egyik legjobb epizódjaként emlegetnek. Ebben az epizódban két, a játékból is ismert karakter, Frank (Murray Bartlett) és Bill (Nick Offerman) viszonya bomlik ki, valahol a romkom és a tragédia határmezsgyéjén, és ugyan az eredetinél sokkal szebb és optimistább a kivitelezés, mégis kiválóan alkalmas arra, hogy az ember üvöltve akarjon bőgni. 

The Last of Us
Nick Offerman és Murray Bartlett a sorozatban (forrás: The Hollywood Reporter)

Elsőre nehéz lehet befogadni a gombát mint járványt, szisztematikus fertőzéseket okozó kórokozót, legalábbis a valóságban ez semmilyen éghajlaton nem fordul elő, azonban a Cordyceps mint motívum érdekes lehet. A természet egyik legizgalmasabb, és mégis gyakran elfelejtett metaforája a gombák hálózatos kapcsolati rendszere, ami nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan jelenleg az emberi idegrendszert is elképzeljük. A fertőzés ennek a gondolatnak a kibontása mentén tudna izgalmasabb lenni a mezei zombivírusnál, és úgy tűnik, a készítők is tisztában vannak az ötletben rejlő potenciállal.

Minden pozitívum ellenére a képi világ hagy kivetnivalót maga után. A külső helyszínek gyönyörűek, és minden szépen, egy HBO-sorozattól elvárható minőségben van fényképezve, de a karanténzónák díszleteinél megbicsaklani látszik a lendület. Ezeket a helyszíneket furcsa, rendezett rendezetlenség uralja. Sajnos, kiszúrja az ember szemét, hogy szándékosan parkoltak kicsit keresztbe a teherautóval, vagy hogy szándékosan tették az útba azt a ládát, és ettől a jelenetek kifejezetten sterilnek hatnak. Különösen a többi helyszín viszonylatában dönthető el nehezen, hogy vajon stílusirányos rendezői döntésről volt-e szó.

Az évad utolsó két része visszafogottabb kritikai fogadtatásban részesült, de a sokak által felrótt összecsapottságot én nem tapasztaltam, sőt az utolsó előtti, nyolcadik epizódot tartom az évad második legjobbjának. A két karakter kapcsolata és egyéni érzelminek íve is az utolsó egyharmadban tetőzik, és bár a fináléban valóban bele lehetne kötni a időzítésbe, mégsem teszem, mert engem abszolút be tudott rántani. Van ennek a sorozatnak valami ritka, patikamérleggel kimért tökéletessége, és alkalomadtán az is jól áll neki, ha kibillen belőle. 

Már januárban berendelték a második évadot, tehát a sorozat biztosan visszatér majd. Az új részek várhatóan a játék 2020-ban megjelent, igen megosztó folytatását fogják feldolgozni.

Kiemelt kép: Pedro Pascal és Bella Ramsey a The Last of Usban (forrás: The Hollywood Reporter)