Völgyhétvégék: Az utolsó felvonás

Káldy Márton 2020. okt. 8. 0 0

Rendhagyó tudósítás egy rendhagyó pótfesztivál zárásáról.

Szülőfalum környékén van egy település, amiről tudni kell, ha ott búcsú (búcsújárás) van, az bizony már az ősz derekát és az utolsó efféle falusi mulatságot is jelenti egyben. Hasonló érzések fogtak el, amikor október 2-án megérkeztem Kapolcsra, és tudtam, hogy ez az utolsó felvonás a 2020-as „fesztiválszezonból” – ha egyáltalán volt ilyen. A normál betű leszek én, Káldy Márton, a dőlt betű pedig Stamler Lili, aki belebeszél.

A hagyományok megtartása végett kidobós otthonunkat ismét magunkkal vittük a kempingbe, csak az változott, hogy minden hétvégén eggyel több pokróccal érkeztünk. És az, hogy annyi eső esett, hogy lerakás után is mozgatni kellett, mint egy csigának a házát. Kapolcs-csiga-ház. Az estét egy nyitókoncerttel kezdtük a Pest-Buda udvarban, ahol a Kaláka együttes jó néhány évfordulót ünnepelt: az 50 éves jubileumukra megjelent gyermekdal-válogatást ezen a hétvégén mutatták be, Gryllus Dániel a 70. születésnapját ünnepelte, az pedig csak ráadás, hogy idén nyáron kapták meg a második Kossuth-díjukat. Az égi zenészek nem hangoltak be az Esődalra, így nyugodt lélekkel, egy pohár bor és egy késő augusztusi estét megidéző lágy szellő kíséretében ballagtunk át a Pajta színpadához.

Úgy látszik, hogy ezen a napon (vagy hétvégén) évfordulós zenekarok gyűltek össze, mivel az este további részében a 20 éves 30Y volt a színpadon. Beck Zoli szerint ha lehetne az idei évben egyáltalán olyat emlegetni, hogy turné, akkor ez lett volna a zárókoncertjük. Az egyik számot hosszú dzsemmeléssel zárták, amit édesanyám egykori farmerkabátjában, csillogó szemekkel és olyan széles vigyorral figyeltem, mint egy gondtalan kisgyermek. Végül megszólalt a Csönded vagyok című dal, amit a színpadtól gyakorlatilag pár száz méterre levő épületben, néhány évtizeddel ezelőtt Cseh Tamás és Bereményi Géza együtt alkottak meg. Igazából azt is mondta Beck Zoli, hogy kreditet ér az a történet, hogy hogyan csalogatták össze Bereményit és Cseh Tamást annak idején, amikor valami férfiasan jelentéktelen okból megsértődtek egymásra, és zárták őket egy szobába, ahol megszületett a béke, és persze ez a bizonyos dal. Ötös megszerezve, leül.

Az utolsó koncert után mit lehet tenni egy Völgyhétvégén? Leginkább célba venni Cili néni kocsmáját, ahol világmegváltó eszmecserék és néhány korty után elindulunk a kempingbe, hogy megpihenjünk másnapra.

Az ébredés és ínyenc reggeli után (parizer-zsemle kombó) az előző hétvégén is bevált programot választottuk napindítónak, ami bizony izgalmas társasjátékokat jelent. Kiváló kuruzslókká (Kuruzslók Quedlinburgban) és profi térképeszekké (Kartográfusok) váltunk, és persze a rajztudásunkkal is maradandó élményt szereztünk egymásnak. Tudtátok, hogy a róka hasonlít a pulikutyára? Nem? Mi sem, mert nincs is így! A Magyar Társasjátékos Egyesület tagjai rengeteget segítettek, hogy megértsük a számunkra új játékokat és élvezetessé tegyük egymás délutánját.

Elmesélték, hogy miért fontos a kisgyermekeknek minél hamarabb bemutatni a társasozást: megtanulnak veszíteni! Fura, de igaz, gondoljatok csak bele, hányszor éri az embert hétköznapi csalódás és balszerencse, ami nagyban hasonlít a játék közben tapasztalható frusztráltsághoz. Megpróbáltad az életet a lehető legjobban játszani, de aztán dobtál két egyest, szóval most kimaradsz egy körből, lekésted a buszt, megbuktál sejtbioszból és egyéb apró kellemetlenségek érnek, ám ez rád már nem hat, hiszen anyád nem hagyott nyerni Monopolyban, te aztán tudod, milyen, amikor harmadszor lépsz Broadwalkra, vagy a gatyádat is hoteladóra költöd. Szeretettel ajánlunk figyelmetekbe egy tábort, amiben a MATE tagjain kívül újoncok is részt vehetnek, sőt, jelenlegi elnökük is egy ilyen tábor során ismerkedett meg A Táblával.

A szombati napon, ahogyan közeledtünk az estéhez, úgy nőtt az olyan pólót viselő emberek száma, amin biztosan szerepelt a Hobo felirat. A programváltozásokhoz már-már hozzászoktunk az idei évben, így nem ért oly nagy meglepetésként, hogy a vasárnapra tervezett Hobo 75 koncert – nocsak, az egész hétvége a jubileumra épült – átkerült a szombati Anna and the Barbies helyére. Azonban a cserén túl is történt változás, az eredetileg tervezett Hobo-koncert helyett Hobo önálló estjét hallgathattuk meg. Nagy alázatról tett tanúbizonyságot, hogy Földes László így is elvállalta a szereplést, hiszen ahogyan ő fogalmazott: „ezt az előadást 1922-ben játszottam utoljára”. Fantasztikus élmény volt, amikor a mély és páratlan hangja hatására remegett a levegő, ahogyan éppen József Attilát idézte meg a közönségnek.

Hobo híres szeszélyességéről, legendák keringenek félbehagyott koncertjeiről, a közönséggel való felemás viszonyáról, jómagam éppen emiatt csodálkoztam, hogy a dupla műsorváltozás ellenére rendkívül toleráns, rugalmas embernek mutatkozott, közönsége, akik valóban szemmel láthatólag hatalmas rajongók, a végletekig támogatónak. Megesett, hogy harmadszori nekifutásra sikerült jókor belépnie az emlegetett dalba, mire az oldalvonalról bekiabáltak neki, hogy nem baj, emberek vagyunk, ami persze így is van, de ő mindig olyan érinthetetlennek, olyan zordnak tűnik, hogy ez a sérülékeny réteg jelentősen hozzáadott iránta érzett nagyrabecsülésünkhöz.

Az est közben már látszott a messzeségben, hogy villámok festik be az eget, reméltük, hogy elkerül minket. Szerencsére még szárazon megúsztuk, de utána „morcos idő, viharoz már…”. Én magamban a “dörgedelem van”-t énekeltem. Visszaérve a kempingbe akkora folyó duzzadt az udvaron az elképesztő mennyiségű esőtől, amihez még a szél is segítségül érkezett, hogy azon úsztattuk biztonságos fedél alá az egész sátrat.

Másnap reggel, ahogyan Kapolcs utcáin, a lelkünkben is voltak pocsolyák, hiszen nemcsak az idő, de mi is megsirattuk az utolsó nap eljövetelét. A hideg éjszaka után mi sem esik jobban, mint a Panoráma Vendégházban egy forró kakaó reggelire. A barátaim már valószínűleg unták, de minden egyes kortynál kényszert éreztem arra, hogy elmondjam: ez egy az egyben felidézi azt a kakaót, amit nagymamám készített a tűzhelyén abból a kakaóporból, amit a kör alakú és piros fedeles dobozban tárolt.

Az utolsó estét egy Racka-koncerttel és a már említett Anna and the Barbies zenekarral zártuk. Utána megfáradva, kissé lógó orral sétáltunk az utcán, hiszen indultunk haza – szomorú és boldog voltam egyszerre. Azontúl, hogy vége lett ennek a hétvégének, már nem tudtam azt mondani, hogy jövő pénteken is hozom a sátramat vagy meglátogatom Cili néni kocsmáját, esetleg betérek egy jó kacsacombra a kékabroszosba. Viszont a mérhetetlen vidámság is cikázott bennem, hiszen elképesztően örültem, hogy a Völgyhétvégék betölthették azt az űrt, ami jelentős részben hiányzott ebből az évből. Bízvást remélem, hogy jövő nyáron a megszokott módon ünnepelhetjük (nem vitás, hogy a cikk szinte jubileumokról szól) a Művészetek Völgye 30. évfordulóját.

Káldy Márton galériája

Stamler Emma galériája

Első hétvége

Második hétvége

Harmadik hétvége

Riport a Völgyből

Tags: 2020, 30. Művészetek Völgye, 30Y, Anna and the Barbies, Beck Zoltán, Ferenczi György, fesztivál, Földes László, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, hobo blues band, Kaláka, Kapolcs, Magyar Társasjátékosok Egyesülete, MATE, Panoráma Vendégház, Völgyhétvégék Categories: VILÁG
Related Posts