Völgyhétvégék: Itt van az ősz, itt van újra

Stamler Lili 2020. okt. 2. 0 0

…szép, mint mindig, énnekem, szokta a nagymamám énekelni ilyentájt, amikor az első hidegebb őszi estén felhívott minket telefonon. Még be sem mutatkozott. Ez az idei ősz sem fáradozott a formaságokkal, csak ránk esett és esteledett, és az emberek, mint a jószágok, úgy bújtak össze előle. Vajon hány ember fér el egy falusi kiskocsmában? És hány kell a jó hangulathoz? Kifagy-e a vírus belőlünk? Hogyan ismerkedj maszkban-kisokos egy nagyokostól.

Vannak azok a jelek, amiknek láttán megfordul az emberben, hogy ezen az istentelen napon vajon szabad-e elindulnom puha ágyamból, kényelmes hajlékomból. A harmadik, és egyben leghidegebb Völgyhétvége előtt ezen jeleknek garmadáját lökte elém a sors: második sajtófotós-párom is visszamondta a hétvégi programot, ítéletidő szállt a péntek délutánra, majd bevezették a 11 órai szórakozóhely-zárást és az egész napos maszkviselést is. Vívódások sorát követően döntöttem úgy, hogy üsse kő, ez az a fesztivál, ami olyan, mint a tudatmódosítók egy része: az ember aktuális hangulatát tükrözi és erősíti meg, én köszönöm, még jól vagyok, úgyhogy egymagam, és némi későbbi társaság ígérete mellett is belevágtam. Egy kis könnyítést azért bevezettem a játékszabályok közé: most kimaradt a sátorozás, helyette a naponta utazom módszerrel jártam meg a szombati és vasárnapi napokat. 

A harmadik hétvége tisztelgés volt azok előtt, akik e vészterhes időkben is kitartanak a kultúrafogyasztás és kultúrateremtés mellett, ezt erősítették meg Vitáris Iván szavai a szombati Ivan and the Parazolon is. Megköszönte mindazon médiamunkások, roadie-k, szervezők, zenészek, színészek, előadóművészek állhatatosságát, akik nem adták fel hivatásukat és kerestek új foglalkozást a vírus következtében, mert nélkülük az a koncert, ez a Kapolcs sem jöhetett volna létre. Igaz ez a Művészetek Völgye szervezőgárdájára is, akik Lurkóval, a zsebikutyával felszerelkezve pontosan megtették, ami kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekünk, akiknek elvonási tüneteket okozott volna, ha teljes egészében elmarad a fesztivál, és nyilván hatalmas kiesés lett volna a fellépőknek is.

Azért gyertek el a jövő hétvégén is, mert megfogyva bár, de törve nem, még mindig élvezhető a fesztivál: hideg van, maszkban vagyunk mindenhol, és tényleg, mert az, hogy a szombat esti kőkemény Ivan-koncerten egy méteres helyeket kihagyva tombolt ez az ötszáz ember, mutatja, hogy mennyire okosan sikerült felfogni a résztvevőknek, hogy a valódi távolságok nem méterben mérhetőek. Rendkívül kalandos úgy bemutatkozni embereknek, hogy az arcuk alsó része pöttyös meg csigamintás volt (merthogy lehet kapolcsos maszkokat kapni az infópultokban), és tulajdonképpen sokakkal beszéltük, hogy nem más ez, mint hogy visszatért a szem a lélek tükre-klisé, meg ugye a szemhangsúlyos sminkelés, de hát kinek hogy, és egyébként Hogyishívják vagyok, de mindegy is, mert nem fogsz megismerni posztjárvány, pedig nem ittunk semmit.

Ivan és a napernyője egyébként az egyik legautentikusabb rákkendroll, de az előző hétvégi Parno Graszt és Bohemian Betyars után, ahol Palágyi Máté úgy elengedte magát, mint egy megbokrosodott csikó, tulajdonképpen igen decens muzsikát játszottak. Hallhattunk egy számot a remélhetőleg mihamarabb kikerülő új lemezről, ezúttal magyarul, és abból ítélve, hogy a refrén mennyire lábra jött mindenkinek, amennyire egy láthatólag emberbaráti szeretettel teli, de közben nagyon indie bandától lehetséges, slágergyanús anyag lesz.

A szombati menüsorban már előre vártam az uzsonnára érkező Nasip Kismetet, egy török-magyar posztfolkként aposztrofált bandát. Pszichedelikus folk, így is hívhatnánk, mert vannak inkább népzenei jellegű perceik, vannak olyanok, ahol már a szemed is becsukod, annyira vibrál, és megvan bennük az a garázsrockos frissesség is, amivel ezekhez az alapanyagokhoz és hangszerekhez nyúlnak. Improvizatív, sokat kommunikálnak egymással, látszik, hogy imádják, csak mint Boban Markovic és kedves bandája, és ettől azonnal behúzzák az embert a bűvkörükbe – hát még azzal, hogy magyarul szól az egyébként török frontemberük, Arif Erdem Ocak a hallgatósághoz. Tudja, hogy mitől olvad a magyar szív. Kövessétek őket Instán és menjetek el fellépéseikre, mert a kultúra, de még inkább a népzene, pontosan az a terület, ahol harmóniában vagyunk mi, két, egyébként nem éppen kebelbaráti népség.

Lehetett jókat társasozni, mert igen, eltelt két hétvége, de most végre megtaláltam a bejáratot a Kuthy-kávézóba, tudom, béna, azonban erről majd a jövő hétvégén írok, amikor a MATE, azaz a Magyar Társasjátékosok Egyesületével készítünk interjút, ami nem lehetne aktuálisabb, mint most, amikor tea mellett melegedős, kényszerszerűen szűkre szabott társaságokban fogjuk tölteni szabadidőnket, és ugye a Völgyhétvégékből is csak az utolsó van vissza. Gyertek el a jövő heti Anna and the Barbies-ra, hozzatok magatokkal barátokat, hogy ne fázzatok, mint én, hozzatok plédet, hozzatok vastag matracot, vagy legyetek ügyesek és keressetek fedett szállást, és részvételetekkel támogassátok azt a remek csapatot, akik lehetővé tették, hogy ilyen hosszan tarthasson az indiánnyár.

Tags: Anna and the Barbies, Arif Erdem Ocak, fesztivál, Ivan and the Parazol, járvány, Kapolcs, koncert, koronavírus, kultúra, Magyar Társasjátékosok Egyesülete, Művészetek Völgye, Nasip Kismet, ősz, Palágyi Máté, Vitáris Iván, Völgyhétvége, Völgyhétvégék, zene Categories: VILÁG
Related Posts