Napjainkban egyre divatosabb fogalmakká válnak a mindfulness és az offline élet – de vajon mit is jelentenek ezek a kifejezések, és hogyan építhetjük be őket a mindennapi életünkbe? A témáról Dr. Szabó Évát, az SZTE Pszichológiai Intézet és a Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszék vezetőjét kérdeztük.
Mit jelent a mindfulness, és milyen kapcsolatba lehet hozni az offline problémájával?
A mindfulness tudatos jelenlétet jelent, és arra a mentális állapotra utal, amikor az ember a figyelmét azokra az élményekre, érzetekre koncentrálja, amik az „itt és most” -ban vele történnek. Tehát csupán éli az életét, nem máshol jár az esze – ilyen értelemben összecseng az online és az offline világ közötti jelentős különbséggel, mert ezt az élményt főleg az offline világban lehet megtapasztalni. Az online világ kihívásai inkább a multitaskingra épülnek, hiszen például az okostelefon sokakat arra késztet, hogy sohasem ott legyenek, ahol ténylegesen vannak, hanem az egyik szemük legyen az Instagramon, a másik a Facebookon. És persze közben lehet, hogy állítólag épp beszélgetnek valakivel; a mindfulness szemlélet azt mondja, hogy valójában ilyenkor pazaroljuk az időnket, szétcsúszunk, ide-oda ugrálunk az életünk különböző szegletei között, de egyiket sem éljük meg igazán.
Tehát az online jelenlét kizárja a tudatos jelenlétet?
Nem feltétlenül, akkor nem, hogyha azzal az egy dologgal foglalkozunk online, amiben benne vagyunk. Amíg például egy chat során várjuk a másik válaszát, és nem szörfölünk közben erre-arra, akkor abszolút lehet ezt mindfulness módon, azaz tudatos jelenlévőként is tenni. A tapasztalat azonban inkább az, hogy elvárjuk, hogy minden másodpercben bejöjjön egy új inger, és ezért, miközben várjuk a választ, más dolgokat is elkezdünk csinálni.
Valóban igaz az, hogy a túlzott okostelefon-használat figyelemzavarhoz vezethet?
Ha azt tekintjük figyelemnek, hogy tartósan, koncentráltan egy dologra figyelünk, és aki ezt nem tudja, az figyelemzavaros, akkor valamennyi valóságalapja lehet ennek. De én inkább azt mondanám, hogy egy új figyelmi mód alakul ki, egyféle ugráló, töredezett figyelem. Ez bizonyos feladatok elvégzésének nem kedvez, például annak, hogy az ember egy hosszabb gondolatmenetet írásban végig vezessen, vagy nyelvtanulás során új szavak memorizálásánál sem. De olyan feladatok is vannak, amikben jól lehet vele boldogulni.
A mindfulness kifejezetten 21. századi téma? Az internet elterjedése előtt is volt relevanciája, vagy az utóbbi időben tényleg egyre nagyobb szükség van foglalkozni a tudatos jelenléttel?
Régen is volt relevanciája, hiszen maga a zen meditáció több ezer éves, tehát valahol egyszer már megjelent annak a szükséglete, hogy energiát és figyelmet kellene fordítanunk az önmagunkkal való együttlétre. Azonban abban, hogy a nyugati emberek kultúrájába is integrálódott, nagy szerepe van, hogy az egész civilizációnk borzasztóan felgyorsult, nincs időnk semmire. Az erős versengés, ami a javakért, a pozíciókért és gyakorlatilag az információért folyik, azt az érzés váltja ki, hogy az, aki egy pillanatra is levegőt vesz, megáll, vagy nem lóg állandóan a telefonján, végleg lemaradt. És ez a szorongás, ez a stressz betegítő is lehet.
Akadályozza vagy torzítja-e a személyes kapcsolatokat a túlzott kütyühasználat? Nehezebb azoknak személyes kapcsolatokat kialakítani, akik nagyon fiatalon csöppennek bele ebbe a világba?
Sokkal nehezebb. Egyrészt azért, mert egyre kevesebb élményük lesz a személyes kapcsolatokról – ezt abból is láthatjuk, hogy egyre több olyan serdülő jelenik meg a terapeuták rendelőiben vagy a tanácsadókban, akiknek legnagyobb gondja, hogy nem tudják rávenni a szüleiket, hogy figyeljenek rájuk. De ahhoz, hogy a jelenséggel találkozzunk, nem kell bemennünk egy pszichoterápiás rendelőbe, elég meglátogatni egy játszóteret. Sajnos igen gyakran láthatjuk, hogy miközben a gyerek homokozik, a mama telefonozik, és szinte alig van köztük interakció. Nem egyszer láttam a telefonozó mamáját hiába cibáló 2-3 évest, mert meg akarta mutatni, mit rajzolt, hogy koszos a keze, hogy talált egy kis kavicsot – bármit, csak megoszthassa a szülővel. Ha sokan ezt tapasztalják a felnövő generációból, akkor egy nagyon fontos tanulási rész esik ki az életükből – ugyanis az elsődleges kapcsolatainkban tanuljuk meg a kommunikáció különböző formáit. Ha ez így marad, és nem változnak az emberek prioritásai a személyes kapcsolatok javára, akkor egy eléggé sötét jövő áll előttünk.
Egyéni szinten mit lehetne ez ellen tenni?
Azt gondolom, nagyon nagy szerepe van ebben annak a fiatal értelmiségi generációnak is, aki már frusztrált lett attól, hogy hiába rángatta az anyukáját – a szerencsés az lenne, ha ők nem ilyen szülőkké válnának, hanem pont ezért, oda figyelnek majd a gyerekeikre. Mindenki egyénileg a saját életében teheti fel azt a kérdést, hogy mégis mennyi időt akar valósan jelen lenni, és mennyi az, amit hagy elfolyni a kezei közül – és mi az, ami igazán értékes számára.
Ön hogyan gyakorolja a mindfulnesst a hétköznapokban?
Egyrészt én mindig igyekszem ott lenni, ahol vagyok: ennek a legegyszerűbb módja az, hogy amikor az embernek egy adott feladatra kellene koncentrálnia, és csaponganak a gondolatai, akkor szépen, finoman visszatereli őket arra a tevékenységre, amit éppen csinál. Ha például reggel felébredek, és úgy érzem, hogy nem hagynak nyugodni a munkával kapcsolatos gondolatok, akkor felteszem magamnak a kérdést: amíg itt fekszem az ágyban, meg tudom-e oldani a problémát? Ha nem, akkor eldöntöm, hogy akkor most tovább fekszem az ágyban – de akkor azt csinálom, amit ott szoktunk, alszom, pihenek – ha viszont úgy érzem, hogy nem hagy nyugodni a feladat, akkor jobb, ha felkelek, és nekilátok. És ez azt is jelenti, hogy ha beszélgetek valakivel, a fél szememet nem a készüléken tartom, hogy mit írt valaki más, nem gondolkozom azon, hogy vajon hány üzenetem, e-mailem érkezett közben. Jó, ha az ember megtanulja negligálni a telefonját, azt tudja mondani, hogy nem, ez most nem fontos.
Mekkora életminőség javulást jelent a mindfulness gyakorlása?
Óriásit. A mindfulness a stresszcsökkentéshez kapcsolódva terápiás eljárásként alakult ki Amerikában. A tréning eredményessége nem csak a szubjektív élményekkel, de valós neuropszichológiai kutatásokkal is kimutatható. A rendszeres meditáció sokat segít a stressz csökkentésében. Ehhez a szóhoz sajnos sok olyan plusz tartalom is társul, amitől egy kicsit „hókuszpókusz” hangulatú lesz, pedig a mindfulness-típusú meditációban nincs semmilyen ezoterikus élmény, csupán a saját testi érzéseinkre való koncentrálást, az adott pillanatban létezést jelenti. Én úgy gondolok erre, hogy ez csupán tíz perc ajándék saját magunknak minden nap, és nem több. Én sem szoktam órákat meditálni. A modern eszközöket ugyanolyan aktívan használom, mint mindenki más, csak nem engedem meg a technológiának, hogy irányítsa az életemet.
Mindenki meg tud tanulni meditálni, még az is, aki azt gondolja magáról, hogy biztosan nem?
Hát, az a szerencse, hogy a mindfulness meditációt nem kell különösebben tanulni. Sokféle meditációs technika létezik, ahol komolyabb elsajátítás szükséges, de én azt gondolom, hogyha az ember képes egy pillanatra megfigyelni, hogy miként áramlik be a levegő az orrán keresztül, hogyan tölti meg a levegő a tüdejét, akkor képes meditálni is. Nagyon kevés olyan ember van, aki ennyire sem tud reflektálni magára, hogyha egy pillanatra elhallgat, becsukja a szemét, akkor megérezze, hogy mondjuk szorítja-e a cipő a lábát. Ez nem nagy művészet, ez a létezés egy módja.
Az interjú a www.sztealmamater.hu oldalon is megjelent.
