Háztűznézőben – Ascher Tamás rendezése a Katona József Színházban

Molnár Flóra 2018. okt. 22. 0 1

Padkaljoszin állítólag meg akar nősülni. Barátja mindenáron megházasítaná, végül kierőszakolja, hogy a közvetítő segítségével a kiszemelt hölgy kezét megkérje, miután némi ravaszkodás után a többi kérő eltűnik a színről. Padkaljoszin örül, majd megszökik. A történet egyszerű és komikus, színlapunk azonban  a lélek bugyraiban vájkáló előadást ígér.

De mi lehet igazán mély a kisember kis problémájában? Mert, hogy főhősünk meglett ember lévén is rettegjen a házasságtól, rendkívül megmosolyogtató. Mégis, Fekete Ernő tétovázásaiban és Rajkai Zoltán erőszakos, szinte megrögzött fontoskodásában van valami gyanús, ami két kacaj közt megcsapja a nézőt.

Ha a karakterek miértjeit próbáljuk megérteni, legegyszerűbb, ha először is a színlap szereplőfelsorolását vesszük szemügyre, a karakterek nevei ugyanis főként beszélőnevek, rövidke jellemrajzot adnak. A zavart, határozatlan Padkaljoszin a történet sodrásában szélre kerül, akár az útpadka. Kacskarjov, aki eszeveszett buzgalommal próbálja a házasságot nyélbe ütni, kacskán, szinte már szánalmasan kapálózik, hogy meggyőzze cimboráját. Rántotta úr (Bezerédi Zoltán), a szigorú, kemény, ám magányos férfi, mind komplexusokkal küzdő férfiatlanságát, mind szánalomra méltó kapzsiságát tekintve olyan, akár a felvert tojás. A halk szavú Anucskin egy valóságos anyámasszonykatonája, Zsivakin, szószátyár tengerésztiszt pedig feltűnően bőbeszédű, mondhatni zsivajgó. A darab mindegyik karaktere egyfajta karikatúrajellem, ami igencsak hozzásegít ahhoz, hogy a magány és a múló idő tragédiáját ne ezüst tálcán, direktben tálalva kapja a befogadó. Ez nagy előnye az előadásnak, azt hiszem, még ha az olykor fejét felütő vakító kontraszt a tragédia és komédia közt (a közönség reakciójából ezek, a gyakran egymást követő ellentétes minőségek, a tragikum illetve a komikum nagyon szépen kiolvashatók: nevetés, majd hirtelen csend), olykor túlzott szélsőségekbe csap is. Hogy ezek a pillanatok szándékoltak, egészen egyértelmű; ízlés kérdése, ki hogyan fogadja ezeket.

Fotó: Horváth Judit

A darab értékei azonban, azt gondolom, vitathatatlanok. A feszültségkeltés folyamatos játéka, amely a nézőben keltett hatás hasonlót eredményez, mint ami a szereplőkben zajlik, remekül kijátszott. A díszlet, az időnként fel-felhangzó hangeffektek, a világítás, szóval gyakorlatilag minden azt a szereplőkre nehezedő nyomást hangsúlyozza, amelynek kiváltója: házasodni kell! Az emberi kapcsolat kényszerszerűsége számomra leginkább két értelmezést vont maga után: az egyik aktuálpolitikai, a másik tágabb értelemben vett társadalomkritika – a 21. századi társadalom mesterségességének kritikája. Az emberi kapcsolatok „meghackelését”, természetes folyásának megakadályozását jól kifejezi már az alapszituáció is, hiszen hőseinknek kerítőnő segít a párválasztásban, mely, valljuk be, nem egy lányregénybe illő szerelmi történet kialakulásának alapja. Az, hogy ez tulajdonképp egyfajta lenyomat is Gogol koráról, kissé meghökkentő (csak kissé – a társkereső oldalak korában élünk). A nyomás a két főszereplő első beszélgetése után tetőzik, amikor is, jó szándékkal ugyan, de tönkretesznek egy, talán ígéretes jövőjű kapcsolatot a sürgetéssel.

Ha Ascher Tamás rendezésének bravúrja a feszültségkeltés, a tisztán kivehető mára mutatás és az esztétikai minőségek közti váltakozás, a színészek játékai a belső én frusztrációit vetítik ki briliánsan. Jordán Adél hajadonja és a kérők (melyek közül tagadhatatlan Keresztes Tamás nézőkre tett hatása), például Fekete Ernő Padkaljoszinja, Rajkai Kacskarjovja: direkt, ám szorongató alakok. Bizonytalanságról, kételyekről, csalódottságról, szorongásról beszélnek: magáról az emberről és annak „kis” problémáiról.

Kiemelt kép: Horváth Judit (Katona József Színház)

Tags: Ascher Tamás, Bezerédi Zoltán, Budapest, Fekete Ernő, Háztűznézőben, Jordán Adél, Katona József Színház, Keresztes Tamás, Rajkai Zoltán, színdarab, Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts