A 21. század zöld jelszavaktól és a fenntartható élet hírnökeitől hangos – ez azonban korántsem volt mindig így. Mikor vált az társadalom és a kormányok prioritásává bolygónk megőrzése, miért érdeklődik a fiatalság különös módon a környezetvédelem iránt, és hogyan változott a tudatosság megítélése az évek során az irodalomban?
Szerző: Bezzeg Hanna
„Uram, lesz-é az Űrben talpalatnyi
kisherceg-bolygó, hol meg tud ragadni a
hontalanná vált emberiség?” – Jánosházy György
Mióta beszélünk környezetvédelemről?
A környezetvédelem gyökereihez mélyebbre kell ásnunk, mint azt elsőre gondolnánk. Már az őskor társadalma felismerte a természet és az ember közti kapcsolatot, 5000 évvel ezelőtti írásos emlékekben pedig már szóba kerül a természet tisztelete: a taoisták a természet és az ember közötti harmóniát hirdették, míg Buddha az érző lények felé irányuló szeretet fontosságát hangsúlyozta. A görög kultúrában a természet nemcsak istenség képében jelenik meg – Artemisz istennő a vadászatot és a vadont testesíti meg –, de a híres filozófus, Hippokratész már a bányászok egészségügyi problémáit is környezeti okokra vezette vissza.
Az ókori Hellászban és Rómában kiválóan működő hulladék-elszállítás és csatornarendszer azonban hiányzott a középkori városokból, így a felhalmozódó szemét és szennyvíz gyakran vezetett fertőzésekhez. Később a mezőgazdaság folyamatos fejlődése nemcsak népességnövekedést, de párhuzamosan környezeti károsodást is eredményezett. Ennek hatására a középkorban több, a környezet védelmét célzó intézkedés is született, az 1300-as évek Angliájában például minimalizálták a szénégetést a keletkező szmog miatt.
Az első igazán jelentős környezetvédelmi lépések az 1700-as években következtek be, az ipari forradalom kibontakozása után pedig egyre égetőbb teendővé vált bolygónk megőrzése: Benjamin Franklin, az USA elnöke egy philadelphiai sárgalázjárványt követően a hulladékmennyiség csökkentését tűzte ki célul, de Angliában is hasonlóan megnőtt a figyelem a környezetvédelem fontossága iránt: nagy port kavart Thomas Malthus elmélete, aki azt vallotta, hogy az emberek száma exponenciálisan, míg az élelem mennyisége csupán lineárisan nő, azaz túlnépesedés valósul meg, amely eredményeként a bolygónk hosszú távon nem lesz fenntartható, pusztulásra ítéltetett.
A 20. századtól napjainkig terjedő időszakban soha nem látott gyorsaságú fejlődés játszódott le: a népességnövekedés, a technológiai újítások és az ipari termelés fokozódása a természeti erőforrások rohamos csökkenését és soha nem látott mértékű környezetszennyezést eredményeztek. Míg a környezetvédelmet hosszú ideig a fejlett országok, modern társadalmak tipikus problémájaként tartották számon, addig mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ökológiai tudatosság a harmadik világ országaiban is legalább ugyanakkora jelentőséggel bír, így Földünk védelme az egész világ közös érdeke.
Generációk és a környezettudatosság – Valóban a fiatalság a legaktívabb?
Egy 2018-as Gallup-kutatás alátámasztja a feltételezést, mely szerint a fiatalabb korosztály tekinti leginkább súlyos problémának a környezet roncsolódását: az eredmények azt mutatják, hogy az amerikai lakosság 18–34 év közötti korosztályának 70%-a, a 35–54 évesek 62%-a, míg az 55-nél idősebbeknek csupán 56%-a aggódik a klímaváltozás veszélyei miatt.
Az eltérő számokra adható magyarázat az, hogy a Baby Boomer generáció (azaz az 1946–64 között születettek) nem tekinti személyes fenyegetésnek a globális felmelegedést, úgy érzékelik, ők már nem fogják megtapasztalni, ahogy a környezeti problémák drámai változásokat hoznak szerte a világban.
„A fosszilis üzemanyagok kedvező árban voltak, így rengeteget elégettetek belőlük. Az ökológiai lábnyomotok olyan méretű, hogy unokáitok arra kényszerülnek, hogy 8-szor kisebb mértékűre csökkentsék kibocsátásukat egy elfogadható érték elérése érdekében” – fogalmaz a Vox, amihez persze azt is hozzá kell tenni, hogy a Baby Boomer generáció az iskolában vajmi keveset hallhatott a környezettudatosságról, a fenntarthatóságra való nevelés abban az időben még igencsak gyerekcipőben járt.
Az X és Z generációt, illetve a 21. század szülöttjeit gyakran címkézik fel a lusta, céltalan és önző jelzőkkel, a Gallup-kutatás eredményei a környezeti vonatkozásokat illetően azonban épp az ellenkezőjéről számolnak be. Az említett generációk már a környezeti szennyeződések világába születtek bele, saját bőrükön tapasztalják a globális felmelegedés káros hatásait, így nyilvánvalóan nagyobb elkötelezettséget mutatnak a fenntarthatóság iránt. Elég csak a 17 éves svéd aktivistára, Greta Thunbergre gondolni, aki szerte a világon millió fiatalt inspirált és buzdított tettekre. A tömegsajtó és a közösségi média határtalan lehetőségeinek köszönhetően a környezettudatos fiatalok egyre több emberhez érnek el, így a fenntarthatóság fiatal követőinek száma egyre nő.
A fiatalabb generációk környezettudatosságát a vállalatok és a politikai szervezetek is felismerik: a társadalmi felelősségvállalás keretein belül egyre több cég fektet hangsúlyt a fenntartható gyártásra és csomagolásra, de a pártok is gyakran próbálják zöld szlogenekkel szavazótáborukba csábítani a fiatalokat.
Természet és tudatosság az irodalomban
A magyar költészet számos nagy alakja előszeretettel nyúlt környezeti témákhoz, használt természeti motívumokat egy-egy alkotásban. A természet sejtelmessége, a folyamatos változás és a végtelen állandóság paradoxonja valamennyi irodalmi korszakban kedvelt téma volt: a költők lelkiállapotuk, érzelmeik kifejezésére szívesen használtak természeti képeket, akárcsak Ady tette a Héja-nász az avaron című versében, amely egy nem szokványos szerelmi viszonyt tár az olvasó elé. A költőkön túl azonban más művészek is megelevenítették a természetet, Csontváry Magányos cédrus című képe az egyedüllét és a magány ábrázolása, amelyhez a festő szintén az élővilágot hívja segítségül.
A 20. században más irányból is megközelítették a természetet és az élővilágot: a vadászélmények ihlette elbeszélések esztétikus köntösben ábrázolták az öldöklést, az állatok haláltusáját. Kittenberger Kálmán egzotikus tájakon, Belső-Afrika vidékén tett kalandozásairól számol be, míg Fekete István elbeszélései a vaddisznó- és a szarvasvadászattól kezdve a vidéki élet mindennapi mozzanataiig terjednek. Az állatvilág védelme érdekében manapság számos szervezet kampányol és ítéli el a céltalan vadászati tevékenységet, így a jó néhány évvel ezelőtti klasszikus vadászművek mai 21. századunkban, kortárs szerzők tollából szinte elképzelhetetlenek lennének.
Hasonlóan vitatott jelenség a bikaviadal, amely a spanyol kultúra nélkülözhetetlen rituáléja, a férfiasság, a stílus és a bátorság szimbóluma. A látványos szertartások Ernest Hemingwayt olyannyira rabul ejtették, hogy több írásában – mint a Veszélyes nyár vagy a Halál délután – újra és újra felbukkanó motívumként jelennek meg. A véres hagyomány már számos spanyol városban betiltásra került, a tradíciót egyre többen bírálják szerte a világon, és brutális állatkínzásként azonosítják. A hagyományőrző műsorszámban azonban hatalmas üzleti potenciál rejlik, az állat-ember küzdelem rengeteg látogatót vonz.
Források:
Kiemelt kép: ECO Canada
