Ha valaki meghallja azt a szót, hogy úszás, a legelső nevek, amik az ember eszébe jutnak Hosszú Katinka, Cseh Laci és Michael Phelps. A nagyok. De ifjúsági korosztályos úszóink is sorra remekelnek a világversenyeken. Igaz ez Barta Marcira, a Szombathelyi Vízmű SC versenyzőjére is. Marci két éve a Nagy Lajos Gimnázium diákja, és már kiskora óta halmozta a sikereket. Talán eddigi legkiemelkedőbb eredménye a 2015-os EYOF-on nyújtott teljesítménye, ahol ő lett a 400 méteres vegyes úszás ifjúsági olimpiai bajnoka.
Szabó Laura: Nem olyan rég értél haza Amerikából, ami azért Magyarországhoz viszonyítva egy teljesen más világ, nem csak kulturálisan, hanem minden tekintetben. Miben tértek el az ottani edzések az itthoniakhoz képest?
Barta Marci: Nos, az úszóprogram abban a tekintetben volt változatosabb, hogy míg itthon meg van adva az, hogy például hétfő délután ezt meg ezt ússzuk négy hétig, amíg egy ciklus tart, addig ott edzésről edzésre változott a program attól függően, hogy hogyan teljesítettél az elmúlt napokban, és hogy mire készülsz. Én a négyszáz vegyeses csoportban voltam egy sráccal, szóval gyakorlatilag mi teljesen külön voltunk a csapat többi részétől.
Inkább a kondis edzések voltak nehezebbek, de ott nem súlyokkal dolgoztunk, inkább medicinlabdával és saját testsúllyal. Ez volt egy olyan napi egy-másfél óra. Itt Zsolti bánál (Máté Zsolt) és Péter bánál (Karvalics Péter) nem fektettünk olyan nagy hangsúlyt a kondira, de most István bával (Budavári István) egy picit jobban oda figyelünk erre is.
Reggel nem voltak edzéseink, heti hét edzésünk volt. Hétköznap suli után, szombaton volt egy dupla meg ha esetleg kihagytunk egy-egy edzést a héten azokat vasárnap pótolnunk kellett.
Sz. L.: Mondtad már párszor, hogy Amerikában szeretnél tovább tanulni és a második félévet ott töltötted. Milyen sztereotípiák bizonyultak hamisnak az amerikaiakkal szemben? Milyen különbséget vettél észre az amerikaiak és a magyarok között?
B. M.: Mindenkiben él egy olyan kép az amerikaiakról, hogy ők kövérek és egész nap csak esznek. Én ezt egyáltalán nem tapasztaltam. Lehet, hogy azért, mert az úszók között olyan környezetben voltam… Különbséget talán csak azt, hogy ott kint sokkal mosolygósabbak, sokkal életvidámabbak, pozitívabbak és segítőkészebbek az emberek.
Sz. L.: Ugye a 400 vegyesnek te vagy az ifjúsági olimpiai bajnoka – amihez mellesleg gratulálok! -, de nagyon sokszor látjuk a hírekben, olvassuk itt-ott, hogy minden sportolónak vannak mélypontjai, amikor egyszerűen úgy érzi, hogy nincs tovább és elegük van. Ezeken hogyan lehet átlendülni? Mik segíthetnek átvészelni egy ilyen időszakot?
B. M.: Nos, szerintem a legfontosabb a családi háttér, a család támogatása. Engem személy szerint mindig a családom szeretete és támogatása szokott átsegíteni az ilyen időkön. Nekem ez leginkább a szeptember-január közötti időszakot, az alapozást jelenti, aztán utána elkezdünk begyorsítani, jobban pörögnek és változatosabbak a dolgok, így akkor már annyira nem kell motiválni és nincsen bennem az, hogy „én ezt nem tudom csinálni”. De most, hogy így szóba kerültek az amerikai egyetemek és annak a lehetősége, hogy kint tanulhassak, így azért most általánosságban is sokkal motiváltabb vagyok.
Sz. L.: Itthon heti tíz edzésetek van egy héten, ami első hallásra sokak számára szörnyen soknak tűnik. Hogy tudod beosztani a szabadidődet? Családi, baráti programokra vagy esetleg olvasásra, zene hallgatásra mennyire marad időd? Hogyan tudod összeegyeztetni ezeket?
B. M.: Suli alatt eléggé nehéz úgyhogy tanév alatt tényleg az edzésnek és a tanulásnak élek, ez a kettő ami van. Nyáron azért könnyebb, bár most a kint töltött félév miatt a vizsgákra is kell készülnöm, de azért mindenre van időm. Délután két órát edzünk, ami nem annyira vészes, és reggel is kettőt héttől kilencig, amikor még nagyon sokan alszanak, szóval haverokkal is el tudunk lenni napközben.
Sz. L.: Nagyon szépen köszönöm. További sok sikert kívánok!
