Holdfogyatkozás: elmosódott vörösarany folt a felhők mögött, de még torzan is inkább a harmóniát látja benne a sátorkötelek között botladozó utazó; a nyolcadik völgynap inkább volt kiszámíthatatlan zsákbamacska e sorok írójának, mint tudatosan végigvitt menetrend.
Ha levetkőzzük azt a kényszerességet, amely megköti lelkünket a hétköznapokban, rájövünk, hogy mindig így kéne élünk, ahogyan itt vagyunk: lassan, időtlenül, töltekezve erővel, ahogyan mondjuk egy nagy tünde úr Tolkien Szilmarilok című mítoszában. Ehhez hozzátenni való sem sok van; esetleg annyit lehet még megjegyezni, hogy a hazaút tudata sem képes beárnyékolni az időn kívüliség zsibbasztóan jó érzését.
Ezekre az érzésekre erősítenek rá az olyan, az intuíció és a tudatos tervezés gyümölcséből születő összművészeti alkotások, mint a Tünet Együttes Az éjszakai csodái című produkciója, amelyet még a hetedik nap éjjelén, Vigántpetenden sikerült elcsípnünk, mégis helye van ebben a tudósításban is; a kortárs tánc legerőteljesebb elemeit felhasználó fény, hang és árnyjáték a csillagfényes óceán mélyére ereszkedik. „Odalent-odafent” szörnyek és csodák laknak, örök terra incognita: kalauzunk ebben az éjben-térben egy olyan táncos páros és színházi emberek csapata, akikre nyugodt szívvel rábízhattuk magunkat. Ígérni ugyan semmit sem ígértek, de példaszerű élményt ajándékoztak; egy, a látványvilággal merészen kísérletező produkcióval teremtettek példát az önmagáért pőrén kiálló, színpadon születő műalkotásokról.
Már 27-én délután, a kapolcsi rengeteg sűrűjében feltűnően sok ember tömörült a Momentán Színpad előtt, így kíváncsian fordultunk arra; vajon mi kelthette így fel a sokaság érdeklődését? A színpadon a hosszas bemutatást nem igénylő Zacher Gábor ült a Momentán Társulat tagjaival, és beszélt a hozzá legközelebb álló, és általában személyéből asszociatívan következő témáról, a függőségekről. A társulat tagjai rájátszásokkal színesítették az előadást, amitől még a száraz adatok és egyszerű tények is bokás formában keltek életre.
Finom eleganciával, de ösztönösen úgy mutatták be az egyes jeleneteket, hogy azok tökéletesen megjelenítették a mindenki által ismert problémákat, mindezt természetesen rendkívül szórakoztató módon, jókora öniróniával. A produkcióban Zacher beszélt az internetfüggőségről, okostelefon-függőségről, de az alkoholizmus, illetve az evési zavarok témája is felmerült. Zacher főként a szülőket szembesítette a példamutatás fontosságával, a színpadon a momentánosoknak köszönhetően megelevenedhetett például egy jelenet az osztálykiránduláson iváson kapott fiú és az alkoholista apja közt, a zugevő anya-lánya páros, valamint a munkamániás szülő és a késő estig számítógépező gyermeke között. Az előadás során ki így, ki úgy ismert magára, és összeköthettük a kellemeset a magyar hétköznapokban is hasznos tanulsággal – az önreflexió a Momentán jóvoltából kivételesen kellemes volt.
Eközben Taliándörögdön a Színház Színpadon a veszprémi teátrum különítménye vitte színre a Jövőre veled, ugyanitt című kamaradrámát, amely a párkapcsolati hűség el nem évülő problémáit szerette volna körbejárni. Szerette volna: a zsákbamacska-jelenség (ami az esetlegesség és metszetszerűség mellet a másik hangsúlyos völgyjellemző) itt fordult ugyanis visszájára; a fullasztóan érdektelenül színre vitt, minden színpadi és technikai eleganciát nélkülöző (kezdve a kellékesek nyílt-színi „fellépésétől”, a saját személyiséget és az életből vett tapasztalatokat nélkülöző színészi munkán át, egészen a koncepció elolcsósodásáig) előadás már a félidőben menekülésre késztette a közönség dandárját.
A kiábrándító tapasztalat után következhetett egy frissítő séta a megkésett viharra váró, kócos Taliándörögdön, egy rövid pihenő valamelyik hűvös-árnyas árokparton, egy kis kapolcsi kitérő, majd Vidnyánszky Attila A szarvassá változott fiú című komplex alkotása a dörögdi Nemzeti Szín-téren. Az éjszakába nyúló előadás (jelen nem lévő, csak vetített főszereplői Törőcsik Mari és Trill Zsolt) Juhász Ferenc azonos című költeményét dolgozza fel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatával a maga nemében egyedülálló módon: a látott-vetített mozgókép ereje elhomályosította a színpadon, a vászon előtt álló játszókat, de a befogadói figyelmet el percre le nem téve állított mementót annak az útkeresésnek, amely ugyan messzire vezet, de visszatérés belőle nem létezik.
Az előadás után már csak az édes semmi várt mindenkit: filmvetítés a bolt falára, táncház a Folk Udvarban, merengő hazaút és stoppolás a bujkáló Hold alatt; minden erő és bábú a táblán, mindenki készen áll a végjátékra.
Szerzők: Kósa Boglárka és Kocsis Marcell
Kósa Boglárka galériája:
