Sült a pisztráng, csülök, kenyérlángos, folyt a kézműves sör, bor, pálinka, más szóval; ott folytatta a fesztivál minden elragadó szegmense, ahol abbahagyta. A korábbi napok kellemes és nem kevésbé kegyes időjárása után a levegőt feszítő hőség mellett feltűnő volt a kezdés óta völgybe költözöttek számára, hogy a hétvégére egyre többen lettek. Az a meglepő csupán, hogy idén a hétköznapok sem rontottak a völgy-statisztikán.
Sajnos nem tudtam annyifelé szakadni, és annyi energiát magamba tölteni, amennyire vágytam, és amennyit a Völgy az emberbe tudna tölteni. A végtelen kavalkádból azt a két fő eseményt emelném ki, amik a lelkemet masszírozták ezen a napon (pedig olyan masszőrökhöz is szívesen felsorakoztam volna, mint a Parno Graszt, Irie Maffia, Csaknekedkislány vagy Ricsardgír). Két választottam e napra tehát a délutáni Zenés Versimpro Lackfi Jánossal és az esti Szabó Balázs Bandája koncert.
A Kaláka Versudvar csordulásig telt költészettel és szerelmeseivel Lackfi János zenés improvizációs estjének alkalmából. Vendégei, Molnár Krisztina Rita költő-író és a Ferenczi György-féle Rackajam a maguk oldalával gazdagították a tartalmat. Szó volt a költőnő életéről, előkerültek versek és a jazz-blues alájátszott a babzsákban fészkelő hallgatóságnak is. Azért olyan élvezhető az élő irodalom, mert Lackfi rendkívül helyén kezelt humorral szerkeszti a műsort, egyszerre szórakoztat és megmutat, és nem mellesleg bevon: lírai játékkal melegítette az agytekervényeket, hagyott helyet egy egészen szabályszerű interjúnak és megágyazott egy olyanfajta játékosságnak, amit csak a nagytudású emberek engedhetnek meg maguknak. Sor került a közönség bevonásával a címszereplő Versimprovizációra, de hogy ne legyünk igazságtalanok, Ferenczi sem háttérnek érkezett: a zenekar futtatta dallamokra írt Lackfi és Molnár reflexiót.
A mai este harmonizált ütőerében: muzsikából és költészetből, ha házasságra lépnek, Szabó Balázs Bandája lesz. A Panoráma Színpad fanatikus nézőinek egybehangzó véleménye szerint a hangpróba felért egy előzenekarral, és annyira hasonlított a Kalákában tapasztalt világhoz, hogy járhatna tíz pont a Griffendélnek szervezői oldalról. Balázs a mikrofonba a szokásos egykéthá helyett műcímeket dünnyögött, íróik nevével játszva. Annak, aki nem ismerné, ami persze nem pótolhatatlan, de mulasztás, repertoárjuk több kortárs és korábbi magyar versek feldolgozását tartalmazza, köztük Kányádi Sándor, Pilinszky János és Radnóti munkáival, de ha azt mondom, rebbenő szemmel, talán a legtöbb középiskolát megjárt lánynak előbb ugrik be a dallam, mint a cím, hogy Bájoló. Balázs mély, szépen rezgő hangja ugyancsak romantikusan hat a szürkületi dombháton, ember legyen a talpán (ne legyen), aki férfi létére fapofával ácsorogja végig az egyébként kellemesen felpörgetett koncertet. Méltó zárása volt egy lírai estének, és aki lemaradt, itt átélheti az élményt otthonról, csak ne felejtsen el jövőre eljönni:
