Sorra mondják le a sportrendezvényeket, szinte az összes bajnokságot beszüntették vagy felfüggesztették. A hivatásos sportolók kénytelenek otthonaikban formában tartani magukat, hiszen nem tudhatják, mikor folytatódik számukra a szezon. Naponta jönnek ki jobbnál jobb videók arról, hogy az eddig csak takarításra használt felmosó mennyi mindenre jó edzés közben, illetve egy nagyobb virágcserép hogyan töltheti be medicinlabda szerepét. Bizonytalanság van az egész világban, és ez a sportéletre is nagyban kihat, de sok nyilatkozat a helyes hozzáállásról szól, mégpedig a sport most csak sokadrendű lehet, az elsődleges az emberéletek megőrzése és a járvány megfékezése.

A cikk a március 26-ai állapotokat rögzíti.

A bölcsebb sportvezetők már a vírus első komolyabb felbukkanásakor észbe kaptak és leállították a bajnokságokat, kupasorozatokat, olimpiai selejtezőket, pótselejtezőket, és a többit. Míg másoknak ez egy kicsit tovább tartott, voltak olyanok, akik sokáig kötötték az ebet a karóhoz és ragaszkodtak eredetileg kiírt dátumokhoz (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) akár a sportrendezvények megtartásához (a fehérorosz labdarúgó-bajnokság jelenleg is zajlik). Az elmondható, hogy szinte teljesen megállt a hazai és nemzetközi sportélet, kevés kivétellel lefújták, elhalasztották, befejezettnek nyilvánították azokat.

Kézilabda

Az Európai Kézilabda Szövetség a nemzetközi kupatalálkozókat (Bajnokok Ligája, EHF-kupa) április 12-ig függesztette fel, a magyar március 14-től további intézkedésig ugyanezt cselekedte. Először csak zárt kapussá tették, majd később a helyzetre való tekintettel eltolták júniusra a győri olimpiai selejtezőt (eredetileg március 20. és 22. között került volna megrendezésre), ahol a magyar női kézilabda válogatott Szerbia, Oroszország és Kazahsztán ellen vívhatja ki az olimpiai indulás jogát. Most még tovább húzzák, az IHF gyorsan reagált az olimpia elhalasztására, így a Győrben megrendezésre kerülő torna is tolódik, ahogy már a Bajnokok Ligája négyes döntőjét is átrakták szeptemberre, a férfiaknál pedig augusztus vége lehet a megoldás a kialakult helyzetre.

– Női Bajnokok Ligája, budapesti négyes döntő (az eredeti időpont: május 9–10.): az új dátum szeptember 5–6., Budapest

– Férfi EHF-kupa, négyes döntő (az eredeti időpont: május 23–24.): az új dátum augusztus 29–30., Berlin

– Férfi Bajnokok Ligája, kölni négyes döntő (az eredeti időpont: május 30–31.): az új dátum augusztus 22–23., Köln

Labdarúgás

Szünetelnek a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmei is, felmerült ötletként, hogy egy nyolccsapatos minitorna keretében dőlhet el a végső győztes sorsa. Nem májusban lesz a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntője, de az új dátumról még nem született döntés. Elhalasztották az idén esedékes Európa-bajnokságot (új időpont 2021. június 11. és július 11.), 1960 óta ez lesz az első alkalom, hogy két torna között nem négy, hanem öt év telik el, viszont ezzel a forgatókönyvvel a nyár elején lesz idő befejezni ezeket a bajnokságokat és a kupasorozatokat, legalábbis így számolnak a vezetők.

Forrás: nypost.com/Reuters

Áll a magyar bajnokság, a 33 fordulóból 25-öt játszottak le, eredetileg május 16-án lett volna az utolsó játéknap, a tabellát a Ferencváros vezeti három ponttal megelőzve a MOL Fehérvár FC-t úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszott. Európa nagy ligái is kényszerpihenőre mentek: a Bundesliga április 3-ig biztos nem indul újra, a Premier Leauge április 30-ig szünetel, június 1-jétől gyorsított tempóban szeretnék befejezni a bajnokságot (9-10 mérkőzés lejátszása van hátra a csapatoknak) és az FA-kupa küzdelmeit is, nézők nélkül, zárt kapukkal, a Liverpool szinte tökéletes szezont produkálva (27 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) 82 ponttal vezet az 57 pontos Manchester City előtt (egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a Kékek). Spanyolországban a La Liga eredetileg április 3-ig szünetelt, de ezt már bizonytalan időre kitolták, az elnök egy különleges tervvel állt elő, miszerint az újraindulás után a csapatok 48 óránként lépnének pályára (11 forduló van hátra), így június 30-ig befejeződhet a szezon.

A június 30. azért fontos dátum, mert a legtöbb labdarúgónak eddig van élő szerződése aktuális klubjával, utána indulnak el a nagy bevásárlások, játékos mozgások, például csak a Premier Leauge-ban 69 játékos szerződése jár le a nyár első hónapjának végén. Azért is kardoskodik az UEFA a szezonok befejezése mellett, mert a legtöbb bajnokság még nyílt és nem mindegy ki indulhat a nagy sorozatokban, illetve jócskán van pénzügyi vonatkozása is a dolognak, óriási veszteség lenne féltávnál lefújni mindent.

Olimpia

Sokáig tartotta magát a NOB, végül mégis elhalasztják a tokiói nyári olimpiát, jelenleg annyit tudunk, hogy jövő nyárig szeretnék pótolni. Még soha nem halasztottak olimpiát, a háborúk miatt maradt már el (1916 Berlin, 1940 Helsinki, 1944 London), de azokat is számolják. Az első elhalasztott és az első olyan lesz a XXXII. tokiói, amit páratlan számú évben rendeznek meg. Egész egyszerűen nem lett volna észszerű döntés idén nyáron megtartani, hiszen még vannak hátra kvótaszerző versenyek, selejtezőtornák, ezeket mind meg kell rendezni, illetve a sportolók ilyen vészterhes időszakban a felkészülésüket se (úgy) tudják végezni.  

Kosárlabda, jégkorong, vízilabda, Forma-1

A magyar kosárlabda bajnokságokat befejezettnek tekintik, nem lesz bajnokavatás, de kiesők se, a férfiaknál nem rendezik meg a magyar kupát, a nőknél ezt már korábban lejátszották (Sopron Basket nyerte az SKC Szekszárd ellen 54-42-re). Az NBA szezont is határozatlan időre felfüggesztették már az első pozitív teszt után, erről korábban mi is írtunk.

Felfüggesztették az NBA-szezont

Elmarad a jégkorong-világbajnokság, Svájcban rendezték volna május 8. és 24. között, legutóbb 1946-ban törölték az aktuális vb-t, akkor a második világháború miatt nem álltak készen a csapatok. A magyar bajnokság az elődöntőknél tartott, de lezárták, bajnokokat hirdettek (FTC-Telekomot és a Csíkszeredai Sportklubot).

A magyar női válogatott folytatja a felkészülést az olimpiai selejtezőre (májusban Triesztben lenne), amit még nem halasztottak el, a férfiak januárban megnyerték az Európa-bajnokságot, így ők ilyen szempontból kicsit könnyebb helyzetben vannak.

Nyáron indulhatnak el az autósport versenyei, már így is számos futam elmarad, és a vezetők szerint még további változtatásokra lesz szükség, hogy egyáltalán megrendezhető legyen a szezon.

Mivel a vírus terjedése kiszámíthatatlan, és a különböző országok is eltérő helyzetben vannak (fertőzöttek száma, halálesetek), így még csak megjósolni se lehet azt, hogy mi várható. Napról napra változik mindenhol a helyzet, valószínűleg számos bajnokságban majd zárt kapus mérkőzéseket rendeznek; lesznek olyanok, amiket nem fejeznek be, de egy biztos, amíg élet van, addig sport is van.

Kiemelt kép: wfsb.com