Eddigi életem során még csak egyszer jártam Szerbiában, azon belül is Szabadkán, de a hangulata már akkor magával ragadott. Az embernek kicsit olyan érzése van, mintha a90-es évekbe csöppenne. A falak mindenhol tele voltak graffitikkel, az emberek az éttermekben, buszmegállókban teljes nyugalommal cigarettáztak és mindenki húst evett hússal.
Bár alig léptem át az országhatárt, mégis úgy éreztem, mintha a romantizált huszadik századba repített volna vissza a busz. Mivel igen, közvetlen járat vezet Szegedről Szabadkára, és röpke félóra alatt az ember egy más világba csöppen.
Én már ezen látogatásom alkalmával eldöntöttem, hogy ennek a településnek mindenképpen részévé kell válnia a hazai városok éjszakai életét bemutató cikksorozatunknak különkiadás formájában. Egy kedves külhoni magyar barátom segítségével, aki a fél életét Szabadka pezsgő éjszakai világában töltötte, most ez meg is valósulhat. Nevét kérésére megváltoztattuk.
Éjjel a városban – Te hol és hogyan szórakozol?
Hova jártatok a városban szórakozni? A zenés helyeket, a kocsmákat vagy a házibulikat részesítettétek előnyben? Voltak választási lehetőségek?
Nono: Nálunk annyi a különbség, hogy vannak külön szerb és magyar helyek, azonban ezeket mi nem tartottuk be, mivel ugyanúgy barátkozunk szerbajkúakkal, magyarokkal, horvátokkal hiszen Szabadka elég „multikulturális” város etnikai szempontból. Mi annyira nem jártunk táncolni, ez inkább nyáron volt jellemző (például Malomfesztivál). Főleg kocsmákba jártunk hétvégén, hétköznap ugyanezekre a helyekre kávézni, mivel itt az volt a szokás, hogy péntek-szombat este beültünk egy bisztróba, és ott a cigarettafüstben – ha esetleg nem volt jól megoldva a szellőztetés –, beszélgettünk, amíg nem zárt a hely. Sokszor már alig láttuk egymást.
Voltak kifejezetten törzshelyeitek?
Persze. Amikor elkezdtük a gimnáziumot, akkor a Grunfba meg a Trubadurba jártunk, az előbbit ajánlom mindenkinek, mert ott van egy úgynevezett munkásmenü: radnički komplet, egy török kávé és egy pálinka; ezt természetesen főleg délelőtt kapni. Ide és a Trubadurba inkább a kisebb társaság járt; mind a két helyen lehet bent is dohányozni. Később, amikor harmadikosok lettünk, megnyílt a Cortex a Kosztolányi Dezső Színház mellett, és konkrétan ott éltük le az életünket. Iskola előtt ott ültünk, iskola után ott ültünk, hétvégén este szintén ott ültünk.
Milyen alkoholt ittatok általában, mikor elmentetek szórakozni? Mi a trend?
Sokan a sötét csapolt Zaječarskót (sör), a Jelent annyira nem. Én szinte mindig boroztam. Emellett persze a különböző pálinkákat és whiskyt, vodkát ittunk. Fontos megjegyezni, hogy Szabadkán nagyon fontos esemény az, mikor valaki betölti a tizennyolcadik életévét, szinte olyan, mint egy esküvő. Édesanyám visszaemlékezései ezzel kapcsolatban a legszebbek, mivel volt olyan, hogy egy este alatt három különböző helyre kellett engem és a barátnőmet elszállítania. Ekkor már táncoltunk, ünnepeltünk. A tizennyolcadik születésnapok tulajdonképpen egy külön világot teremtettek nekünk. Átsegítettük egymást a felnőtté váláson, végig ott voltunk a másiknak.
Mennyire éreztétek magatokat biztonságban az éjjel? Hallottatok-e bűnesetről, balhéról? Találkoztatok kábítószerrel?
Én majdhogynem mindig biztonságban éreztem magam, valószínűleg sokszor azért is, mert nem fogtam föl, mi a veszélye a különböző hazautaknak. 2015 környékén, pontosabban ’14-15-ben, nagyon veszélyes volt este kimenni az utcákra. Sok fiú barátomat nekem kellett hazakísérni és nem fordítva. (Szabadkán, ha egy férfi egy nővel mozog, legtöbbször nem kötnek belé. Ez úgymond egy íratlan szabály.) Nálunk nagyon fontos az éjszakai életben, hogy ki a barátod, akit különböző társaságokból megtudsz nevezni. Én szerencsére elkerültem ezeket a szituációkat, annak ellenére, hogy mellettünk működött egy szórakozóhely, ami már bezárt, viszont ott erősen nem volt ajánlatos egyedül éjszaka hazajárkálni. Viszont tényleg nagyon kellett egymásra vigyáznunk.
A drogok közül minket leginkább a fű érintett, az volt az, ami megjelent nálunk – egészen a fűembargóig. Az nagyon rossz hatást gyakorolt ránk.
Mi volt az a fűembargó? Mi történt akkor?
Egy ponton nagyon sok beszállítót elkaptak és ekkor nagyon leromlott az áruk minősége. Én két alkalommal futottam bele valószínűleg bióba ez idő alatt.
Mi történt 2014-2015-ben? Miért volt veszélyesebb az az időszak?
Mint említettem, mi nyaranta nem kocsmázunk, hanem általában egymásnál házibulizunk, a kertben sátrazunk, sörpongozunk, és nagyon sokat jártunk ki a gimnázium elején parkokba. Azonban ekkor szoktunk át inkább a kocsmákra, mivel ebben az évben Szabadkát eltelítették a menekültek. A parkban, ahol életemben először csókolóztam, vagy életemben először nevettem egy nagyot társaságban, mozdulni nem lehetett a sátraktól és az emberektől. Ez sajnos a közlekedést is befolyásolta, mert az akkori barátom nem szabadkai, hanem horgosi volt, viszont a távolsági járatokra nem szívesen szállt föl az ember, mert mindig tele voltak.
Nem szeretnék állást foglalni, mivel jobb- és baloldali szempontból is meglehet ezt a témát közelíteni, viszont sötétedés után már nem mertünk egyedül sétálni az utcán, ami azért volt nagyon furcsa, számunkra mert addig úgy éreztem, hogy egy „mézeskalács városban” lakom, ahol minden utcát ismerek, aztán hirtelen este hét után már félek, ha egyedül vagyok.
Egyik alkalommal, amikor a barátnőmmel voltunk egy parkban, elkezdett minket követni egy fickó a kutyájával. Leültünk egy padra, hogy hátha megy majd tovább, de ő szintén helyet foglalt velünk szemben. Nem is próbálta titkolni a szándékát, kendőzetlenül nézett minket. Mikor jeleztem a barátnőmnek, hogy eléggé aggódok, ő mondta, hogy van nála egy rúgós kés és egy bors spray, és nem értette, hogy nálam miért nincs. Végül is egy fél doboz cigi után, miután rájöttünk, hogy nem fog rólunk leszállni, hazaindultunk. Egészen a házunkig a nyomunkban volt, ahol édesanyám látta ezt az egészet az ablakból, és kijött a kapu elé egy gereblyével, ahol jelezte a fickónak, hogy tűnjön el a közelünkből. Szóval így nézett ki 2014-2015.
Amikor szórakozni mentetek, taxival, gyalog vagy tömegközlekedéssel jártatok?
Szabadkán elég közel van minden, szóval leginkább gyalog. Egyetlen egy diszkó van a város szélén, oda busszal jár az ember. A külvárosban és más településeken élő barátaim is tömegközlekedést használtak, de mivel az utolsó nappali járatok tizenegykor mennek el, ezért haza már taxival mentek mindig. Én viszont főleg egy nagyon kedves barátom biciklijének kormányán utaztam mindig.
Mesélj el egy emléket az éjszakai élettel kapcsolatban, ami fontos volt számodra!
Amikor Budapestről visszajöttem Szabadkára, akkor két-három hónap után tudtam újra találkozni a barátaimmal. Bár nagyon szeretem a pesti barátaimat is, ezekkel az emberekkel együtt nőttem fel, senki nem ismer náluk jobban engem, és a mentalitás teljesen más.
Aznap este, mikor megérkeztem, találkoztam egy barátnőmmel, és beültünk egy helyre. Aztán sorra jöttek az emberek és a különböző sörözők, és mire az utolsó kocsmába értünk, már nagyon sokan voltunk a régi társaságból. Ami még különlegesebbé tette ezt az egészet, hogy egy olyan bisztróba mentünk el, aminek aznap volt a záró bulija, amit én abszolút nem tudtam. Szabadkán minden helyhez tartozik egy olyan történet, hogy mikor elsétálsz mellette, beugrik hat-nyolc kép, ami csak ahhoz köthető. Mi pedig ott ültünk és a társaság fele már nem is lakott Szabadkán, hanem Újvidéken, vagy éppen Szegeden, és csak néztük, ahogy bezár körülöttünk a hely és nem kellett egyáltalán beszélgetni, csak rágyújtani, mosolyogni, majd hazamenni, mivel az, amit éreztünk, meg láttunk, sokkal többet mondott minden szónál. Egy korszak vége vált valósággá körülöttünk.
Biztosan sokan hallottunk már a méltán híres szerb mentalitásról. Megmozgatja a várost, ha Belgrádi Derby van az országban? (FK Crvena Zvezda–FK Partizan Beograd)
Én este hét óra előtt soha nem tudtam, hogy van meccs, azonban akkor már erre igen hamar rájöttünk. Nem azt mondom, hogy vonulás volt, mint mondjuk a Fradi–Újpest mérkőzéseken Budapesten (ez nyilván mindig Belgrádban történt), de azért itt is érződött annak a hatása. Ha ellátogatsz Szabadka különböző részeire, mint mondjuk az Újvárosba, a Kertvárosba, vagy akárhova, mindenhol látszik, hogy az kinek a körzete. Például a mi környékünkön a falakra fel van fújva egy csomó Partizan címer, meg a Grobarik emblémája. (A Partizan elsőszámú ultra csoportja. Gorbari=Sírásó)
Egyszer egy barátnőm eljött Magyarországról, amikor Derby volt, és édesanyám adott nekünk egy Zvezdás és egy Partizános karkötőt, mondván, jobb semlegesnek maradni. Ahogy mentünk az utcán, az emberek ruháinak színéről próbáltuk megállapítani, hogy melyik csapatnak szurkol, és azt a karkötőt lengetve éljeneztünk vele, ha a közelünkbe jött. A városközpontot azért mindig felforgatta egy-egy ilyen mérkőzés.
Végezetül, talán a legtöbb olvasónkat érdeklő kérdés. Milyen érzés magyarnak lenni a szabadkai éjszakában, vagy csak úgy általánosságban Szabadkán?
Talán úgy tudnám a legjobban ezt érzékeltetni, hogy amikor először mentünk a családdal Szegedre, akkor még itt az emberek nagyon meghúzták a nadrágszíjat. Ám mikor Magyarországon voltunk, könyörögtem édesanyámnak, hogy vegyen nekem egy Kubut, mivel nálunk ilyen nem volt, én kislány voltam, és egy maci reklámozta az innivalót. Mikor megkaptam azt a nagyon régóta várt isteni nedűt, azt hittem, hogy újradefiniálódik az életem, és egész életemben ezt fogom inni. Amikor beleittam, egyből visszaadtam édesanyámnak, hogy én ebből többet nem kérek.
Nálunk nagyon sok a melldöngető magyar, mivel vannak azok a történelmi, gazdasági és politikai helyzetek, amik megkövetelték ettől a generációtól, hogy „magyar magyarrá” váljon. Viszont a mi generációnk, bár hallotta ezt a szüleitől, nem tudja teljesen átérezni, mivel már más helyzet áll fönn. A Kubura visszatérve: mi mindig úgy éreztük, hogy ez a magyarság dolog bennünk van, de nagyon távolinak tűnt. Mi nem tekintettünk magunkra se magyarként, se szerbként, se semmiként, hanem szabadkainak éreztük magunkat mindig is.
Mert sokunk, én legalábbis biztosan, töröm a szerbet, ezért mindig van egy kis gyomoridegem, ha szerbül kell fagyit kérni. Viszont, amikor felköltöztem Budapestre, ugyanúgy szorongás tört rám, ha magyarul kellett kérnem egy pohár bort, mert nem voltam benne biztos, hogy milyen formában is kell. Szabadkai vagyok, szabadkaiak vagyunk, és mind hozzáteszünk ehhez a kevert kultúrához a mi kis sajátunkkal.
Kiemelt kép: karacitours.bg
