Vajon mi köt össze egy múlt század elején Budapesten élő magyar bárót, néhány, a rendszerváltás idején kalandot kereső fiatal lányt, és korunk feltörekvő, fiatal vállalkozóit? Dezső András többek között erre a kérdésre is keresi a választ Magyar kóla című könyvében.
Kokótörténelem
A sok embert rabul ejtő por története 1860-ban kezdődött, mikor Albert Niemann német származású vegyész diplomamunkájában kifejtette a kokain előállításának eljárását. De persze a drog nem csak a semmiből lesz, legfontosabb összetevője a kokacserje levele, amely természetes módon Latin-Amerika nyugati vidékén terem. Ezen a területen három állam tekinthető nagy kokaintermelőnek: Kolumbia, Peru és Bolívia; itt termesztik a növényt, majd laboratóriumi körülmények között állítják elő belőle a kokaint. Ez a hatalmas földrajzi távolság teszi ekkora biznisszé, már-már iparággá a kokót. A Dél-Amerikában vásárolt kokain kilójáért 1300–2200 eurót kérnek el, azonban mire Magyarországra kerül, ugyanaz a mennyiség 50–70 000 eurót ér. Ebből látszik, hogy messze nagyobb pénz van benne, mint bármelyik másik illegális szerben.
Konyhanyelven a pokolról
A kötet részletesen bemutatja a hazai drogkereskedelmet. Nagy hangsúlyt fektet az üzletben részt vevő „dolgozók” bemutatására, akik, mint bármelyik multinál, egy hierarchia lépcsőjének különböző fokain helyezkednek el. A fejezetek ennek az olajozottan – vagy néhány esetben nem is annyira olajozottan – működő gépezetnek különböző aspektusait mutatják be.
A szerző, Dezső András kronológiai sorrendben halad. Az 1920-as, ’30-as évektől egészen napjainkig követhetjük a kokain terjedését. Az ország éppen aktuális gazdasági, történelmi helyzete is befolyásolta kereskedelmet. A szocializmus fekete foltot képez azonban az időszalagon, hiszen ebben a korszakban nem születtek droggal kapcsolatos jelentések. A hetvenes évek felé a „szipuzás” (valamilyen ragasztó vagy hígító gőzének belélegzése), vagy a marihuána volt elterjedtebb, a kokain kevésbé.
Bábok és bábmesterek
A kötetben megismerhetünk igazi nagypályásokat és a „kokótengerben” csupán csak evickélő kishalakat is. A két világháború közötti időszak nagy budapesti dílere, Kokós Lexi például regénybe illő bűnözőként üzengetett a rendőröknek. Akkoriban az a hír terjengett róla, hogy a zsebében mérget rejteget, hogy szorult helyzetbe kerülve a támadó arcába vághassa azt (ha napjainkban is volnának ilyen kreatív gengszterek, lehet, hogy izgalmasabb lenne a bűnügyi hírek böngészése).
Szó esik olyan lányokról is, akik a rendszerváltás utáni években a könnyű pénzszerzés, illetve a kaland reményében elvállalták, hogy távoli országokból csempészik haza a „kólát” a bőröndjükbe rejtve. Csakhogy ez a feladat még nem tette őket teljes értékű „taggá” a drogbizniszben, gyakran kijátszották, feláldozták őket, így az egzotikus brazil út, ami gyakran öt csillagos hotelben kezdődött, végül a börtönben végződött.
Az igazi nagyhalak között a legkülönfélébb alakokról olvashatunk. Peter Hargitay neve egy egészen bonyolult rendőrségi eljárásban kap fontos szerepet, amelynek szálai egészen a Karib-tengerig nyúlnak. Az ügy során végül nem találtak fogást a dúsgazdag üzletemberen, így ha ma beütjük nevét a Google-be, elsősorban PR-menedzserként hivatkoznak rá, nem pedig drogkereskedőként.
Olvasás közben – ambivalens módon – időnként szimpatizáltam ezekkel az egyébként rendkívül jól ábrázolt karakterekkel. Szinte beleképzeltem magam a helyzetükbe, átvettem a gondolkodási módjukat, miszerint ők csupán üzletként tekintenek a kokainra, nem pedig valami üldözendő, illegális szerként. De azért az olvasó teljesen nem kényelmesedhet bele ebbe a nézőpontba, hiszen az igazságszolgáltatás rendszerint győz, és a szereplők szinte kivétel nélkül vagy a halottasházban, vagy a börtönben kötnek ki.
Elsőre meghökkentő volt, hogy a Dezső András ilyen kiváló érzékkel (esetenként humorral) vezetget bennünket a drogosok, dílerek és egyéb alvilági figurák életében. Egyik oldalon sem éreztem azt, hogy démonizálja a témát, annak ellenére, hogy azért (a mű végén egyértelműen, de arról majd később) időnként belengeti, hogy az félszáz milliós autók és luxusvillák látványa mögé lépve – szimbolikusan kifejezve – egy rakás (élő)halott fogyasztót látunk.
„Porrá lettek, porrá lesznek”
Dezső András neve nem a könyvespolcról volt ismerős számomra, hanem az Index.hu-ról. Egy ilyen témájú könyvhöz szükség is van egy újságíróban rejtőző racionális látásmódra, illetve utánajárásra, legyen szó a temérdek rendőri jelentés átböngészéséről vagy az alvilági személyekkel készített interjúkról.
Nagy örömmel fogadtam, hogy a dokumentarista jellege ellenére is így beszippantott a könyv. A fejezetek kronológiai sorrendben járják körbe, hogyan terjedt és terjed még ma is a „kóla” Magyarországon. Meglepetésként ért, hogy ilyen mély betekintést nyerhetünk ebbe a világba, szinte magunkénak érezzük a karaktereket, akiket a való életben valószínűleg messziről elkerülnénk. Persze, ehhez a bevonódáshoz szükséges Dezső András remek fogalmazásmódja, amely a megfelelő helyeken tér át elbeszélő hangnemre, nem töri meg vele a könyv komolyságát és logikus hangvételét – mert ami a könyvben szerepel, az a valóság.
A valóság megtapasztalása a könyv utolsó fejezetével, a keretes szerkezet bezárulásával lesz teljes. A kötet kezdete és vége egy-egy hozzánk közel álló történet, amelyben a szervezett bűnözés, a kokain kereskedelem hálózata háttérbe kerül, helyette egyéni sorsokról olvashatunk. A két megismert szereplő nem is különbözhetne jobban egymástól: Kövess Jenő báró, előkelő családból származott (apja az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erőinek utolsó parancsnoka volt) és Budapest belvárosában élte a kor szellemébe illeszkedő, bohém aranyéletét. Ezzel szemben a regény végén megismert Zsolt egyszerű gyári munkások gyermekeként élt egy Borsod megyei kisvárosban, azonban a fehér por mindkettejük halálában szerepet játszott. A keresztény temetési szertartásokra utaló fejezetcímek is ezt idézik: „Porból lettek”, „Porrá lesznek”. Ami azonban a Bibliában építő por, az jelen esetben épp az ellenkezője: dekonstrukciót, teljes leépülést hordoz magában.
Az író a kezdő történetben egy izgalmas rejtéllyel felkarolja az olvasót, majd a további fejezetekben körbevezeti a „magyar Escobarok”, nemzetközi futárok és egyéb bűnözők belső társadalmának útvesztőin, és a végére elér hozzánk, átlagemberekhez. Mert lehet a kokainban bármekkora élvezet, biznisz vagy kitörési lehetőség, Damoklész kardja ott lebeg mindenki feje fölött, aki ebbe a világba bekerül, terjesztőként börtön, fogyasztóként pedig leépülés, vagy akár a halál formájában.
