A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

Zsófia Feigl 2019. nov. 25. 0 0

November 25-ét 1981-ben nevezték ki a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjául az ezért küzdő aktivisták. A Dominikai Köztársaságban ezen a napon öltek meg két emberjogi aktivistát, a Mirabal nővéreket, Rafael Trujillo diktátor parancsára. Az ENSZ közgyűlése 1999-ben nyilvánította ezt a napot hivatalosan is a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi világnapjává.

Cikkünkben áttekintjük, hogy a nők elleni erőszak milyen formában jelenhet meg, milyen előítéletek élnek bennünk ezzel kapcsolatban, és hogyan tudjuk leküzdeni ezeket a bántalmazottak segítésének érdekében.

A nők ellen elkövetett erőszak a mai napig világszerte elterjedt jelenség, amiről mégis szeretjük azt hinni, hogy csak a nők jogait erősen korlátozó országokban jellemző, pedig sajnos Európában, Magyarországon is gyakori, és nem csak a fizikai bántalmazást jelenti. Nem összekeverendő az agresszióval, ami kontrollálható, a célja az adott helyzettől függ, míg az erőszak szisztematikus magatartás, és a mások feletti uralom a célja. Erőszak minden olyan hatalmi visszaélés, ami korlátozni, befolyásolni, megtörni akarja mások akaratát. Számos különböző módon valósulhat meg: lehet szexuális, gazdasági, érzelmi, testi, verbális vagy szociális kényszer, aminek nem az agresszió az alapja, hanem a hatalmi viszonyok egyenlőtlensége. Az ENSZ 1993-as a nők elleni erőszak megszüntetéséről szóló nyilatkozatában így fogalmazza meg:


A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos cselekmény, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést, kárt vagy sérelmet okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.

Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, hozományhoz kapcsolódó erőszakot, a házasságon belüli nemi erőszakot, a női nemi szerv csonkítását vagy egyéb, ún. hagyományos káros szokást, a nem partner általi erőszakot, valamint az erőszakhoz kapcsolódó kizsákmányolást.

Beleértendő továbbá a testi, szexuális és lelki erőszak, melyet az áldozat a családon kívül szenved el, mint például a nemi erőszak, a szexuális bántalmazás egyéb formái, a munkahelyi, iskolai vagy más intézményben, vagy máshol elkövetett szexuális zaklatás, valamint a kényszerű prostitúció.

Beleértendő továbbá a fizikai, szexuális vagy lelki erőszaknak az a formája, amelyet az állam követ el, akárhol is történik az.”


Az utóbbi néhány hónapban is több, nők ellen elkövetett erőszakról szóló történet kapott nagy figyelmet a médiában. Ilyen például az az orvos, aki bosszúból lúggal öntötte le volt barátnőjét, mert szakított vele (és most börtönbüntetése végrehajtását kérte az Alkotmánybíróságtól), vagy annak a miskolci nőnek az esete, akit a párja brutálisan bántalmazott, felismerhetetlenségig verte az arcát, a férfit mégis elengedte a rendőrség…

November 23. – Női jogi aktivisták Párizsban (Fotó: EPA/ Christophe Petit Tesson)

A WHO 2013-as felmérései alapján a világon minden harmadik nő szenvedett már el bántalmazást a partnere vagy más férfi által, a kapcsolatban élő nőknek pedig a harmada számolt be arról, hogy párja bántalmazta fizikailag vagy szexuálisan. A nők ellen elkövetett gyilkosságok 38 százalékát olyan férfiak követik el, akik intim kapcsolatban voltak az elszenvedővel. Húszból egy nőt erőszakolnak meg, az áldozatok hetven százaléka pedig ismeri az elkövetőt. A családon belüli erőszakot kilencven százalékban férfiak követik el nők vagy gyerekek kárára. Mindezek mellett megdöbbentő, hogy a rendőrségi feljelentések száma pusztán százezerből tizenegy.

Sok esetben a nők ellen elkövetett erőszak strukturálisnak minősül, vagyis megfelel a közfelfogás alapjául szolgáló társadalmi és kulturális normáknak és értékrendeknek, legtöbbször nem is nevezik erőszaknak, ezért nem ítélik el olyan egyértelműen, mint a bántalmazás más formáit, hiszen kisebbnek, normálisabbnak tűnik.

A fizikain kívül sok más formában megjelenhet az erőszak a kapcsolatban, amire sokszor nem is tekintünk erőszakként, vagy kevésbé súlyosnak ítéljük meg. Ilyen lehet a lelki erőszak, amikor a pár egyik tagja módszeresen leépíti a másik önbizalmát, önálló döntéseit megkérdőjelezi, kétségbe vonja az érzéseit, tapasztalatait, kontroll alatt tartja, lényeges dolgokat eltitkol előle. Megjelenhet elszigetelés formájában, amikor a partner megmondja, hogy a másik mit vehet fel, kivel találkozhat, mikor és hová mehet. Nem engedi, hogy barátkozzon másokkal, találkozzon a családjával, vagy munkát vállaljon, pénzt tartson magánál, megtiltja a telefonja használatát, folyamatos ellenőrzés alatt tartja. De kialakulhat gazdasági erőszak is, ami akkor gyakori, ha csak az egyik fél keres pénzt (vagy annyival többet, hogy az a megfelelő megélhetés feltétele legyen) a kapcsolatban. Ez esetben míg az egyik fél rendelkezik csak szabadon a pénzzel, a másiknak saját belátása szerint ad belőle, és akár meg is kérdőjelezheti a szükségleteit, amire a pénzt kérné.

Gyakori a szóbeli erőszak és a megfélemlítés is, amikor a partner veréssel, öngyilkossággal fenyegetőzik, lekicsinyli, gúnyolja, nevetség tárgyává teszi a másik felet, tör-zúz, megrongálja a másik fél értéktárgyait, valamilyen fegyverrel fenyegetőzik, félelmet kelt.

A kapcsolaton belül az erőszak általában fokozatosan erősödik, és ciklikusan jelenik meg. Az erőszakos kitörést a feszültség felgyülemlése előzi meg. Ez a feszültség az erőszakos kitöréssel csökken, és a támadó partner megbánja a tetteit. Ez a ciklus időről időre megismétlődik, a lefolyása felgyorsulhat, durvábbá válhat.

A nők ellen elkövetett erőszak körül sok tévhit és előítélet kering, melyek az áldozatot okolják és az elkövetőt igazolják. A leggyakoribb kérdés, ami ilyenkor felmerül, hogy a bántalmazott fél miért nem megy el, hiszen ha a bántalmazó mellett marad, megérdemli, egyenesen igényli a verést. Az erőszak ciklusának legtöbbször harmadik fázisa a megbánás. Ebben a szakaszban a bántalmazó tud nagyon szépen viselkedni, bizonygatni a szeretetét, sokszor ezzel indokolja a bántalmazást is, ami ambivalens érzéseket kelt a bántalmazottban, aki sokszor azt hiszi, a család összetartása az ő feladata. Azt gondolja, tényleg sikerülhet neki megváltoztatni a bántalmazót. Ezen kívül a maradás oka sokszor az, hogy nem lát valós kiutat a helyzetből, mert anyagilag függ a bántalmazótól. Az elszigetelődés következtében nincsenek más kapcsolatai. Az önbizalomvesztés, valamint sok más, a bántalmazás hatására kialakult mechanizmus, és a gyerekkor óta tanult női szereppel kapcsolatos elvárások is szerepet játszanak abban, hogy a kapcsolatban maradjon.

Forrás: www.coe.int

A hatósági segítségbe vetett kevés hit is akadályozhatja, hogy a bántalmazott fél segítséget kérjen. Sokszor előfordul, hogy családon belüli erőszak miatt hívnak ugyan rendőrt, de ők gyakran ki sem mennek, vagy ha mégis, akkor az áldozatot hibáztatják, megerősítik a bántalmazót. Nemi erőszak esetében hasonlóan nehéz az áldozatoknak a hivatalos szervekhez fordulni, akik máig jelentős hibákat ejtenek. Az egyik legáltalánosabb ezek közül, hogy sokszor szerepel a feltett kérdések között például a “mit viselt?” is (amiről már bebizonyosodott, hogy nincs semmi köze az áldozattá váláshoz). Főleg azért probléma ez, mert sokan nem szeretnék vállalni a tortúrát, amin keresztül kellene menniük, sokadjára fel kell idézniük a történteket és bizonygatniuk, hogy valóban áldozatok – mindezt sokszor eredménytelenül. Az alábbi példa egy hónapja jelent meg az nlc.hu oldalon, de ez csak egy a számtalan eset közül:

„Volt, hogy jeleztem a segélyhívón, hogy nem érzem magam biztonságban otthon, de nem jött ki senki. Amikor egyik este azzal hívtam fel őket, hogy a férjem fegyverrel hadonászik, arra már megmozdultak. Körülbelül húsz perc alatt értek ki, pedig egy kisvárosban lakunk – bele sem merek gondolni, mennyi minden történhetett volna ennyi idő alatt. Amikor ajtót nyitottam, a férjem már a kanapén ült. A rendőrök elhúzták a szájukat, és fanyalogva közölték, hogy nincs itt semmi gond, tessék szépen lehiggadni, és megoldani egymás közt. Amikor mondtam, hogy a férjem pár perccel ezelőtt még fegyverrel a kezében üvöltözött, bele is lőtt a mennyezetbe, a gyerekeim pedig bent rettegnek a szobájukban, elkérték a fegyvert, majd összenevettek ők ketten a férjemmel, és hozzám fordulva közölték: ne drámázzak már, ez csak egy gázpisztoly. Akkor már tudtam, hogy ha ezt nem oldom meg magam, senki nem fogja helyettem.”

Az áldozathibáztatás azért jár rossz hatással, mert ha a bántalmazott személy úgy érzi, hogy a környezete őt hibáztatja a történtekért, kevésbé szánja rá magát a segítségkérésre. Nem akar róla beszélni, növekszik a szégyenérzete, bűntudata és az önvádolása. Ha az áldozatra irányítjuk a fókuszt, az elkövető felelőssége kisebbnek tűnik. Miért olyan gyakoriak mégis az olyan mondatok, mint a „Minek ment oda? Miért nem hagyja ott? Minek ment hozzá? Megérdemli, viselje el! Miért vett fel miniszoknyát? ”. Azért, mert szeretjük azt hinni, hogy a tetteinknek megjósolható következménye van. Ha valakivel történik valami, az csak az ő dolga, megérdemelte. Hiszen, ha én nem viselkedek úgy, akkor velem nem fog történni semmi ilyesmi.

Forrás: www.coe.int

Higgyük el az áldozatnak, hogy tényleg baj van! Fontos lenne, hogy a bántalmazottak merjenek segítséget kérni, hogy legyen kihez fordulniuk. Fontos tudatában lennünk, hogy a bántalmazás, az erőszak létezik, gyakori, és bárkivel előfordulhat. Győzzük le előítéleteinket, és segítséggel, megértéssel forduljunk azok felé, akiknek segítségre van szükségük!


Felhasznált források:

  • Kengyel Gabriella pszichológus előadása
  • Szil Péter: Miért bántalmaz? Miért bántalmazhat?  http://www.stop-ferfieroszak.hu/sites/default/files/dokumentumok/miert_bantalmaz_pdf_75234.pdf

Kiemelt kép: yourstory.com

Tags: bántalmazás, erőszak, világ Categories: VILÁG
Related Posts