,,Inkább leszünk az underground egyik királya, mint egy középkategóriás banda a mainstreamben” – GranCanada interjú

Szollár Zsófia 2019. nov. 27. 0 1

Kevés fiatal zenekar mondhatja el magáról, hogy egy éven belül olyan helyeken fordultak meg mint az A38 hajó, az Instant vagy az Akvárium Klub, ráadásul mindezt az első születésnapjuk előtt. A GranCanada énekesnőjével, Varga Zsófival és a zenekar vezetőjével, Gáll Barnival beszélgettünk.

Milyen fontosabb események történtek veletek ez idő alatt?
Zsófi: A tavaly novemberi düreres debüt konci volt az első fontosabb momentum.
Barni: Annak az estének az volt a legszebb pillanata, hogy olyan rövid volt a szettünk, hogy nem tudtunk visszaszámot játszani, ezért el kellett kétszer tolnunk a Sena dalt. Az olyan, egyik szemem sír a másik nevet szituáció volt. És ez volt az a buli, ahol kb. két és fél saját számot játszottunk.

B: Utána jött a Mikás buli, ami egyébként még távolabbinak tűnik, pedig az idén januárban volt a szülinapomon.
Zs: Őszintén szólva én csak arra emlékszem arról a buliról, hogy valami para volt a hangosítással, meg hogy Barni tiszta ideg volt.
B: Elég vicces volt, mert arra a koncira kiírhattuk volna, hogy sold out, mert több jegyet adtunk el, mint ahány ember befér a Mikába, ebből volt is konfliktus a szervezőkkel. De annyira durva volt, mi sem számítottunk rá, az első zenekar után mintha lejöttek volna a falról az emberek. Mint amikor a zombik előbújnak a föld alól. Ez alkalom után viszont három hónapra kidőltem, a srácok pedig elmentek a nyíregyházi Öröm a zenére.

Fotó: Szollár Zsófia

Milyen volt Barni nélkül kiállni a színpadra?
Zs: Ebben a szituban nem volt annyira öröm a zene, lelkileg azért elég nehéz volt.
B: Durva amúgy, mert elég sokszor álltunk ki úgy, hogy egy-egy ember hiányzott a zenekarból. Tomi elment fél évre Barcelonába Erasmusra, őt Krisz helyettesítette, akinek ezúton is nagyon köszönjük a munkáját! Don C volt amcsiban, nélküle pont az A38-ra álltunk ki egy Startup Safaris rendezvényen.
Zs: Na az egy nagyon para helyzet volt, hogy bevállaltuk rapper nélkül a dolgot.
B: Utána azt hiszem Szegedre mentünk, ahol szintén adódott egy para szitu, ugyanis megbeszéltük az ottani szervezőkkel, hogy majd mi viszünk keverőt, de elfelejtettem, úgyhogy ott szereztek utolsó pillanatban valahonnan. Meg vidéken még szokás, Pesten talán már nem annyira, hogy odajöttek képet csinálni, ami amúgy tök meglepő volt.
Zs: Nekem ez a konci nagyon szpesöl volt, mert alapvetően szegedi vagyok, és egy csomó ismerős meg anyu is akkor látott minket elsőnek élőben. Az is durva volt, hogy ez a kis kocsma (Kedves Presszó) mennyire megtelt, amit amúgy nem is ismertem, pedig elég sok mindenről hallottam már otthon.
B: Az is egy pozitív dolog volt, hogy nem volt belépő, hanem csak adomány, és egész sok pénzt összedobtak nekünk, haza tudtunk jönni belőle.

Hogy kerültetek Szegedre?
B: Ezt a koncit Terényi Eszter szervezte nekünk, aki egy nagyon jó barátom és nem mellesleg a Beb-Hop Slammers menedzsere, akikkel november 29-én játszunk a Dürerben. Az volt a koncepció, hogy tavaszig megvoltak nyomva a pesti bulik, és szerettem volna egy olyat, ahol nincs semmi tét, nem ismernek minket sokan, kihozzuk nullásra a bulit, játszunk egy jót, begyakoroljuk a szettet, és ez így pont kapóra jött, hogy van egy ilyen hely meg lehetőség Szegeden.

Fotó: Szollár Zsófia

Megfordultatok a Vad Arton is, milyen volt egy kiállításon játszani?
B: Az sikerült talán majdnem a legjobban, nagyon szerettük.
Zs: Váratlanul sikerült nagyon jól, nyilván készültünk rá, de nem volt hatalmas teher a vállunkon, mint mondjuk az A38 hajós bulinál. Adott volt, hogy ez egy kiállítás, lesznek ott emberek, jó alkalom volt új embereket szerezni a közönségbe. Annyira pozitív volt minden, a fogadtatás meg maga a közeg is. És onnan vannak egyébként a kedvenc fotóim is. Meg a hangosítás is nagyon jó volt.

Ha lenne még lehetőségetek, játszanátok hasonló eseményen?
Zs: Abszolút, mondjuk én kifejezetten örülnék neki, ha megint jöhetnénk a Bródyba, annyira hangulatos az a hely, ahogy meg van csinálva, nagyot dobott az eseményen.
B: Én az Anker’tben játszanék még nagyon szívesen, bár attól függ, hogy milyen időszakban lenne. Ha nagyon sűrű lenne a program, akkor nem vállalnám be, de egyébként szívesen megyünk, ha hívnak minket. Jó fless volt.

Eljutottak az A38 hajóra is, ami azért nagy szó, pláne fiatal zenekar esetében. Milyen érzés volt az egyik legnagyobb budapesti koncerthelyszínen játszani?
B: Nagyon vicces volt, arra a bulira mentünk Don C nélkül és ott még Krisz gitározott.
Zs: Meg szerintem mindenki számára nagyon furi volt, hogy a korábbiakhoz képest egy ,,hatalmas” színpadon állhatunk.
B: Meg nem voltunk még háttérzene funkcióban, az is furcsa volt. Elég sokan voltak, de ez nem rólunk szólt.

Fotó: Szollár Zsófia

Minek köszönhető, hogy már kipipálhatjátok az A38-at, az Akváriumot és többek közt az Instantot?
B: Kapcsolatrendszer és jó szervezés. Sokaktól hallom, hogy nem lehet zenekart építeni. Tudom, hogy kevés klub van, és egyre inkább fogynak a lehetőségek azzal, hogy egyre többet zárnak be, de szerintem leginkább nyitottnak kell lenni.

Márciusban jelent meg a My favourite part című kislemezetek. Hogy zajlottak a munkálatok?
B: Januárban vettük fel, talán egy héttel a Mika után. Ennek a kislemeznek volt egyébként az ,,előfutára” a Casper, amit már tavaly decemberben kiadtunk, az egy SoundCam Productionsös live vidi. Ehhez felvettünk még három számot, plusz egy intrót, amit ott találtunk ki a stúdióban. Az Instantban lemezbemutatóztunk a Lépjünk a holdrával közösen, akiknek szintén akkoriban jelent meg egyébként egy kislemezük, a Monoton.

A már előbb említett Instantban tartottátok a lemezbemutatót. Hogyan értékelitek?
B: Magunkhoz képest is sokat készültünk, meg amúgy is. Az volt a lemezbemutatónk, basszus!
Zs: Még mindig tartom magam ahhoz, hogy az instantos bulinkat emelném ki, mert ott maximálisan elégedett voltam mindennel.
B: Nagyon jól sikerült a lemezbemutató, utána amikor afterezni mentünk, az egyik haverom mondta, hogy már közvetlenül a buli után nagyon sok pozitív hangot hallott. Utána megkeresett minket két menedzsment is, szóval tényleg minden klappolt.

Hogy kerültetek a SoundCamhez?
B: Máténak, a szaxisunknak volt kontaktja, és azt hiszem egy megüresedett időpontra kerültünk be legutolsó pillanatban, úgyhogy lényegében a szerencsén múlott. Meg olyan szempontból is jól jött, hogy akkoriban még nem igazán terveztünk azzal, hogy mikor jöjjön ki dal meg ilyenek, szóval ez egy jó kezdőlökést adott ilyen szempontból.

Az első nyaratokon máris kipipálhattatok egy fesztivál fellépést is, méghozzá az Alpárfeszten.
B: Lementünk egy metálfesztiválra, olyanok voltunk, mint a fehér bárány a fekete bárányok között.
Zs: Ez Máténak volt hazai terep, mindenki annyira aranyos volt, egyre csak jöttek az ismerősök és mindenki annyira közvetlen volt. Tök jó, amikor hazamegy az ember, nekem Szeged volt ilyen, ahol nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk például egy olyan korosztálytól, akik nekem egy nagy kérdőjel voltak eddig, hogy mit szólnak ehhez.

Zsófi említette, hogy meglepte az „idősebb” korosztály érdeklődése. Kik a célközönségetek? Kikhez szóltok?
B: Alapvetően egy olyan tábor, amiből szerintem kevés van Magyarországon. De inkább olyanokhoz szólunk, akik vevők arra, hogy finomabb, részletesebb, igényesebb zenét kapjanak, és nem csak azért mennek el egy koncertre, hogy igyanak és csápoljanak és stb., amivel önmagában semmi baj nincs. Ez nem egy tánczenekar, nem egy buli zenekar, függetlenül attól, hogy vannak olyan részek, amik például bólogatósak. Szerintem alapvetően fiatalabb korosztályt keresünk, akik vevők meg nyitottak arra, hogy elmélyüljenek a zenében, meg táncoljanak. Nem a basic egyetemista réteget céloztuk meg, akik elmennek a BME napokra (semmi bajom a BME napokkal) és meghallgatják a 40 DJ-t.
Úgy tudnám talán a legjobban behatárolni, hogy olyan közönséget keresünk, mint amit a Mörk, vagyis már talált is. Igyekszünk nem karakterekre építeni, nagyon sok zenekarnál látom, hogy istenítik a frontembert, a social médiában meg koncerten is.
Mi inkább atmoszférára építünk. Megjelenésben is, energiában is. Sok ember, sok energia. Ezért vagyunk fent mindig olyan nagyon sokan és egyre többen, igyekszünk mindig vendégeket vinni. Ezért is öltözködünk színesen, mert nem csak az van, hogy van Dani és Zsófi, és a többiek mögötte, hanem egy csapat vagyunk, egyenlők.

Fotó: Szollár Zsófia

Milyen fesztiválokon tudnátok még elképzelni magatokat?
B: Színesebb fesztiválokon nagyon el tudom képzelni magunkat, nekünk például nagyon jó lehetne a Sziget, Művészetek Völgye, Ördögkatlan, Fishing vagy éppen a SZIN. Ezek azok, ahol azt látom, hogy nyitottabb a közönség. Megyünk egyébként majd Pécsre januárban, ez lesz az első pécsi bulink, méghozzá a Made In Pécs keretei közt játszunk majd a Nappaliban. Ezt egyébként Zsófinak köszönhetjük, ugyanis úgy lehet csak jelentkezni, ha a zenekar valamilyen formában kötődik Pécshez. És hát Zsófi Pécsen született, ami önmagában nem annyira nagy dolog, de pont elegendő volt a jelentkezéshez.
Zs: Azok után, hogy az első fesztivál bulink egy metálfesztiválon volt, szerintem bárhol jól működnénk.
B: Jövőre csak a Sound!

A nyár folyamán a Pontoonon is megfordultatok.
B: Ez a buli is fura volt, konkrétan lementünk egy 40 perces szettel a másfél órás helyett. Meg az Instanton buli után ezt gyengének éreztem, közben nem volt az, csak nyilván nem tudtuk a lemezbemutatót überelni. Don C volt a warm up DJ és az is nagyon királyul sült el.
Zs: Nekem már eleve a helyszín miatt is álomhely volt, nagyon szerettem ott játszani.
B: Itt lopták el a csörgőmet, hiányzik.

Szintén nyáron elvonultatok egy alkotótáborba is. Milyen volt?
Zs: Lementünk három napra Levelekre. Számomra az volt az egyik legemlékezetesebb pár nap, nagyon jól összecsiszolódtunk. Volt egy csomó időnk, teljesen más volt, egészen egymásra hangolódtunk, sokkal jobb volt, mint amikor hétköznaponként munka vagy suli után leesünk fáradtan próbálni.
B: Születtek új számok is természetesen, hozunk is belőle a Dürerbe.

Fotó: Szollár Zsófia

Másodszorra is eljutottatok az A38-ra, ezúttal a teraszon játszottatok, a Deck programsorozat keretei közt.
B: Ez félig egy színházi előadás volt, utána pedig toltunk egy koncit. Először játszottunk úgy, hogy live stream ment a koncert alatt, ami amúgy nem is zavart, csak tudatosult bennem, hogy huu, most anyáék visszanézték, hogy mit is csináltam.

Az egyik legnagyobb lélegzetvételű bulitok pedig nemrég volt az Akváriumban.
B: Az Ethnofil előzenekaraként játszottunk, ami egyrészről borzasztóan megtisztelő volt, másrészt azért ott volt a teher a vállunkon. Az Akvárium egyébként álomhelyszín volt, úgyhogy nagyon hálásak vagyunk az Ethnofilnak, hogy hívtak minket.

Hogyan tudnád összegezni az elmúlt évet?
B: Szerintem nagyon fontos előrelépés, hogy sokkal koncepciózusabb lett az egész, rájöttünk, hogy mit szeretnénk csinálni, hogy kiknek szeretnénk és hogyan. Pont egy nagyon jó barátommal beszélgettünk, és ő kérdezte, hogyha választani kéne, akkor inkább lennénk egy középkategóriás banda a mainstreamben vagy inkább akarnánk az underground szcénának az egyik királyai lenni. Egyértelműen a második.
Zs: Érdekes ez az underground megfogalmazás is, nem olyan fekete-fehér már. Szerintem nagyon nehéz megítélni itt a pesti forgatagban, hogy mi is számít undergroundnak. Volt olyan, hogy amikor hazamentem, emlegettem egy Pesten elég népszerű bandát, és Szegedig akkor még nem jutott el a híre. Van, ami nekem tök egyértelmű és alap, más pedig még nem is hallott róla.
B: Van átjárás egyébként, mert ott van például Krúbi, aki egy év alatt átkerült a Kikeltetős vonalról egy olyanra, ahol már telt házas koncerteket tol az Akváriumban.

Szerintetek mennyit adott hozzá a Kikeltető?
B: Nem feltétlenül gondolom, hogy kizárólag a Kikeltetőnek köszönheti ezt a sikert, inkább az csak egy lépcsőfok, leginkább például a Bánkitó fesztiválhoz. Nagyon jó terepet fogott meg, jól időzíti a kis dolgait és klappolnak azok a dolgok, amiknek klappolnia kell.

Mi a recept a sikeres zenekarhoz?
B: Ha mondjuk úgy képzeljük el a sikeres zenekart, mint egy finom ételt, és vannak a hozzávalók, igazából csak azon múlik, hogy minél többet bele tudj rakni az alapanyagokból, tehát a lehető legközelebb állj az eredeti recepthez.
Zs: Egyébként azon is múlik, hogy kinek mit jelent a sikeres zenekar. Sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy például a sportban minden tetten érhető, és ha egy adott versenyt megnyersz, akkor adott, hogy továbbjutsz a következő nagyobb megmérettetésre. Zenekari szinten viszont nem annyira mérhető a teljesítmény, nyilván vannak eredmények, de nem olyan hogy az egyik következik a másikból. Szubjektív dolog, meg nyilván össze lehet szedni, hogy mire kell figyelni, de erre nincs konkrét recept. Itt nem azt nézik, hogy napi hány órát gyakorolsz, mert nem csak ezen múlik.
B: Sokkal jobban leszerveztük ezt a szezont, mint a tavalyit, ott még erezhető volt a kezdeti csapongás. Érződik is egyébként, egy jó ideje már csak meghívásos bulijaink vannak, ami nagy előrelépés, egy kézzel fogható lépcsőfok. Például ilyen volt ugye az Akvárium is.
Zs: Annyira megtisztelő volt az Ethnofil előtt játszani, ők egy zseniális banda. Olyan érzésem volt a koncerten, mintha egy másik világban lennék. Mindent elfeledtettek velem és csak álltam ott tátott szájjal, hogy úúúúristen.
B: Egyre több ember van körülöttünk, akik nagyon sokat segítenek, például Bánki Niki, aki nem is a menedzserünk, szóval nagyon hálásak vagyunk Neki!

Szerződnétek kiadóhoz, vagy a saját utatokat szeretnétek járni?
B: Egészen addig építgetjük majd magunknak a kis utunkat, ameddig nem találkozunk olyan menedzserrel, aki el tudja érni azt amit mi szeretnénk, és nem akarja megváltoztatni a zenekart gyökeresen. Szerintem nem szabad letéríteni a zenekarokat a saját útjukról, maximum csak terelgetni őket.
Tudjuk, hogy mit akarunk csinálni, hogy kikkel akarunk együtt dolgozni, tudjuk, hogy hol akarunk játszani, hogy milyen lemezt szeretnénk kiadni, és ez nagyon sok mindenben segít. Nagyon sok mindent csinálunk angolul, de most már fele-fele arányban vannak a magyar és angol dalok, amit egyébként nagyrészt Bencének, az új basszusgitárosunknak köszönhetünk. Nagyon jó, hogy van még egy szövegíró a csapatban. Meg szerintem például az, hogy lemorzsolódnak emberek, természetes. Pont az az egyik oka, hogy amikor elkezdtük, nem nagyon tudtuk, hogy mit is szeretnénk csinálni és vannak emberek, akikkel nem éreztük azt, hogy ugyanúgy gondolkodunk, ugyanaz a célunk, vagy ugyanannyira vesszük komolyan. Volt pár tagcsere, de nem estünk kétségbe, felemeltük a fejünket, és mentünk tovább.

Készültök új lemezzel is. Milyen terveitek vannak ezzel kapcsolatban?
B: Sokkal színesebb lesz, ráteszünk egy live konci felvételt is. Lesznek nagyon rappes, vagy éppen nagyon vokális dalok, de poposabbat is szeretnénk. Ez után a koncert után kimaxoljuk a lemezt, nem szeretnénk kapkodni.
Zs: Az EP-nél volt egy icipici kapkodás érzet, nagyon szerettünk volna letenni valamit az asztalra, felmutatni valamit, hogy hello, itt vagyunk. Szükség volt valami kézzelfoghatóra. Kicsit ezért ilyen zöldfülű kapkodásnak éreztem, de egyáltalán nem sikerült rosszul és büszkék vagyunk rá.

Mivel készültök a szülinapi koncertre? Nevezhetjük ezt egy korszak lezárásának és egy új fejezet kezdetének?
Zs: Azért is lesz vízválasztó ez a szülinapi koncert, mert megmutatjuk, azt, amit eddig letettünk az asztalra és kicsit előre is mutatunk, hogy hogyan fog kinézni az elkövetkezendő dolog. Nagy dolog ez az egy év számunkra, sok minden komolyabbra fordult, ami egy természetes folyamat.
B: Viszünk vendégeket, eltolunk két új számot a konci szettjeinkhez képest, felvisszük az új vizuálunkat, amit ezúton is köszönünk Székely Zsófinak! Meg lesz pár feldolgozás is.

Tehát még egyszer, november 29. Dürer kert, GranCanada szülinapi zsúr és Beb-Hop Slammers lemezbemutató koncert!

Kiemelt kép: Szollár Zsófia

Tags: A38, Akvárium Klub, Dürer, Gáll Barni, GranCanada, Instant, underground, Varga Zsófi, zene, zenekar Categories: PORTRÉ
Related Posts