Hétvégi albumajánló: Rex Orange County – Pony

Maier Péter 2019. nov. 24. 0 0

Alexander O’Connor, a 21 éves brit énekes-dalszerző a bedroom pop kultúra(/stílus/műfaj?) egyik zászlóvívője. Ez az internetes zenei kultúra az, ami tulajdonképpen az egyetlen oka annak, hogy a Z generáció még hallgat mást is rappereken kívül, főleg, mert a bedroom pop (ahogy a nevéből is gondolhatjuk) a lo-fi, DIY zenecsináláson alapszik, általában egyszerűen, de pontosan rezonál a tizenévesek lelki világával, mindezt úgy, hogy hangzásban azt érezteti velük, olyan zenét hallgatnak, amilyet két hét tanulás után akár ők is elkészíthetnének.

Ez a célközönség szemében előny, a legtöbb kritikus meg értetlenül bámul, mit lehet élvezni ebben az egészben. (Tehát ugyanaz a helyzet vele, mint minden stílussal, amire éppen rá van izgulva az aktuális tizenéves generáció.) És a helyzet tényleg ugyanaz, mint minden önszerveződő zenei közeggel, hogy annak legtehetségesebb képviselőire rámennek a nagy kiadók, ők meg (miért ne tennék?) aláírnak. Ezzel alapjáraton semmi gond nincs, csak ahogy egy ilyen előadő nyakába zúdul rengeteg pénz és hangszeres kapacitás, azzal nem biztos, hogy bánni tud, még nyitott és érzékeny producerek segítségével sem. Így kerülnek ki olyan kreatív fiatal egyéniségek kezéből, mint Clairo vagy Gus Dapperton, „túl pontosra kevert”, profin hangzó, de maximum erős közepes lemezek.

Rex Orange County hetekkel ezelőtt adta ki major label debut albumát a Sony gondozásában, és a fenti félelmeim részben beigazolódtak ugyan, de a Pony egy élvezhető, helyenként kifejezetten inspiráló anyag lett.

Rex a Sony-szerződés előtt két lemezt adott ki önmaga által, ismertségét azonban inkább a Tyler, The Creator dalokon való vendégszerepléseinek, illetve a Sunflower című sikerdalának köszönheti, na meg persze az internetnek. Október 25-én jelent meg a legújabb, Pony című albuma, amely 34 percnyi tinifiús keserédességet, némi neo-soult és elég jól megírt dalokat tartalmaz. Az egyetlen probléma, hogy helyenként basic a számok hangszerelése, és előfordul, amikor ezt nem tudják kompenzálni Rex izgalmas dallamvezetései és kellemes hajlításai, de még a szellemesen gyermeki szövegei sem, ilyen dalok a Pluto Projector, az Every Way vagy az It’s Not The Same Anymore. Egyiket sem lépteti tovább az ember az album hallgatása közben, de azért mind rémisztően átlagos, különösen az utóbbinál zavaró ez, mert zárószámként, ráadásul hat és fél perc játékidővel illene több izgalmat tartogasson magában. A hangszerelés szempontjából vannak még pillanatok, amikor idegesítően profi az egész, hiányzik belőle „a hálószoba zaja” meg a letorrentezett Ableton-kiegészítők szórakoztató amatőrsége.

De azért bőven jobb ez a lemez annál, hogy csak úgy leseperjük az asztalról. Rex szövegei olyan dolgokról szólnak, hogy sosem volt „vér a pucájában” (Never Had The Balls) elmondani, mit érez valaki iránt, vagy hogy akik átcseszték, miért akarnak továbbra is a barátai lenni, főleg mióta híres (Stressed Out). Ezeket pedig szellemesen fogalmazza meg, úgy hogy az megmosolyogtatja az embert. Meg hát azért a műfajok felettiség továbbra is az egyik legfontosabb érték a 21. századi popzenében, és O’Connor bőven merít a hiphopból, a brit gitárzenéből, a neo-soulból meg a popból is, ezáltal még ezután a lemez után is kijelenthetjük, hogy megvan a saját, eredeti hangzása. A kamaszfiús énekhangja pedig idegesíthet sokakat, de hozzátartozik ehhez, és úgy tűnik, hogy van is rá kereslet. Veszített ugyan a korábbi eredetiségéből és karakteréből Rex Orange County a Ponyn, főleg a produceri munka miatt, de még bőven többet tartott meg abból, mint ami hasonló sorsú kortársainak sikerült.

Nehéz megfogalmazni Rex sikerének a titkát, nem tartom valószínűnek, hogy akikhez nem áll közel a problémavilága, szívesen hallgatják majd. Én 21 vagyok, csak egy évvel idősebb az énekesnél, és érzem a súlyát annak, ami amögött a felhőtlennek hangzó popzene mögött van, amit Rex Orange County csinál. Úgyhogy az elmúlt három hétben, a hibái ellenére is, nem volt album, amit többször pörgettem le, mint a Ponyt. Ajánlom szívből, különösen a nyitó dalt (10/10), a Stressed Outot és a pofátlanul fülbemászó It Gets Bettert, ami a zseni refrénjével és az izgalmas hangszereléssel a legjobb dal a lemezen.

Kiemelt kép: nme.com

Tags: Ableton, album, albumajánló, bedroom pop, Hétvégi albumajánló, hiphop, neo-soul, pony, rex orane county, spotify Categories: ZENE
Related Posts