Nagy probléma, hogy a 21. században sem mehetünk el rossz szó nélkül a melegség mellett, nem tekinthetünk rá természetes dologként, mert mindig ott lesz egy réteg, aki vitatja ennek normalitását és primitív módon nyilvánul meg ezekről az emberekről. Felkerestem Pál Mártont, A család az család-mozgalom egyik alapítóját, és őt kérdeztem a kezdeményezésükről, illetve arról, hogyan telik életük szivárványcsaládként.

Miről szól a család az család-kampány?

Maga a kampány egy hosszú folyamat eredménye, ami hivatalosan 2020. novemberében kezdődött, az alkotmánymódosítás bejelentése után. Ez a módosítás kimondja, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. Az örökbefogadást is ellehetetlenítették, bár eddig sem engedték ezt meleg pároknál, az egyik fél tudott örökbefogadni, ha megkapta rá az alkalmassági engedélyét. Azonban most az egyedülálló szülőket is belevették a módosításba, ami azt jelenti, hogy nemi identitástól függetlenül, egyedülállóként sem valószínű, hogy valaha lesz gyereked hazánkban a jelen állás szerint.

Mártont és Ádámot nem érinti a törvénymódosítás, hiszen ez főként azokra vonatkozik, akik most fognak csak alkalmasságit kapni az örökbefogadásra. A párnak, pontosabban Mártonnak 2018-ban sikerült örökbefogadni Andrist az akkori lehetőségek szerint, de férje, Ádám még azóta sem került sorra.

A család az család (Forrás: glamour.hu)
A család az család (Forrás: glamour.hu)

„Azt gondolom, hogy nem szabadna egy politikusnak döntenie a kérdésben, hanem azoknak a szakembereknek kellene kimondani az utolsó szót, akik évtizedek óta dolgoznak ebben a közel sem tökéletes gyermekvédelmi rendszerben. A politikának itt egész egyszerűen nincsen keresnivalója. A gyerekek jogai a  legfontosabbak, és ezzel a  törvénnyel a legelesettebb gyermekekkel szúrnak ki” — fogalmazta meg véleményét Márton.

A kampánnyal együtt megalakult A család az család” weboldal, ahol bemutatkoznak szülők és szakértők is, illetve a támogatók mellett még egy kisokost is olvashatunk, ami a „Ha nem vagy benne biztos, hetero szülőként mit tehetsz, vagy mit érdemes mondanod a témával kapcsolatban a gyermekednek, ez a kisokos biztosan a segítségedre lesz.” mondat alatt található a főoldalon. Ez tartalmazza többek között, hogy miért kellene inkább a meleg, mintsem a homoszexuális vagy a buzi kifejezést használni, illetve azt is, hogy alapvetően nem kell félni ettől a szótól, bátran merjék használni a mindennapokban és ha úgy van, beszéljenek is róla az emberek.

Honnan indult a kezdeményezés?

„Rengeteget egyeztettünk a saját közösségünkön belül, hogy mikor és hogyan induljunk el. Mutassuk magunkat, vagy az nagyobb veszély lenne, és inkább húzódjunk vissza? Végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk, és a célunk az volt, hogy megmutassuk, hogy vannak szivárványcsaládok Magyarországon már most is! Ezen felül párbeszédet szerettünk volna generálni erről a nem egyszerű témáról” — nyilatkozta Márton az indulásról.

A család élete semmiben nem változott a kampány óta, ugyanúgy nevelik kisfiukat és élik életüket, mint minden normális szülő.

„Semmilyen atrocitás nem ért minket eddig mint szivárványcsalád, vagyis szemtől-szembe még nem. A közösségi média világa egy teljesen más kérdés, ott kapunk kommenteket, de ezzel kevésbé foglalkozunk. Megtanultunk nem foglalkozni” — mondta, majd hozzátette, mivel sem nekik szülőként, sem kisfiuknak nincsenek azonos jogaik, mint egy átlagos családban felnövő kisfiúnak, így harcolni fognak, hogy gyermeküket ne érje hátrányos megkülönböztetés. Hátrányukat illetően elég arra gondolni, hogy életük során sajnos biztos lesz olyan, aki kirekeszti őket családjuk miatt, címkéket is aggat rá, avagy nem egyenrangú félként kezeli az adott személyt.

Hazánk nem a legelfogadóbb a melegek jogait illetően

Igazán alulteljesítünk a világban, hisz hatalmas megkülönböztetésben, hátrányban kell, hogy éljenek azok az emberek, akiknek beállítottsága nem heteroszexuális. Habár a Földünk más kontinensein rosszabb a helyzet – valahol halálbüntetés, börtönbüntetés jár ezért –, a mi kontinensünk többi országát megnézve a többségnek engedélyezett a házasság és az örökbefogadás, míg Magyarországon az Alaptörvény kimondja, hogy a házasság kizárólag nő és férfi között lehetséges és 2020 decemberétől kizárólag férfi-nő páros tud csak gyermeket örökbefogadni, azonos neműek nem. A legszegényebb afrikai országokhoz képest, ahol nagyon kegyetlen büntetések járnak ezért, sokkal jobban állunk, de a fejlettebb amerikai, vagy nevesebb európai országokhoz képest pedig eléggé el vagyunk maradva.

„Én azt gondolom, hogy Magyarország elfogadóbb, mint látszódik, vagyis a magyar emberek elfogadóbbak, mint a politikusaink, a hatalmon lévő politikai elit” — öntötte szavakba Pál Márton az itthoni helyzetről alkotott véleményét.

A kampányuk sikere egyértelműen megmutatta, hogy maga az LMBTQ-kérdés nem annyira elutasított dolog, mint azt sokan gondolják. Erre tökéletes példa a rengeteg becsatlakozott ember, akik kiálltak a kampány mellett, és ha mással nem is, de egy képpel támogatták a mozgalmat. Rengeteg magyar híresség: színészek, énekesek, újságírók, de közemberek közül is sok állást foglalt mellettük, megosztották véleményüket, képeiket a közösségi médiában. Előbbiek közül: Ördög Nóra, Istenes Bence, akik ismert műsorvezetők, de Gulácsi Péter válogatott labdarúgó is támogatta a közösséget.

Istenes Bence, műsorvezető (Forrás: Instagram)
Istenes Bence, műsorvezető (Forrás: Instagram)

Hogy milyen lesz a jövőbeli helyzet, azt nem lehet előre megmondani. Minden a politikán múlik. Márton és Ádám sok hasonló helyzetű emberrel ellentétben nem szeretne azért külföldre költözni, hogy békésebben éljenek, habár már megfordult a fejükben.

„Szeretjük ezt az országot, és szeretnénk, ha a fiunk megtanulná a magyar kultúrát, itt lehetne a családjával és itt nőhetne fel” — bár hozzátette, hogy nem rajtuk múlik a maradás kérdése, hanem a közhangulaton és a politikusokon, hogy miképp viszonyulnak az életükhöz.

Kiemelt kép: williamsinstitute