A homoszexualitás napjaink legmegosztóbb témáinak egyike. Az évszázadok alatt az emberiség a teljesen elfogadottól eljutott addig, hogy ördögtől valónak vélte, majd betegségnek titulálta. Mostanra egyesek trendként emlegetik és számos, élesen eltérő vélemény formálódott róla.
Mi is a homoszexualitás?
Az azonos neműek egymás felé irányuló vonzalmára, szerelmére a 19. század második feléig önálló kifejezés nem létezett. Magát a homoszexuális szót 1868-ban írta le először egy magánlevélben Kertbeny Károly irodalmár. A homoszexualitás egy szexuális irányultság, mely során az adott személy a saját neméhez vonzódik testileg és lelkileg egyaránt, ám ezt a szót egyaránt alkalmazzuk azokra az aktusokra, melyek során az egyik fél vagy akár mindkettő alapvetően heteroszexuális, erre nem alakult ki külön elnevezésünk.
A homoszexualitást a szexuális irányultságok harmadik fő kategóriájaként is emlegetik a heteroszexualitás és a biszexualitás mellett. Néhány kutató, mint például Alfred Kinsey úgy gondolja, hogy az emberek általánosságban nem sorolhatók be ezekbe a csoportokba. Kinsey létrehozott egy skálát, melynek értékei nullától (teljesen heteroszexuálistól) hatig (teljesen homoszexuálisig) terjednek és feltételezi, hogy a legtöbb emberben van homoszexuális hajlam. A skálán továbbá az X jelölés is megtalálható, mely az aszexuális, vagyis olyan emberekre vonatkozik, akik nem éreznek nemi vágyat. Ez a skála azóta sokkal árnyaltabb lett.
Hogyan alakul ki?
Kialakulásának okait és folyamatait a mi napig kutatják, a tudósok között sok téren még hiányzik az egyetértés a témában. A leginkább elfogadott kutatások talán azok, melyek azt mutatták, hogy a legnagyobb szerepet a szexuális irányultság kialakulásában a genetika, a hormonális hatások és az idegrendszeri fejlődés, valamint ezek összessége alkotja. Már a magzati fejlődés során érvényesülő hormonális biológiai hatások erősíthetik a homoszexualitás iránti hajlamot, ám ez csak egy része az összetett és bonyolult folyamatoknak. A folyamatról részletes szakmai leírás található az alábbi linken.
Homoszexualitás az állatvilágban
Sokáig úgy gondolták, hogy a homoszexualitás az emberi faj kiváltsága, ám tévedésnek bizonyult. A jelenség a természetben is megfigyelhető, bizonyos állatfajoknál kifejezetten gyakori. Eleinte majmoknál fedezték fel, hogy akárcsak az embereknél, náluk is jelen van az azonos neműek közötti vonzalom és testiség. Ezeket az egyedeket nem közösíti ki csapatuk, sőt a megfigyelések arra engednek következtetni, hogy csapaterősítő jelleggel hat a majomcsaládokra, segítenek az utódgondozásban és nevelésben.
A madarak sem vetik meg azonos nemű társaikat, többek között a pingvinek sem. Erről tanúskodhat Roy és Silo, a New York-i Central Park szerelmes pingvinpárja is. A nőstényeket teljesen figyelmen kívül hagyva előszeretettel romantikáznak, egy párt alkotnak. Természetesen nem csak fogva tartott egyedeknél fordul elő hasonló. A természetes élőhelyükön, vadon élő hím struccok és flamingók is gyakorta előnyben részesítik azonos nemű társaikat. A hím delfinborjak esetében jellemző, hogy ivarérettségük előtt azonos nemű társaikkal létesítenek testi kapcsolatot. Ez erősíti a csoporthoz tartozás érzését és a kötelékek kialakulását.
A homoszexualitás a történelem során
Az ókori világból viszonylag sok emlék fennmaradt, mind írásos, mind tárgyi formában. Ezek a leletek jobbára a görög, a római és az egyiptomi kultúrához köthetők. Főként vázafestményekből és versekből elég sokat megtudhatunk az akkor világi életet élő görögök testiségéről, melynek szerves részét képezte az azonos neműek között létesülő kapcsolat, lelki és fizikai formában egyaránt.
Egyiptomi ellentmondás
Az ókori Egyiptom esetében nehezebb megállapítani, hogy milyen is volt valójában a viszonyuk a homoszexualitással. Ennek oka az, hogy az egyiptomi kultúrában a szexualitás bármely ábrázolása ritka, és az írásos emlékekben is csak elszórtan tesznek említést róla. Mindössze néhány régészeti lelet maradt fent, és a fennmaradt történelmi források gyakran ellentmondásosak, vagy többféleképpen értelmezhetők. Megmaradt többek között egy osztrakon darab, melyen két férfit ábrázoltak aktus közben.
A legismertebb egyiptomi emlék, amely homoszexualitásra utal, Nianhhnum és Hnumhotep sírja. Mindkét férfinek volt családja, ám haláluk után ugyanabba a masztabasírba temették őket. A sír falán számos festmény található, melyeken a két férfit ábrázolták. A képeken átölelik egymást és némelyiken orruk is összeér, mely az ókori egyiptomi kultúrában a csókot jelentette. Ez a lelet megosztja az egyiptológusokat. Van, aki úgy gondolja, hogy ezeken a festményeken a két férfi szerelmét ábrázolják, míg mások azt mondják, hogy ikrek lehettek, esetleg kettős torzók.
Középbirodalmi iratokban is esik szó azonos nemű párkapcsolatokról, ilyen például Hórusz és Széth története. Noferkaré fáraó és Szaszenet kapcsolatáról is maradtak meg részletek, és bár az írásos emlék nagy része elveszett, a foszlányokból arra lehet következtetni, hogy a két férfi nemi kapcsolatot létesített egymással, ám ez szintén többszörösen megcáfolt és alátámasztott értelmezés.
A Halottak Könyvében szereplő 125. varázsszöveg arra utal, hogy a homoszexualitást olykor elítélték. A varázsszövegben a halott bűn nélküli életét tanúsítja az istenek előtt és ennek érdekében negyvenkét bűntettet tagad. A negyvenkét bűn egyikének fordítása: „szexuálisan nem hatoltam be másik férfiba.” Ez a fordítás vitatott, ám ha valóban helyes, akkor egyértelművé teszi, hogy az egyiptomiak negatívan álltak a melegséghez. Hozzáállásuk máig nem tisztázott, bizonyos leletek egyértelműen negatív hozzáállást tükröznek, míg mások társadalmilag elfogadottnak mutatják.
A görög kultúra
A homoszexualitás nem csak az egyik nem kiváltsága volt. A görög költészet egy női alakja Szapphó, aki Leszbosz szigetéről származik, a női testhez való vonzalmáról és annak szépségeiről ír, így vált a szenvedély költőnőjévé. Az akkori kultúrában a fiatal férfiak gyakorta szegődtek filozófusok, építészek, matematikusok és más gondolkodók mellé tanítványnak, ezek a kapcsolatok pedig olykor sokkal többet jelentettek egy sima mester-tanítvány kapcsolatnál. Az azonos neműek közötti nemi vonzalmat prederasztiának nevezték. Ez általában egy fiatal fiú és egy nála idősebb férfi között jött létre és szigorúan szabályozott keretek között volt csak elfogadott.
A homoszexualitás kulturális elterjedését Hellászban i. e. 650 környékére teszik. Eredetét a Kréta szigetén kialakult úgynevezett beavatási szertartáshoz kötik, ugyaninnen származik a legrégebbi ábrázolása, egy bronztábla. A következő évszázadra azonban már egész Hellász területén ábrázolták az azonos neműek aktusait.
Sztrabón írásaiból a beavatási szertartásokról sok információ maradt fent: a krétai szokás szerint egy idősebb férfi kiválaszt egy nála fiatalabb fiút, általában a tornacsarnokban tartott edzések során, ahol a fiatalok teljesen meztelenül sportoltak. Az idősebb szerető egy hosszabb udvarlási időszak után, melynek során a fiatalabbik felet ajándékokkal halmozta el, jelképesen elrabolja a barátai segítségével. A fiú családja látszólag próbálta megakadályozni ezt, ám ez valójában megtiszteltetés volt számukra, valamint előre bejelentésre került a tervezett emberrablás. Az elrablás után hatvan napot töltöttek el általában egy vidéki birtokon, ahol leginkább vadászattal tengették napjaikat.
A két hónap leteltével az idősebbik szerető a szabály szerint három tárgyat ajándékozott a fiatal fiúnak: egy hadiköpenyt, mely a felnőtté válás jelképe volt, egy ökröt, amit Zeusznak áldoztak fel, valamint egy kupát, ami a férfi asztaltársaságot jelképezte. A homoszexualitás ezen formája elfogadott volt és a görög kultúra részévé vált, ezzel szemben a prostitúciót, az erőszakot és a pedofíliát elítélték és büntették.
A görögök között elterjedt homoszexualitást több módon magyarázzák. Megkülönböztetnek gazdasági és intellektuális homoszexualitást. Előbbi társadalmi hasznot feltételez, miszerint ez a túlnépesedés megoldása lehetett, valamint felmerül a kényszer lehetősége, mivel a házasságon kívüli férfi-nő testi kapcsolatot büntették.
Utóbbit arra alapozzák, hogy ezt nemcsak nemi, de lelki kielégülést is jelentett az arisztokraták világában, mivel a férfiak és nők között nagy volt a műveltségi szakadék a nők taníttatásának hiányában. Ez a szakadék az alacsonyabb társadalmi rétegeknél nem volt probléma, ám a magasabb rétegekben a nők kimaradása a közéletből megakadályozta a házasságok által nyújtott szellemi kiteljesedést.
Éppen emiatt a férfiak ezt más férfiakkal élték meg, vagy esetenként a hetairáknál időztek, azaz művelt és politikában jártas prostituált nőknél, akik nagyon drágák és nem mellesleg illegálisak voltak. A görögök életét mélyen befolyásolta a vallásuk, így nem meglepő, hogy a mítoszokban is megjelent a homoszexualitás, például Eurüdiké vagy Ganümédész történetében. Ezzel vallási alapon is megerősítést nyert, mindezek ellenére elképzelhetetlen volt, hogy két férfi huzamosabb ideig együtt éljen.
A Római Birodalom
Az ókori rómaiak számos dolgot átvettek a görögöktől, többek között az isteneiket, és kihatással voltak kultúrájuk egészére. Nemi életükben azonban mélyen gyökerezett a homoszexualitás, nem volt szükség a görögökre, hogy utat nyerjen magának. Cicero kimondta, hogy nincs semmi jogellenes a homoszexualitásban, de csak abban az esetben, ha egyik fél sem kerül a másik ellenőrzése alá és nem szabad kiváltságokban részesíteniük egymást.
A római hódító hadvezérek közül tizennégyen voltak melegek, ám a Birodalom hozzáállása hullámzó volt a homoszexualitással kapcsolatban. A 4. századtól például halállal fenyegette a törvénykezés azokat az embereket, akik azonos neműekkel közösültek és megengedték a behatolást. „Nubit in feminam” – „Úgy párosodik, mintha nő lenne.” Ez a rendelkezés hasztalan volt, nem váltotta be reményeit, és a homoszexuális kapcsolatok tovább virágoztak.
Emiatt nyilvános égetéssel kezdték büntetni a kapcsolatokat, viszont már korábban is nevezték természetellenesnek, ha az aktusban megjelenik a hatalmaskodás. A társadalom egy része úgy vélte, hogy elfogadható, ha valaki a feleségével, szeretőjével, rabszolgájával vagy rabszolganőjével hál, ám ha az illetőt a rabszolgája hágja meg, az nemi erőszaknak minősülő cselekedet, mivel a rabszolga onnantól nem fogja tisztelni urát.
A szigorú erkölcsű politikusok elképzelése az volt, hogy le kell győzni a vágy és a gyönyör minden fajtáját, mert úgy vélték, hogy a katonákat elpuhítja a szerelem bármely formája. Koruk gondolkodói eltérő véleményeket alkottak, így a Birodalom megosztott volt ezzel kapcsolatban. Számos versben énekelték meg a homoszexuális aktusok örömeit és szépségeit, valamit a kor nagy gondolkodói is sokat foglalkoztak a témával, ám állandó törvény vagy rendelet nem született akár tiltás, akár elfogadás szempontjából.
Változatos felfogások a középkori Európában
A középkori Európában területenként és korszakonként változott a hozzáállás összességében a testiséghez. A középkor elején a rómaiak viszonylag elfogadóak voltak. Idővel azonban, körülbelül a 12. századtól szodómiának tartották, és a legtöbb területen halállal büntették. A kereszténység terjedésével, az inkvizíció során érte el a csúcsát az üldözésük, ám még ebből az időből is maradtak feljegyzések homoszexuális kapcsolatokról.
Damiani Szent Péter erkölcsöt, vallást és társadalmat aláásó viselkedésnek tartotta, amit meg kell fékezni, főként a papok körében, hogy az ne terjedhessen tovább. A 13. században jelent meg Aquinói Szent Tamás eszméje, mely szerint a homoszexualitás természetellenes. Ekkoriban kezdték a leszbikusságot szodómiához hasonlítani, eddig ugyanis nem igazán esett szó a törvényekben és feljegyzésekben női homoszexualitásról, ám ezek után sem tárgyaltak róla igazán világi bíróságokon.
A 18. század környékén megváltozott a homoszexualitáshoz való hozzáállás. Addig eretnekségnek és szodómiának tartották, ám ettől kezdve elkezdtek betegségként tekinteni rá, viszont ha nem is olyan súlyosan, de továbbra is büntették. A 19. századtól leginkább a bíróra bízták, hogy a „fajtalankodás” elkövetőire mekkora büntetést szab ki, általában egy év fegyházra ítélték őket. 1804-ben, a francia felvilágosodás lezárásaként megszületett Európa mértékadó polgári törvénykönyve, a Code Napoléon, melyben a homoszexualitás már nem szerepel bűnként, viszont ez a nézet akkoriban még közel sem volt általános.
Magyarországi rendelkezések
Magyarországon a dualizmus idején a Csemegi-kódex rendelkezett a homoszexualitásról, ám ezt nem alkalmazták, 1944-ig a hazai melegek többnyire szabadon, megbélyegzés nélkül élhettek. Ugyanebben az időben számos országban próbálták „gyógyítani” a homoszexualitást, többek között műtétekkel, elektrosokkal vagy hormonterápiával. Főként a pszichiátria próbálta keresni a módszereket, amivel el lehet mulasztani a kórt.
A második világháború idején a náci területeken megkülönböztették és üldözték a homoszexuálisokat. Rózsaszín háromszög viselésére kényszerültek és koncentrációs táborokba hurcolták őket. A szocialista beállítottságú országokban is bűnnek számított a melegség, a törvények szabadságvesztésre ítélték őket.
1961-ben Magyarországon kivonták a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek közül azt a homoszexualitási formát, amely beleegyezésen alapul és két nagykorú ember között zajlik. Hatalmas előrelépés volt, amikor 1973-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság kinyilvánította, hogy az azonos nemű emberekhez való vonzódás nem mentális betegség, majd négy évvel később Európában is kimondták ugyanezt. A 20. század második felében a mozgalmak hatására egyre inkább emberjogi kérdésként, nem pedig betegségként merült fel a homoszexualitás.
Homoszexualitás napjainkban
A 21. századba úgy léptünk át, hogy a homoszexualitást már nem sorolták a betegségek közé az USA és Európa területén, majd 2001-től Kínában sem számított annak, ám a köztudatba beépíteni és az emberekkel elfogadtatni ezt az álláspontot nem volt egyszerű, és a mai napig valamilyen szinten ott lebeg ez a tévhit.
A melegek jogait tekintve országonként, kultúránként és vallásonként éles ellentétek vannak. Összességében közel sincsen olyan elfogadás, mint amit remélhetnénk a modern világban. Napjainkban közel 200 országot számlálhatunk a Földön: 76 országban bűncselekmény melegnek lenni, 11 országban akár az életedbe is kerülhet. Az elmúlt években történtek előre lépések helyenként, és az egyenlőség szinte a küszöbön áll, ám néhol éppen az ellenkezője történt.
Magyarországon éppen az utóbbi folyamatok zajlanak. A melegséget sokszor felhasználják negatív kontextusban, bűnbakképzés áldozataivá teszik gyakorlóikat, ezzel megnehezítve életüket, és számos atrocitás éri őket a mindennapokban. Nem egyszer fordult már elő, hogy szivárványszínekben pompázó táskája, zoknija vagy bármilyen kiegészítője miatt megbélyegeztek valakit. A diszkriminációt a homoszexualitással szemben az Európai Unió összes országában tiltják, ettől függetlenül sokan azt gondolják a mai napig, hogy jogukban áll kirekeszteni bárkit ezen indok alapján.
Számos ország elfogadásról tanúskodik, mint például Portugália, Málta vagy Franciaország. 30 országban házasságot köthetnek a meleg párok, és egyre több helyen élhetnek bejegyzett élettársi kapcsolatban, ami szintén előrelépésnek számít. Meleg emberek, párok gyakran költöznek el felvilágosultabb területekre hazájukból, onnan, ahol az elfogadás még gyerekcipőben jár. Egy jobb élet reményében ott próbálnak szerencsét, ahol nem bántják őket identitásuk, szerelmük miatt, és családot alapíthatnak, összeházasodhatnak, örökbe fogadhatnak.
Felhasznált források:
https://humenonline.hu/okori-hellasz-homoszexualitas-aranykora/
https://m.mult-kor.hu/20130123_fiuszerelem_az_okori_gorogoknel?fbrkMR=cookie
https://humenonline.hu/az-okori-egyiptom-mitoszai-szereto-ferfiak-es-eroszakos-istenek/
https://humenonline.hu/kozepkori-meleg-tortenelem-keresztenyseg-es-termeszet-elleni-bun/
https://hu.lush.com/article/lmbtq-vilagon-jogokkal-es-jogoktol-megfosztva
Kiemelt kép: www.desantisbreindel.com
