BLOG

,,Inkább leszünk az underground egyik királya, mint egy középkategóriás banda a mainstreamben” – GranCanada interjú

Kevés fiatal zenekar mondhatja el magáról, hogy egy éven belül olyan helyeken fordultak meg mint az A38 hajó, az Instant vagy az Akvárium Klub, ráadásul mindezt az első születésnapjuk előtt. A GranCanada énekesnőjével, Varga Zsófival és a zenekar vezetőjével, Gáll Barnival beszélgettünk. Milyen fontosabb események történtek veletek ez idő alatt?Zsófi: A tavaly novemberi düreres debüt […]

2019. nov. 27. 0 1

“Ez a mi családunk” – Bemutatta új lemezét a Fatal Error az Instantban

November 15-én az Instantban mutatta be Halandó című harmadik nagylemezét a Fatal Error zenekar. A nagy érdeklődést kiváltó esemény egyben a banda idei szezonjának egyetlen fővárosi fellépése is volt, így rengeteg türelmetlen budapesti rajongó várta már a Dal című műsorból egy ország által megismert csapat érkezését. Persze senkinek sem kellett csalódnia, a csupaszív tagokból álló […]

2019. nov. 19. 0 6

Képeken a KIES Instantos koncertje

Az Instantban koncertezett a KIES zenekar.

2019. okt. 28. 0 0

Kettő az egyben lemezbemutató – GranCanada és Lépjünk a holdra koncert az Instantban

Május 9-én az Instantban tartja közös lemezbemutatóját a GranCanada és a Lépjünk a holdra.

2019. máj. 3. 0 2

Felső Tízezer és Meg Egy Cukorka koncert az Instantban

Április 11-én az Instantban adott közös koncertet a Felső Tízezer és a Meg Egy Cukorka zenekar.

2019. ápr. 13. 0 0

Mörk koncert az Instantban

Múlthét pénteken az Instantban adott koncertet a Mörk zenekar.

2019. feb. 14. 0 0