Megszokhattuk, hogy a Tilos az Á Performansz Színház műhelyéből gyakran kerülnek ki újító, kísérletező szándékú művek. Legújabb darabjuk, a Petőfi nem viccel című hangjátékuk is izgalmas koncepcióval nyit a középiskolások felé (is).
Petőfi, Arany, Jókai, Vasvári… A sort hosszan lehetne folytatni: a 19. század derekától egészen jelenünkig nem szenvedett az ország hiányt a magyar nyelvben virtuóz és a közéletben kiemelkedő igazságérzettel rendelkező fiatalokból. Ugyanakkor a keret- és egyéb tantervek nevükhöz hűen olyan szűk blokkokba szorítják ezeket az izgalmas és egykor valóban hús-vér embereket, hogy a közoktatásban tanuló diákok gyakran a kartotékszerű ábrázolásuk miatt fordulnak el írásaiktól. Problémájuk pedig a pillanatok alatt előhívható lexikális tudás világában egészen érthető; ennek megfelelően a TÁP Színház hangjátéka inkább az egyénre, jelen esetben az állandó eposzi jelzőkkel teleaggatott Petőfi Sándorra koncentrál.
Pedig a nemzeti hőssé vált férfi már saját korában is megosztó személyiségnek számított.
Petőfi, az irodalomtörténészek által feldolgozott és alaposan feltárt élete pedig nem szűkölködik ellentmondásokban: humora, szarkazmusa, esetenként mocskos szája és mindennapi tettei jól dokumentáltak az általa, vagy a róla írt forrásokban.
Ezeket az egyébként mindenki számára hozzáférhető szövegeket szerkesztette előadássá a TÁP csapata.
Dézsi Fruzsina drámaíró-kritikustól azt is megtudhattuk, hogy a március 31-én ZOOM-alkalmazás segítségével közvetített hangjáték előtanulmánya egy későbbi, a pandémia után színpadra szánt színházi nevelési előadásnak. „A poros magyarórák nyelvétől eltérő, olykor merész szövegkönyv az Úti jegyzetek, az Úti levelek, a János vitéz, A helység kalapácsa, illetve számos más, a kortársak által Petőfiről lejegyzett írásokon alapul – középpontban áll a self-made man, a tudatosan kultuszteremtő költő” — mutatta be a darab koncepcióját Dézsi Fruzsina, aki irodalmi konzultánsként működött közre. (Valóban mennyire igaz lehet ez a self-made man titulus? Ugyan ki más adna ki a korban verseskötetet a saját arcképével?)
Az előadás először online, ZOOM-hívásban lesz hallgatható március 31-én, 17 órától. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a tap.produkcio@gmail.com-on lehet a választott időpont megjelölésével. A hangjátékot Jankovics Péter adja elő.
A későbbi előadásik időpontjáról a megadott email-címen lehet érdeklődni; az alkotók különösen gimnáziumi osztályokat szeretnének bevonni az élménybe.
A színlapról:
„Pesten october 10-kén 1844-ben nagy dolog ment végbe, mit a
világtörténet-írók nem fognak említetlen hagyni… játszottam a nemzeti
színházban Szigligeti „Szökött katonájá”-ban Gémesy nótáriust. Azt
beszélik, megbuktam benne… de ez nem igaz, mert… mert… mert én
nem hiszem. (mert szerintem meg nem.) És ez elég ok a föntebbi
rosszindulatu állítás megczáfolására. Az igaz, hogy e helyett: „Julcsa
kisasszony a menyasszony”, ezt találtam mondani, hogy: „Julcsa
kisasszony a vőlegény”, hanem ennél bolondabbakat is szokott mondani
Lendvay, aki pedig meglehetős színész. Szóval: nem buktam meg. Pont.”
Gimnáziumi tanulmányainkra visszagondolva Petőfit a komolyabb hangvételű, hazafias versei alapján ismerhettük meg, pedig az életmű ennél jóval összetettebb – gondoljunk csak A helység kalapácsára, a János vitézre vagy az Úti jegyzetekre. Ezen munkáiból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a költőt nem csupán „ritka tüdővel”, de nagyszerű , abszurdba hajló humorral is „megajándékozták az istenek”. Az persze már más kérdés, hogy a korabeli kritika miként fogadta ezt a nagyszabású öniróniát:
„JELEN SZAK A MAGYAR IRODALOM LEGSZERENCSÉTLE-
NEBB IDŐSZAKA, AMIKOR MINDEN IFJU ELŐKÉSZÜLET,
HIVATÁS ÉS TEHETSÉG NÉLKÜL, HA MÁR KÉT RÍMET ÖSSZE
TUD FARAGNI, KÖLTŐVÉ LESZ…” – olvashatjuk egy kritikagyűjteményben.
Programunkkal Petőfi abszurd humorát és korabeli kritikai recepcióját szeretnénk megismertetni az érdeklődőkkel egy hangjáték keretében. Az esemény a Köszönjük Magyarország! Program keretében valósul meg.
